A svédek leghíresebb hajója

A mai „Take a Ride” különlegessége, hogy nem csak térben, de időben is utazunk. Jelen pillanatban egy stockholmi szobában ülök, jól megérdemelt év eleji nyaralásomat töltöm a svéd fővárosban, ahol épp ma látogattam meg a svédek fantasztikus hajóját, a Vasa-t.

A Vasa a világ egyetlen, épen fennmaradt 17. századi hajója. A hajó több száz épen megmaradt faragott szobrának és 95%-ban eredeti állapotában megőrzött szerkezetének köszönhetően joggal tartozik a világ leggyakrabban látogatott turistalátványosságai közé. A hajó nemcsak technikai és történelmi kuriózum, hanem egyben kiemelkedő művészettörténeti emlék is. Egyszerre mesél a 17. század technológiájának fejlettségéről, az akkori gondolkodásmódról és tárgyszimbolikáról, és a svédek értékrendjéről, az elmúlt korok tárgyainak tiszteletéről és megőrzés szándékában fellelhető büszke nacionalizmusról is.

A Vasa múzeumának épülete önmagában is lenyűgöző – a Stockholm múzeumnegyedének kellős közepén álló épület kifejezetten a restaurált hajótest befogadására épült, a hajó állagmegőrzésének minden apró feltételét (fény, pára, hőmérséklet) figyelembe véve. A robosztus nyers beton szerkezet szolidan húzódik háttérbe, így a hajótest teljes pompájában érvényesül, a látogató ennek ellenére érzékeli, hogy a múzeum tere önmagában építészeti bravúr, és ha a hajó fantasztikus látványa mellett a tér finomságaira is jut figyelméből, nagyszerű részletekre lehet figyelmes.

A Vasa története

1628 augusztus 10-én vitorlákat bontott egy nagy csatahajó, hogy elhagyja a stockholmi kikötőt. Teljesen újonnan épített hajó volt, amely a Vasa nevet kapta az uralkodó Vasa-dinasztia címere után. A Vasa-t Stockholmban, a messze földön híres holland hajóépítő mester, Henrik Hybertsson vezetésével építették. Hybertssont munkájában hajóácsok, szobrászok, vitorlakészítő mesterek, kovácsok, festők és üvegesek hada, több, mint négyszáz mesterember segítette. A hajót II. Gusztáv Adolf, svéd király rendelte meg, a vitorlás két év alatt készült el. A háromárbocos hajón tíz vitorla kapott helyet. Magassága az árboctalptól számítva 52 méter, hossza 69 méter volt. Súlya elérte az 1200 tonnát. Elkészültekkor a világ legimpozánsabb, legerősebb hadihajói közé tartozott.

Azon az augusztusi napon a hajó méltóságteljesen siklott a kikötő bejárata felé, hirtelen azonban feltámadt a szél, belekapott a vitorlákba, majd a Vasa az oldalára billent, de rövidesen visszaállt egyenes helyzetbe. Egy hirtelen jött második széllökés a hajót már az oldalára fordította. Az ágyúnyílásokon keresztül a víz akadálytalanul tört utat a hajó belseje felé. A Vasa rövid időn belül a tenger mélyére süllyedt, örök hullámsírba temetve a személyzet 150 tagjából legalább harminc matrózt. 333 év után került a hajó újra a felszínre.

A mentőakció

A Vasa felkutatása Anders Franzén nevéhez fűződik, akit gyerekkora óta érdekeltek a hadihajók roncsai. Engedve a kísértésnek, az 1950-es évek elején megkezdte a Vasa felkutatását. A Vasa roncsát 1956-ban sikerült megtalálnia. A mai fejlett tervezési eljárásoknak köszönhetően nagy pontossággal meghatározható a hajó viselkedése, a 17. században azonban tapasztalati alapon, a már korábban bevált méretezési eljárások szerint dolgoztak. Korabeli források szerint a Vasa terveit az építési munkálatok megkezdése után módosították. Mivel a király a szokásosnál több ágyút szeretett volna a Vasa-ra, a hajó kiegyensúlyozása nem volt egyszerű feladat, a hajó alját nagyméretű, nehéz kövekkel kellett feltölteni, amelyek az építők elgondolása szerint a hajótestet egyensúlyban tartották volna. Az átalakítások miatt azonban a Vasa túlságosan fejnehéz lett, a 120 tonnás ballaszt nem volt elegendő a hajó egyensúlyban tartására. A Vasa úti célja valószínűleg Lengyelország lett volna, hiszen a lengyelek akkoriban már régóta Svédország legnagyobb ellenségének számítottak, de a hajó rövid másfél kilométeres út után évszázadokra a tenger martalékává vált.

Több évig tartó előkészületek után a Vasa 1961. április 24-én végre ismét felszínre került. A több évszázadon át a tenger fenekén heverő hajóroncs, jóllehet a stockholmi tengervíz speciális összetételének köszönhetően különösen jó állapotban maradt fenn, a kiemelést követően megfelelő konzerválásra szorult, a felszínre került faszerkezet ugyanis rohamos gyorsasággal bomlik szét. Első lépésként az egész hajótestet vízpermettel vonták be, miközben a szakemberek a megfelelő konzerválási módszerek kidolgozásán fáradoztak. Választásuk a polietilénglikolra esett, amely vízben oldható viaszos anyag, és a fába behatolva lassan kiszorítja belőle a vizet. A speciális anyaggal végzett permetezés több éven keresztül folytatódott.

A hajótesttel együtt több, mint 14000 fatárgyat hoztak a felszínre, köztük 7000 szobrot is. Ezeket a tárgyakat egyenként konzerválták, majd visszahelyezték őket eredeti helyükre. Ez a feladat minden bizonnyal alig tért el egy hatalmas, több ezer apró elemből álló kirakós játéktól. A szobrokon végzett vizsgálatok során fény derült arra, hogy készítésük idején vörös alapon élénk színekben pompáztak. A szobrok oroszlánokat, bibliai hősöket, római császárokat, különféle mesés tengeri lényeket, görög istenségeket és sok más díszes élőlényt és mitikus szereplőt ábrázoltak. A faragások méltó emléket állítottak a svéd uralkodó hatalmának, távoli országokban hirdették a svéd kultúra nagyságát és egyben Svédország politikai ambícióit is.

A Vasa állapotának fenntartása és a hajó karbantartása állandó gondozást és törődést igényel. A hajótest konzerválása szempontjából mindenekelőtt a stabil klíma a leglényegesebb. A sós tengervízben töltött több száz év során a gerendákat összetartó vasszegek a tölgyfából készült fagerendákat koromfeketére színezve elrothadtak. A bomlási folyamat eredményeképpen a gerendákat végül már csak a fából készült facsapok tartották össze. A vízben található különféle szennyeződések nagy mennyiségű kénné alakultak át, amely a hosszú idő során alattomosan a faanyagba hatolt. A kén a levegő oxigénjével kémiai kölcsönhatás útján kénsavvá alakul át. Az így kialakuló sav a fára roppant kártékony, ezért a kutatók folyamatosan dolgoznak a hajó állagának megőrzésén, hogy a jövő generációi számára is elérhető legyen a svéd történelem 17. századi fantasztikus, monumentális tengeri emléke.