A nagy buli, avagy katasztrófa turizmus

A nagy buli

Az elmúlt napokban, a valaha mért legmagasabb vízszint következtében a Duna Budapesten leginkább egy feszített víztükrű medencére emlékeztetett, azt az illúziót keltve, hogy a túlparti házak, akár Velencében, a vízből nőnek ki. Kétségtelen ritka, szokatlan, félelmetes, de fenséges és felemelő is volt a látvány egyben. Miközben a Duna teljes magyarországi szakaszán sok ezer ember dolgozott a gátakon, Budapesten egyfajta katasztrófa és népünnep hangulat keveredett egymással. Esténként a Duna mellett nagy volt az élet, „Róma“ végnapjait ünnepelte a nép.

a Duna Budapesten leginkább egy feszített víztükrű medencére emlékeztetett

A fenyegető veszély előérzete mágnesként vonzotta a turistákat és a budapestieket egyaránt – ennyi embert máskor legfeljebb augusztus huszadikai ünnepségeken látni a Duna-parton. A fenyegető víztömeg igézetétől beindult az emberek fantáziája. Vajon milyen lenne, ha az árhullám mégiscsak túllépné a kritikus magasságot és elöntené a várost? Az arcokon – a félelem-teljes szorongáson túl – szinte látni véltem valami ebéli kalandvágyat.

Vajon milyen lenne, ha az árhullám mégiscsak túllépné a kritikus magasságot és elöntené a várost?

Fantáziálás közben persze ki-ki alkatának megfelelően „árvízi hajósnak“, vagy esetleg a katasztrófa kínálta lehetőségek vámszedőjének képzelte el magát, vagy csak képzelődéseiben a nagy kaland igézetének farhullámán ringatózott. De nem volt ember, aki így, vagy úgy ne játszott volna el a gondolattal, hogy a haragos Duna mégsem fér meg medrében. Nos, olybá tűnik a nagy kaland elmarad, bár a veszély még nem múlt el véglegesen, úgy néz ki, a kivételesen példa-szerű szervezés és védekezés meghozta gyümölcsét és a valaha mért legnagyobb árhullám számot tevő károk nélkül hagyta el az országot.

Esernyős úr szmokingban az Antall József rakparton

Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy „eseménytelen“ életünkből mennyire hiányoznak a nagy, sorsformáló kalandok és, hogy az emberek – főleg a fiatalok – mennyire ki vannak éhezve erre. A tartós békébe belefullad az élet bejegyzésemben már részletesen írtam erről a jelenségről. A katasztrófának be kell következni ahhoz, hogy a fenyegető veszély mögött ne csak a hőskultuszt teremtő nagy megmérettetést, de a szenvedést, a károkat és az áldozatokat is lássuk.

Pont ez játszódik le az emberek lelkében néha.

Az idők kezdetétől a Duna unalmas békésségben hömpölyög medrében és éltető vízzel látja el környezetét. Időnként azonban a zabolátlan víztömeg haragos arcát úgyszintén megmutatva kilép medréből, hogy tobzódva, minden útjába kerülő akadályt elsöpörve bizonyítsa pusztító erejét is. Pont ez játszódik le az emberek lelkében néha. Aztán ha már a pusztítás visszahozhatatlan károkat okozott, helyre áll a béke. A Duna jámbor folyóvá szelídül és az emberek is megnyugszanak – újra képesek értékelni az unalmasan nyugalmas hétköznapokat.