Member of Group ›
Aki S-t mond, mondjon C-t is
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Aki S-t mond, mondjon C-t is

 

A Mercedes tegnap mutatta be a hivatalos fotókat az új, immáron negyedik generációnál (W205) tartó C osztályú autójáról. A stuttgartiak természetesen ezúttal sem felejtették el megemlíteni, hogy az új C, sok tekintetben a zászlóshajó S osztály tudásával rendelkezik. (Ezt a marketing stratégiát erősítette az elmúlt modellek megjelenése is.) A C és az S osztály közötti E-Klasse design mindig kissé különbözik öccsétől és bátyjától, világosan elkülönítve, hogy kinek-kinek hol a helye a jól felépített táplálékláncban. (Bár ennek az autónak az eleje pont az E osztályra, hátulja pedig a CLA-ra hasonlít.)

Mercedes C-Klasse 2014

Mercedes C-Klasse 2014

Az új jövevény persze a sok felhasznált alumínium elem miatt, bár nagyobb lett, mégis egy mázsával (!) könnyebb elődjénél és a megváltozott elvárások/motorok miatt (is), kb. 20 százalékkal kevesebbet fogyaszt. Az ilyenkor szokásos hókusz-pókusz kijelentések mellett (GPS alapján, alagútban automatikusan belső keringetésre kapcsol az autó, négyféle illatpatron a kesztyűtartóban stb.) fontos újítás, hogy a nyilvánvalóan magasabb minőségű beltéren kívül, a Merci „levitte” a légrugót is a C szintjére, így már ehhez az autóhoz is rendelhető az AirMatic felfüggesztés. A jövő eladási mutatói megmutatják majd, hogy a Merci (ismét) kivágja-e a magas C-t. Jó esélyt látok erre…

http://www.youtube.com/watch?v=5FO8Hil5sxM

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás