Member of Group ›
Összeállt a DGR Budapest 2023 Triumphvirátusa!
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Összeállt a DGR Budapest 2023 Triumphvirátusa!

 

Ma a DGR budapesti rendezvényének idei vezérmotoros triumvirátusát mutatom be Nektek.

Ahogy már sokszor elmondtuk, idén május 21-én szervezzük meg ennek a felemelő és hasznos nemzetközi rendezvénynek a hazai eseményét. Guld Peti és Hajas Laci már összeszokott DGR páros, az idei lesz a harmadik alkalom, amikor közösen motoroznak majd a csapat élén. Hozzájuk csatlakozik ebben az évben Rákóczi Feri, aki amellett, hogy rögtön igent mondott a felkérésünkre, nagyvonalú adományával a hazai donációs lista legtetejére ugrott. Ezúton is köszönjük a nagylelkűségét! (Korábbi DGR cikkek: cikk-1, cikk-2, cikk-3, cikk-4)

Guld Péter

Peti, sok egyéb elfoglaltsága mellett (MotoGP és Man TT guru) egyszerre írt a Superbike-ba, a Totalbike-ba és a Route42 blogjába. Napjainkban pedig (többek között) az InStyle Men magazinba. Hajrá Peti, told a minőségi kontentet továbbra is!

Hajas László

Hajas László mesterfodrász még 2006-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. „Régi motoros”, 14 éves kora óta közeledik két (időnként három és négy) keréken is. Fia, Dávid, a múlt évi DGR menet indulása előtt pár perccel (!) lett aranyérmes a Budapesti Corvinus Egyetem csapatával a magyar egyetemek és főiskolák vízilabda válogatottjainak versenyén, így együtt ünnepelhettünk!

Rákóczi Ferenc

Feri rádiós és tévés megjelenései közismertek (Rádió Bridge, Danubius, Class FM, Rádió 1, TV2). Azt már kevesebben tudják róla, hogy egy Triumph Bonneville T120 tulajdonosa. Három napja ő konferálta a Triumph Budapest új, remek bemutatótermének hivatalos megnyitó eseményét. (BTW: személyesen is nagyon örülök, hogy végre méltó kezekbe került ez a patinás márka itthon is.)

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art