Claire Keegan: Már későn

Az elmúlt tizenöt évben lassú, de jelentős átrendeződés indult meg a magyar kiadói piacon.

A több évtizedes kiadói csapatok rovására új szereplők léptek be. Részben a nagy terjesztők vonzottak magukhoz műhelyeket, részben vadonatúj kiadók jelentek meg. Például a 21. Század Kiadó, amelyet 2010-ben egy neves újságíró alapított eredetileg csak kulturálisan is értékes bestsellerek kiadására. Úgy tűnt, jelentős tőke áll a projekt mögött, hiszen ezen címek magyar kiadási jogáért mindig öldöklő verseny folyik. Kiváló fordítókat alkalmaztak, a könyvek külleme is jó minőségű volt (a borítók általában követték az eredeti angol nyelvű kiadásokat). 

Az elmúlt 14 évben a merítésük jelentősen, többek között magyar szerzőkkel is bővült, de nekem nagy kedvencem maradt a KULT nevű sorozat.

Ezt így promózzák a honlapon: „Díjnyertes regények, bestseller lista-vezetők, hangosan provokálók, az olvasókat megríkató, megnevettető, sokakat felháborító művek, melyek témát adnak a kritikusoknak, újságíróknak, a közönségnek; melyekről beszélnek, vitáznak; s melyeket tanítanak, betiltanak, istenítenek, elégetnek.” 

Ebben a sorozatban találtam rá az előttem régebben nem ismert Claire Keegan (1968) ír írónőre, aki, ha szabad ezt mondani, szemtelenül rövid könyveket ír, azokból is keveset. De mindegyik könyve világszerte siker, írásaiból több film is készült. Ez a könyve, amit most ajánlok, mindössze 110 oldal terjedelmű, és nem is egy, hanem három történetet tartalmaz. Ráadásul nagy betűkkel van szedve, nagy sorközökkel. A tervező azzal is ügyeskedett, hogy vastagított papírt használt. Kemény kötésben jelent meg a könyv, amit egy délután el lehet olvasni. Én annyira hamar végeztem vele, hogy azonnal újra elolvastam. 

„Július huszonkilencedikén, pénteken olyan volt az idő Dublinban, amilyet jósoltak. A Merrion Square-t egész délelőtt perzselte a forró napfény, rásütött a nyitott ablak előtt álló íróasztalra is, amelynél Cathal ült. Levágott fű íze libbent be, és a párkányon meleg szellő borzolta a borostyánt. Átvonult egy árnyék, és Cathal fölnézett: a magasban fecskecsapat civódott szelíden. Odalent a gyepen emberek napoztak, volt jó pár gyerek meg burjánzó virágágyás; sok-sok simán folydogáló élet, hiába az emberi konfliktus-tömeg, és hiába tudjuk, hogyan ér majd véget minden.” 

Ilyen komótosan kezdődik az első történet. A három írás (nem lehet őket sem novellának, sem elbeszélésnek nevezni, bár rövidek és prózában íródtak) pontosan azt kínálja, amit az alcím ígér:

„Történetek nőkről és férfiakról”. 

Az első írás egy átlagos, középkorú, irodai munkát végző férfiről szól, aki egy nap nem különösebben mély kapcsolatát hirtelen ötlettel házassággá akarja előléptetni. A második írás egy irodalmi alkotóházban játszódik, amely valaha Heinrich Böll nyaralója volt. Egyedülálló, de nem magányos, 39 éves hősnője hosszan készülődik egy novella megírásához, és akkor összetűzésbe kerül egy helyi nyugdíjas férfivel. A harmadik írás egy dögös családanyáról szól, aki egy közeli városba tart néhány napra, hogy megvegye a karácsonyi ajándékokat. A valódi célja azonban az, hogy életében először megcsalja a férjét, tulajdonképpen akárkivel. És megjárja. 

Két olvasás után sem tudom Keegan prózájának a titkát megfejteni. Hétköznapi történetek, valamiképpen magnetikus nyelven. Olyan érzésem van, hogy ezeket a történeteket kézzel írták, először háromszor ilyen hosszú változatokban. Aztán egyre csak húztak mindegyikből. Most pedig már lehetetlen tovább rövidíteni őket anélkül, hogy a műegész ne sérülne.  

A történetek inkább hétköznapiak, mint tragikusak (valamiért meg vagyok győződve arról, hogy a harmadik történet – cliffhanger típusú befejezése ellenére is – happy endbe torkollik majd a jövőben). Ez a könyv gyógyszerként is bevethető olyan barátaink számára, akik szeretnének visszaszokni az olvasásra, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki. Még az is eszembe jutott, hogy ha a magyar nyelvet a kisszámú nyelvújító (és az erdélyi protestánsok) le nem térítik az elnémetesedés pályájáról, akkor ma Spiró György németül írna, és Európa egyik legismertebb írója lenne. 

(Claire Keegenben ugyanis van valami fékezett habzású Spiró-ság.) 

(So Late in the Day: Stories of Women and Men. Faber, 2023. Magyar kiadás: 21. Század Kiadó, 2024. Fordította: Nemes Anna. A borító Clara Roche képének felhasználásával készült. 111 o., 3690 Ft.) 

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)