Member of Group ›
DGR Budapest 2023
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

DGR Budapest 2023

 

The Distinguished Gentleman’s Ride Budapest 2023

Ebben az évben (bár tegnapelőtt sikeresen lezajlott a rendezvény, az adománygyűjtés még június 4-ig tart!) a következő eredményekkel büszkélkedhet a világ LEGNAGYOBB klasszikus motoros jótékonysági menete, a The Distinguished Gentleman’s Ride, amely a világ LEGNAGYOBB, a férfiak egészségmegőrzésével foglalkozó alapítványát, a Movember Foundationt támogatja.

44,66 millió dollár (15,5 milliárd forint) adomány 2012 óta!

Ebben az évben 107 ország 893 városában, 105.245 regisztrált motoros 7,1 millió dollárt (2,46 milliárd forintot) gyűjtött! Budapesten 394 motoros regisztrált és 4004 dollárt gyűjtöttünk idén. Köszönöm!

Az idei eseményről készült fotókat itt találjátok.

Ahogy azt már az első általunk megrendezett menet nyitóbeszédében 2017-ben elmondtam, roppant fontos, hogy aktívan és közösen tegyünk azért, hogy ne essünk a jegesvödör kihívás (Ice Bucket Challange) hazai hibájába. Kis hazánkban is rengetegen (politikusoktól a celebekig bezárólag) nyakon öntötték magukat, de közben sokan nem is tudták, hogy e kezdeményezés az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű végzetes bénulással járó betegségben szenvedőket segítő ALS Association támogatására jött létre. Adományozni pedig végképp kevesen adományoztak. Itthon. A világon közel 33 milliárd forint(nyi pénz) jött össze és azóta sikerült is ebből az összegből azonosítani egy gént, ami hozzájárul a kór kialakulásához.

Értem én, hogy más az, amikor generációkon átívelő hagyománya és kultúrája van egy országban a „visszaadásnak”, a jótékonykodásnak, vagy a „civil kurázsinak”.

Ezért, bár a DGR felvonulás célja a figyelemfelkeltés, hiszen céljaink népszerűsítését és a prevenciós törekvéseket éppen olyan fontosnak érezzük, mint az adománygyűjtést, fontos, hogy forrást is biztosítsunk (ahogy említettem, nyilván mindenki a lehetőségeihez mérten) a prosztatarák kutatásához. Többek között a korábban leírtak miatt is, KÜLÖN KÖSZÖNÖM mindazoknak, akik nem csak motoroztak egyet velünk ebben a csodás városban, hanem adományaikkal is támogatták az alapítvány fontos munkáját!

TOP 9 adományozó / fundraiser

  1. Rákóczi Ferenc 398 USD
  2. Somfai Zoltán 215 USD
  3. Jankai János 112 USD
  4. Gosztonyi Roland 79 USD
  5. Pásztor Attila 68 USD
  6. Molnár Máté 58 USD
  7. Bódis Roland 57 USD
  8. Praschek Ágnes 57 USD
  9. Guld Péter 57 USD

Továbbá nagyon köszönöm mindenkinek aki segített ebben az évben is megszervezni/megörökíteni a DGR hazai rendezvényét! Triumph Budapest, Soós „Lefotózlak” Bertalan, 42BIT (video), Petrásovits Dani (social), Rákóczi Ferenc, Hajas László, Guld Péter,PR-Ego Communications rulez!

Save The Date! DGR Budapest 2024.05.19.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art