Nem véletlen, hogy BikeEXIF Editor’s Choice TOP15-ös listájának borítóképe volt a PRAËM BMW-je.
Egy híján kettőszáz szilaj lovat zsúfoltak bele ebbe a bajor szörnybe alkotói. Ráadásul nem csak rövid vágtákra hangolták ezt az összeszokott ménest a derék német és francia mérnökök, hanem már a motor arculatával is kifejezték, hosszabb menetekre (endurance race) is képes a megfelelő idomokkal ellátott járművük. A francia BMW Motorrad vezetői a PRAËM szerszámai közé vetették az ezres (S 1000 RR) gépet és szerintem nem csalódtak. A Berneron tesók (Sylvain és Florent) ezúttal is jó munkát végeztek, bár még csak 50 évet éltek meg ezen a bolygón. (Nem koponyánként ötvenet, hanem ketten együtt.) Igaz, versenyző családban nőttek fel, így érthető az elkötelezettségük a hetvenes/nyolcvanas évek versenygépei iránt.
„Ez a gép a teljesítményről ÉS a stílusról szól, nem pusztán a stílusról.”– mondta Sylvian.
Persze a motor designja sem hagy semmi kívánnivalót maga után. Remekül hozza a ’80-as évek endurance versenyeinek stílusát. Ráadásul a festés is különleges, ugyanis az első „BMW Art Car”, az Alexander Calder 3.0 CSL fényezésére hajaz, amely 1975-ben versenyzett a híres Le Mans-i 24 órás versenyen.
A módosított (a gyárinál öt centivel hosszabb) alumínium tank kapott egy Stäubli endurance-stílusú gyorstöltő tanksapka rendszert, ezzel is erősítve a motorkerékpár távolsági versenyekre hangolt arculatát. Nem meglepő módon a kerekek és a féktárcsák is karbonból vannak. (Utóbbi karbon-kerámiából.) Végül a franciák jónak látták, ha az elején említett 199 ló „izzadtsága” egy titánium Akra’ kipufogón keresztül hagyja el látványosan (és hangosan) a motort és a forgalmat.
Szerintem jól gondolták…
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.