Egy japán megkerült biciklijéről

Josihiro Simada (nem magyar állampolgár) öt éve tekeri a pedált a világ körül, a Csepel által egykor gyártott Csaba névre hallgató (valójában egyedi gyártású Riese und Müller) bicóján. Hosszú utazása során kis hazánkat is meglátogatta. Első itt töltött estéjén, egy hostel udvarán biciklijéről levágták a lakatot és (gondolom generálozási szándékkal ingyenesen és előzékenyen) átszállították a Bosnyák téri piacra, ahol a rendőrség „megtalálta”. Szóval végül „meg- és előkerült” a bicó. Happy Ending, ahogy Josihiro a blogján írta.

Megtalálták!

A történet nagyjából ennyi. Ahogy általában, úgy ennél a szimpla storynál is, a történet által keltett „hullámok” (kommentek logikája, cikkek száma, minősége, reakciók érzelmi töltése stb.) az izgalmasabbak. Érdekes, hogy egykor háááromtengermosta (tévhit) hazánkban napjainkban miként keveredik az „Ádám-és-Éva-is-magyar-volt-de-Jézus-az-tuti”, valamint a „tyű-az-egy-főre-eső-Nobeldíjasok-száma” és a mérhetetlenül destruktív, passzívan orrlógató, nemzettemető pesszimizmus.

„Atomjaira szedve épp az előbb adta le a méh telepen egy brazil gépsor.”

„Beteg ország ez!”

„Bezzeg a nemzet bolondjánál és a libatolvajnál tárva-nyitva hagytad a libaól ajtaját.”

„Akkor az én bicajomat hogyhogy UK-ben lopták el?”

„Szerintem az ide vezető úton csak szivárványszínű csillámpónikkal találkozott, amik gumicukrot legelve szappanbuborékokat fingottak szerteszét, meg nagy kerexemű manga fagylaltárusokkal.”

„Aki ott van a húsos fazéknál, tök mindegy, hogy milyen „színben” tetszeleg, ugyanúgy kiveszi az adagját. Vagy tán a kedves Ráhel esküvőjére az utat is a komcsi úttörők építették?”

„Lakatos Nintendó Romárió egy nagyon szófogadó gyerek (21 éves általános iskolai 5. osztályos tanuló). Az apja csak egyszer mondta neki told el a bringát,mert szétütöm a fejed!”

„A lopás-rablás általában baloldali népbetegség!”

Vivát!

Nyilván máshogy lenne, ha többen értenének magyarul (hazánk és az EU lakosságának kb. 20-30 százaléka funkcionális analfabéta), többen beszélnének nem-magyarul (nyelvtudásban sereghajtók vagyunk az EU-ban) és többen szereznének utazásaikon tapasztalatokat más népekről/kultúrákról. (Egy hét Krétaólinkluzív nem ér.) Mondjuk a második (harmadik?) legnagyobb magyar város már London. Nyilván az illiteráció nem honi sajátosság, hanem világviszonylatban is óriási probléma. (Persze ez megközelítés kérdése. Nem biztos, hogy ez a súlyos deficit azt a réteget is zavarja, aki részben ebből a hiányosságból él. A Spin doctor éjjel is rendel…)

A politikusokkal sem az a baj, hogy mi választjuk őket, hanem az, hogy saját magunk közül. A VV6 körüli felháborodás pl. azért tök értelmetlen, mert csak azt a nyilvánvaló igényt elégíti ki (a kertévék által pontosan és folyamatosan mért adatok alapján) amely nyilvánvalóan a magyar lakosság tömegeiben jelentkezik. (Mondom bátran és tagoltan, TÖ-ME-GE-I-BEN.) Ha a Lars von Trier filmeknek (Vers mindenkinek betétekkel) lenne VV6 nézettsége, higgyétek el kedves polgártársaim, az menne szombat este főműsoridőben a kereskedelmi csatornákon. (A mi-volt-előbb-tyúk-vagy-a-tojás problematikát később tárgyaljuk.) Régi (és szomorú) igazság, hogy tulajdonképpen minden nép maga „tehet” a politikai-, közlekedési-, vita- stb. kultúrájáról.

Azt viszont tényleg érdemes összevetni, hogy a VV6, vagy a műsort kritizáló kommentek az alacsonyabb színvonalúak. Mindenesetre én még bizonytalan vagyok ennek a kérdésnek a megválaszolásában. Ugyan nincs(enek) tévé(i)m, de csak nagyon ritkán nézek rajt(uk) reality(szerű)t. Akkor is csak óvatosan, becsukott szemmel és közben Platónt olvasok fel, fejen állva zongorázó, óvodás korú, ámde koravén gyermekeimnek. Gy.k. ez álszenteskedő (ön/köz?)irónia volt.

Hi!