A versenyhez való ambivalens hozzáállásról

Akár vörös az óceán, akár kék, szenvedélyesen hiszek a versenyben. Szeretem, hogy emeli a minőséget és a teljesítményt. Folyamatosan frissen tart, összemér és fontos támpontokat ad.

Sok esetben a legutolsó tettei alapján ítélnek meg egy vállalatot, illetve egy embert is. Cégeink kreatív erejét és munkatársainak aktivitását is ez a versengő szemlélet növeli nap mint nap. Életünkben üzleti negyedévek és félévek követik egymást, mely szakaszok 3-6 hónapos tervezhető időszakokra bontják az amúgy kényelmesen megfoghatatlan időt.

Apropó idő. Tudják, hogy mi a kezdő „sales-es“ (micsoda szó!) 4 legfontosabb kifogása? Tavasz, nyár, ősz, tél. Versenyzünk az idővel, saját magunk és az iparág elvárásaival, illetve a többi piaci szereplővel is. A dominánsan piacvezető pozíció remek lehetőséget biztosít számunkra, hogy tovább növeljük szolgáltatási színvonalunkat, ugyanakkor a felelősségünk is egyre nő, hogy megtartsuk gyorsaságunkat és innovatív szemléletünket. Közel 4 évvel ezelőtt, 2007 szeptember 21-én előadást tartottam a BrandFestival rendezvényen Visegrádon. Ez a vezetői találkozó Közép-Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű eseménye. A konferencia központi témája a verseny, illetve a New Leadership volt. Néhány előadó a teljesség igénye nélkül: Mike Ashton a Hilton International alelnöke (CMO), Kóka János miniszter, Bokros Lajos a CEU vezérigazgatója, Dr. Beck György a Vodafone vezérigazgatója, Christofer Mattheisen a Magyar Telekom vezérigazgatója, Bartucz László a Danubius vezérigazgatója, Mérő László a Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa.

A komoly versenyelőnyre szert tett cégek referenseinek előadásaiból az is kiderült, hogy az emberek szeretik a versenyt, mint vevők, de nem szeretik, mint „eladók“. Érdekes, de jellemző paradoxon. Ez az ambivalens hozzáállás nyilván abból adódik, hogy kedvelik a verseny biztosította minőségemelkedést, de nehezen tűrik, ha ők kerülnek versenyhelyzetbe. Így tehát az a „szomorú“ végkövetkeztetés, hogy ha magasabb szolgáltatási/termelési színvonalat várunk el Magyarországon a többiektől, a legjobb, ha a saját házunk táján kezdjük a változtatást, fejlesztést. Márcsak azért is, mert ez az egyetlen „kifizetődő“ hozzáállás!