Member of Group ›
A nagy buli, avagy katasztrófa turizmus
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

A nagy buli, avagy katasztrófa turizmus

 
A nagy buli

A nagy buli

Az elmúlt napokban, a valaha mért legmagasabb vízszint következtében a Duna Budapesten leginkább egy feszített víztükrű medencére emlékeztetett, azt az illúziót keltve, hogy a túlparti házak, akár Velencében, a vízből nőnek ki. Kétségtelen ritka, szokatlan, félelmetes, de fenséges és felemelő is volt a látvány egyben. Miközben a Duna teljes magyarországi szakaszán sok ezer ember dolgozott a gátakon, Budapesten egyfajta katasztrófa és népünnep hangulat keveredett egymással. Esténként a Duna mellett nagy volt az élet, „Róma“ végnapjait ünnepelte a nép.

a Duna Budapesten leginkább egy feszített víztükrű medencére emlékeztetett

a Duna Budapesten leginkább egy feszített víztükrű medencére emlékeztetett

A fenyegető veszély előérzete mágnesként vonzotta a turistákat és a budapestieket egyaránt – ennyi embert máskor legfeljebb augusztus huszadikai ünnepségeken látni a Duna-parton. A fenyegető víztömeg igézetétől beindult az emberek fantáziája. Vajon milyen lenne, ha az árhullám mégiscsak túllépné a kritikus magasságot és elöntené a várost? Az arcokon – a félelem-teljes szorongáson túl – szinte látni véltem valami ebéli kalandvágyat.

Vajon milyen lenne, ha az árhullám mégiscsak túllépné a kritikus magasságot és elöntené a várost?

Vajon milyen lenne, ha az árhullám mégiscsak túllépné a kritikus magasságot és elöntené a várost?

Fantáziálás közben persze ki-ki alkatának megfelelően „árvízi hajósnak“, vagy esetleg a katasztrófa kínálta lehetőségek vámszedőjének képzelte el magát, vagy csak képzelődéseiben a nagy kaland igézetének farhullámán ringatózott. De nem volt ember, aki így, vagy úgy ne játszott volna el a gondolattal, hogy a haragos Duna mégsem fér meg medrében. Nos, olybá tűnik a nagy kaland elmarad, bár a veszély még nem múlt el véglegesen, úgy néz ki, a kivételesen példa-szerű szervezés és védekezés meghozta gyümölcsét és a valaha mért legnagyobb árhullám számot tevő károk nélkül hagyta el az országot.

Esernyős úr szmokingban az Antall József rakparton

Esernyős úr szmokingban az Antall József rakparton

Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy „eseménytelen“ életünkből mennyire hiányoznak a nagy, sorsformáló kalandok és, hogy az emberek – főleg a fiatalok – mennyire ki vannak éhezve erre. A tartós békébe belefullad az élet bejegyzésemben már részletesen írtam erről a jelenségről. A katasztrófának be kell következni ahhoz, hogy a fenyegető veszély mögött ne csak a hőskultuszt teremtő nagy megmérettetést, de a szenvedést, a károkat és az áldozatokat is lássuk.

Pont ez játszódik le az emberek lelkében néha.

Pont ez játszódik le az emberek lelkében néha.

Az idők kezdetétől a Duna unalmas békésségben hömpölyög medrében és éltető vízzel látja el környezetét. Időnként azonban a zabolátlan víztömeg haragos arcát úgyszintén megmutatva kilép medréből, hogy tobzódva, minden útjába kerülő akadályt elsöpörve bizonyítsa pusztító erejét is. Pont ez játszódik le az emberek lelkében néha. Aztán ha már a pusztítás visszahozhatatlan károkat okozott, helyre áll a béke. A Duna jámbor folyóvá szelídül és az emberek is megnyugszanak – újra képesek értékelni az unalmasan nyugalmas hétköznapokat.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art