Az öltözködéssel foglalkozó könyvek és magazinok, a stílussal rendelkező filmek, fotók és leírások mindig jól vasalt, tökéletesen fésült, „skatulya” férfiakat szerepeltetnek.
A siker a nyugati világban látszik is az embereken, szeretik ezt öltözetükkel, kinézetükkel, személyes tárgyaikkal is megüzenni. Itthon is kezdjük lassan elfogadni, hogy a kinézetünk része a személyiségünknek, éppen annyira, mint a képzettségünk, nyelvtudásunk, vezetői érzékünk vagy kreativitásunk. Az itthoni változások persze nem egyik napról a másikra történnek. Ha körbenézünk a magyar valóságban, sajnos sok olyan férfit látunk, aki jobbra érdemes, akiben benne van a jó megjelenés összes eleme, de aki pár évi lazaság, rossz táplálkozás és hanyag, mozgásmentes év után elveszítette formáját és ezáltal sajnos a motiváltságát is arra, hogy jobban nézzen ki. Pedig korunknak, élethelyzetünknek és testi adottságainknak megfelelően a legjobban kinézni nem csak esztétikailag érdemes és egészségileg jó, de a tökéletes kinézet bizonyítottan segít az üzleti sikerek elérésében is.
A világ legnevesebb üzleti szakértői számtalanszor fogalmazták már meg, hogy a helyes, igényes megjelenés a személyiség minőségét is mutatja.
Sokan ezért a jó kinézetet, az erre való folyamatos törekvést az egyik legfontosabb ösztönző erőnek tartják. Lemaradtak egy-két évtizeddel akik azt hiszik, a pocak, az elhízott – formáját veszített test – az elfáradt és kirepedezett arcbőr, a lenőtt frizura és az éppen hogy ápolt külső még férfiasnak számít. Az átható verejtékszagú izomember és az ápolatlan cowboy már csak legenda, a huszonegyedik századhoz a karakteres illat, a finom kelméből szabott ruha és a választékos ízlés illik. Ezt értékelik és igénylik a nők, ez az elvárt a komoly cégeknél, a közélet színterén is. A férfi ideál radikálisan megváltozott pár évtized alatt, magától értetődő lett a jó kinézet, az ápoltság, a kitaláltság és az egyéni stílus!
Az üzleti életben élő, karriert építő, sikert vágyó férfi ideálja már évtizedek óta jól körbeírható és modellezhető. Ápolt ruházat, jó szabás, rafinált kiegészítők, finom illesztések, a kevesebb mindig jobb jegyében stílus, visszafogottság. Karakteres ruházat, amely erősíti a személyiséget, amely egyedi és ettől emlékezetes is. Legyen persze bármennyire eltalált a ruha, pompás a kombináció és fényes a cipő (ez a téma is megérne persze egy misét, mert a cipőt persze pucolni is kell) ha a férfi, aki viseli, elveszti a formáját, arányait, teste dinamikáját, nem lesz optimális ezekben. Ma az üzleti életben nem csak a komoly tudás, a gyors reakció, az éles elme megkövetelt, hanem a jól öltözött ember jó fizikuma is – nem elég tehát a forma, a testi tartalom is kell hozzá.
Természetesen nem a folyamatosan sportolók testalkatáról, vagy az utóbbi időkben hibásan túlidealizált, vékonyka férfiakról van szó, hiszen az 56-os, 58-as de, még a 60 feletti méret is lehet formában tartott és optimális. Folyamatosan figyelnünk kell magunkra, hogy az évi két-három kiló ne tudjon megtelepedni a derékon és a hason, hogy aztán pár év alatt formátlan masszává változtassa az alakunkat. Ne tévesszük össze azt, ha valaki „nagydarab”, erős csontozatú, azzal, aki elhízott és elhanyagolt. Az erős testalkatú férfiak helyes méretű és formavilágú ruhában éppen olyan jól hatnak, mint a kisebb méretűek, ha stabilak és energikusak.
Nekik persze nehezebb megtalálni a legjobb darabokat, különösen ügyelniük kell az arányokra és a színekre, de végeredményben lehetnek tökéletesek és kitaláltak. Amikor kialakulnak ezek a nem kívánt plusz tíz kilók, akkor a legtöbben elveszítik a kedvünket az öltözködéshez, semmi nem áll jól, semmi nem lesz megfelelő, mindenben rosszul érzik magunkat. Innen már csak egy lépés a trehányság, a mindegy nekem mit veszek fel érzése, mert elveszettnek, reménytelenül távolinak tűnik az ideális, a jól kinéző, a példaszerű.
Ilyenkor sokan hajlamosak rá, hogy önmagukat tekintsék optimálisnak, hogy szinte erényként emlegessék a plusz kilókat, és lebecsmérlően legyintsenek minden ellenkező gondolatra.
Ezzel szemben érdemes szembesülni önmagunkkal, fegyelemmel és akarással visszanyerni azt a formánkat, amely optimális, egészséges, és amiben jól mutatunk, mert a jó stílus örömet okoz!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.