Ahogy Minarik Ede mondaná: „Kell egy csapat!”
Ahogy pedig Marvin, a mogorva paranoid android motyogná, „ha egy öt fős teamben mindenki mindig ugyanazt mondja, négy ember felesleges”. (Egy német pedig valószínűleg azt mondaná, „négy magyar, az öt vélemény”…) Nos, a Bäse jelenlegi öt tagja négy különböző korosztályból és eltérő tapasztalatokkal, de hasonlóan mély elkötelezettséggel a kreatív alkotóerő támogatása iránt elkötelezett. E sokoldalú tér öndefinícója:
A Bäse – Creative Clubhouse egy innovatív művészeti és közösségi központ, amely amellett, hogy egy grafikai ügynökség állandó bázisa, a hazai kreatív szcéna számára is otthont kínál, a maga pulzáló, inspiráló módján.
DICSŐ MÚLT (Disclaimer: a jelző nyomokban iróniát tartalmaz…)
Amikor 2020 őszén, éppen a Covid járvány eszkalálódásakor, lejárt az általam alapított Hygge Center öt éves bérleti szerződése a Bálna Budapest Központtal (ma már Honvédelmi Központ, sic) nem gondoltam volna, hogy 2021 tavaszán már/még a betegség harmadik hulláma fog szügyig beborítani minket. (Közel egy évtizede szervezem meg itthon a jótékonysági DGR gurulást, 2020-ban és 2021-ben sajnos ezt a rendezvényt sem tarthattuk meg.)
Öt éven keresztül az említett Hygge Központban tartottuk az Arthungry, Phenom’ Magazin és a DGR Budapest rendezvényeit, illetve a Route42 motorjainak bemutatása mellett itt működött Hoffmann Petra szupermenő design shopja (Stilshop) is. Sok magyar formatervező cég pop-up rendezvényét fogadtuk be, menő minikoncertek, izgalmas kiállítások és workshopok váltották egymást az inspiráló térben. Egyszóval (nálunk is) pezsgő kulturális életnek vetett véget a covid és a bérleti szerződés lejárta. A kreatív központ bezárásakor azt biztosan tudtam, hogy mindezt folytatni szeretném egy új csapattal, új helyen, új koncepcióval. (BTW: Öt éve, Facebook el-, és megköszönésem címe Project Phoenix 42 volt…) Ezért csatlakoztam tehát a Bäse koncepcióhoz. Josét és Lilit, az Arthungry miatt régóta ismerem, Márkot és Robit már a Bäse kapcsán ismertem meg. Tehetséges művészek és szimpatikus emberek, akik be is fejezik amit elkezdenek. Kiemelkedő minőségben.
FÉNYES JÖVŐ (Disclaimer: a jelző nyomokban iróniát tartalmaz…)
A Bäse egy sokszínű, nyitott közösségi tér, ahol bárki új élményeket, tapasztalatokat és tudást szerezhet; hallgathat izgalmas előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket, megnézhet érdekes kiállításokat, olvasgathat friss szakmai magazinokat, sőt megvásárolhatja hazai tervezők alkotásait is, miközben hasonló gondolkodású emberekkel is megismerkedhet.
A Bäse a város új kreatív hub-jává kíván válni, amely az „alkotóerő” megkerülhetetlen központjaként működik. A közel 200 négyzetméteres tér ideális helyszínt biztosít aktuális témákat érintő rendezvényeknek, amelyek a design, építészet, képzőművészet, tudomány és irodalom területeiről érkező hazai és nemzetközi szakértőket éppúgy „megszólítják”, mint a különböző témák iránt érdeklődő, műkedvelő laikusokat. Elhivatott és sokoldalú csapatunk célja, hogy művészeti- és designfókuszú kulturális programjainkkal, a kreativitás minél szélesebb spektrumát feltárva, új perspektívát nyújtsunk a minőségi időtöltést kínáló lehetőségek világában.
Végül két júniusi rendezvényünkre is szeretném felhívni olvasóink figyelmét. (A következő éppen holnap lesz, ezért ma éjfélig még lehet rá jegyet venni!) A mesterséges intelligencia buzz wordjét persze sokan puffogtatják, de nyilván ebben a témában is jobb szakemberektől beszerezni a valóban hiteles és hasznos információkat.
BÄSE TALKS // AI DEBATE #01 – Van-e ember a gép mögött? (kerekasztal beszélgetés)
Az AI egyre nagyobb szerepet tölt be a kreatív iparágakban is, ami mellett pro és kontra érvek rendre fel-felsorakoznak a szakmai diskurzusokban. Mert bár a mesterséges intelligencia segíti a tartalomgyártást, gyorsít bizonyos munkafolyamatokat és akár új művészeti/tervezői utaknak is teret ad, a másik oldalon kérdéseket is felvet többek között szerzőiségről, etikai és emberi határokról.
Az est folyamán olyan kérdésekre is választ keresünk majd, mint: vajon hogyan hat az AI a projektek minőségére, a stílusra, a történetmesélésre – avagy hol marad a lélek, az egyediség, egyáltalán az emberi lépték? Mi több: az AI inkább eszköz vagy alkotótárs? Ugyanakkor természetesen az animációs szakmát érintő munkaerőpiaci hatásokról, technológiai kihívásokról, trendekről és jövőképről is szó esik majd.
Részletek:
Tervezd meg a Bäse közösségi tér egyik ikonikus falát!
A beérkezett pályázati anyagok közül a Bäse alapítói választották ki a győztes alkotást. A nyertes pályázó munkája 2025. decemberéig lesz látható a Bäse felső emeleti loft terében. A győztes pályamunkát készítő alkotó részére egyhetes önálló kiállítást szervezünk a Bäse kiállítóterében. A kiállítási lehetőség mellett a nyertes alkotó kiemelt online promóciót kapott az Arthungry.com-on és annak közösségi felületein, valamint a PHENOM online magazinban is bemutatásra kerül.
Részletek:
Ízelítő néhány korábbi programból:
Rebirth 5. születésnap
Beszélgetés (nem csak) a Red Dot Díjról
Bolega Niki víztorony fotókiállítása
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.