Akarok egy ilyet!

 

2002-ben robbant be a piacra a Bang & Olufsen BeoCom 2 telefonja. Kategórián kívüli, előtte és azóta sem láttunk hozzá hasonlót, a többitől ennyire markánsan különbözőt. Másságához azonnal társult egy másik jelző is, rendkívül megosztó. A találkozás eredménye két irányba vezet: szerelembe esünk elsőre látásra és már meg is jelenik fejünkben az első gondolatfoszlány: akarok egy ilyet!  Vagy épp az ellenkezője, soha többet nem akarom látni. A taszítást érzők között vélek felfedezni valamiféle ál-prűdséget. A BeoCom 2-t látva biztosak lehetünk abban is, hogy az első asszociációk között felsejlik egy szexuális segédeszköz, feltehetőleg el nem tudják képzelni élettereinket egy ilyesfajta játékszer folyamatos szem előtt tartásával, pláne, hogy még időnként meg is csörren, ezzel újra felhívva magára a figyelmet. No way! Az ördög Prádát visel című filmben ez a szituáció pontosan meg is elevenedik, amikor még tovább fokozzák az „újszülött” első találkozását a BeoCom 2-vel és az árára is rákérdeznek, ami ugye nem titok, közel 1.000,-€.

A telefon egy darabból készül, ami már önmagában fantasztikus teljesítmény, túlnyomásos technikával szó szerint a BeoCom 2 formájára pukkasztják az alumíniumot majd következik a felületkezelés. Anodizálás előtt még szükséges a polírozást elvégezni, ami egy ennyire összetett forma esetében nem könnyű feladat, az első mintadarabokat még mesteremberek készítették, majd az ő kézmozdulataikat lemásolták, hogy a jövőben egy robot dolgozhasson betanított munkásként (polírozó robotunk programkódja kinyomtatva A4-es méretben, csaknem 1500 oldal). Mivel a Bang & Olufsen gyárában az anodizálást is mesterien űzik, számtalan szín variáció közül választhatunk, arany, kék, fekete, szürke és sötétszürke, ezek a matt fényű változatok már a megjelenés pillanatában elérhetőek voltak, majd közel 10 év után bemutatták a magasfényű változatokat, a skála tovább szélesedett, megjelent a fehér és a piros is a választható színek között.

Többször tapasztaltam, hogy a BeoCom 2 használók picit bizonytalanok abban, hogy a vonal másik végén levő telefonáló valójában nem közvetlen mellettük, vagy inkább folyamatosan a hátuk mögött áll, mert a beszédhang reprodukció annyira tökéletesre sikeredett. Aztán ott van még az egyedi csengőhang, amit David Lewis megannyi Kenneth Knudsen által készített dallamból választott. Nehéz megfogalmazni, hogy milyen is lett, nagyon udvarias, nagyon előkelő, nagyon finom dallam harangjáték csendül fel, mintha csak egy alázatos lakáj jelezné, hogy hívást kaptunk, amit így már nem is tudunk nem fogadni.