Member of Group ›
A sors fintora
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

A sors fintora

A kisfiú a kerékpárúton biciklizett haza az iskolából. A kerékpárút és az osztott pályás főútvonal között fasor húzódik. A két utat jó négy méter parkosított sáv választja el egymástól, s a kerékpárúton haladva, a főút forgalma fel sem tűnik az embernek.

A tizenkét éves kisfiú sem törődött az autókkal. Önfeledten tekert a maga szeleburdi módján, hiszen az unalmas iskolai órák után a nyár örömei vártak rá odahaza. Sietnie kellett. De ha nem kellett volna, akkor is siet, mert a maga korabeli srácok a kényelmes tempót nem ismerik. Rohannak a rohanás kedvéért.

Sietnie kellett.

A teherautó sofőr a lefordulási lehetőséget kereste. A kertvárosi sportpályára, ahová a salakot szállította csak egy keskeny aszfaltozott út vezetett. Ezt keresztezte a kerékpárút és a mellette húzódó járda is. A bekötő út alig tűnt fel a járókelőknek, már csak azért sem, mert szinte semmi forgalma nem volt. A hatalmas, négytengelyes teherautó ide fordult be. A teherautó sofőrje nem látta a közeledő kerékpárost, a srác sem a teherautót. Mire a fiú felnézett, már a kerekek alatt volt. A hatalmas szállítóeszköznek a kis test becsapódása meg sem kottyant. A teherautó haladt tovább és a kisfiún a megszámlálhatatlanul sok kerék mind átgördült.

A fiú azonnal szörnyethalt.

Szüleinek egyetlen gyermeke volt. Meglett korukban, reményt vesztett várakozást követően jött a már alig remélt gyermekáldás. Tizenkét éves gyermekük elvesztésével reményük végleg szertefoszlott. Órákat töltöttek térdepelve a járda mellett, azon a helyen, ahol szétroncsolt gyermeküket megtalálták. Nem messze a baleset helyszínétől éltünk mi is és neveltük gyermekeinket. Az egész környéket mélyen megrázta a kisfiú halála és szülei szenvedése is szokatlan együttérzést váltott ki. A baleset helyszínén nem hervadt el a virág és sosem aludt ki a gyertya.

A kedélyek megnyugodtak lassan, de az út menti virágos, gyertyás folt egyfajta zarándokhellyé vált. Arra járva, megálltunk mindig mi is egy percre, hogy elmerengjünk a szülők rendíthetetlen gyászán. Az évek teltek, de a gyertyák csak égtek, a virágok sem télen, sem nyáron nem hervadtak el. Egy bekeretezett fénykép és vízmentessé impregnált kivágott újságcikk őrizte makacsul a múlt szomorú emlékét. Aztán elköltöztünk és a dolog feledésbe merült.

Közel 30 év telt el a baleset óta.

Néhány éve egy müncheni „kirándulás“ alkalmával utam véletlenül az ismerős hely közelében vezetett el. Eszembe jutott az emlékhely. Némi szkepticizmussal közeledtem, mert elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi év elteltével találok még valamit. Találtam. Gránitemlékmű állt a valamikori tragédia színterén friss virágokkal és égő gyertyával. Az emlékművet – egy geometrikus gránitoszlop, melyet hosszában szabálytalan vonal mentén repedés választott szét – minden kiskorú baleseti áldozatnak szentelték a gyermek nyughatatlan lelkű szülei.

Döbbenetemmel küszködtem, s azon tűnődtem, miket tartogat nekünk a sors. Miközben saját gyermekeim szépen és egészségesen felnőttek, a fiú szülei az út szélén térdepelve őrizték a tüzet, hogy egyetlen gyermekük gyertyalánglelke ki ne aludjon. Mindig is borzasztó alázattal viseltettem sorsom iránt, mert tudom milyen hálát kell éreznem még azért is, ami az első pillantásra oly magától értetődő. Mert nem az. És, hogy nem az, az ellenpéldák fényében időnként láthatóvá válik.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art