Member of Group ›
Független. Kortárs. Művészet. » OFF-BIENNÁLE BUDAPEST «
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

Független. Kortárs. Művészet. » OFF-BIENNÁLE BUDAPEST «

 

Múlt héten startolt Budapest legizgalmasabb és legnagyszabásúbb kortárs képzőművészeti fesztiválja, az OFF-Biennále, melynek keretében százötven hazai és nemzetközi képzőművész munkája mutatkozik be több mint száz helyszínen. A kezdeményezés nem csupán léptékéből adódóan fergeteges, de szervezeti modellje is egyedülálló – a fesztivál állami támogatás nélkül jött létre, önkéntesek százainak fáradhatatlan munkája tette lehetővé, hogy Budapesten öt héten át először ilyen volumenű képzőművészeti program valósuljon meg.

SONY DSC

Szűcs Attila: Plankinegelő nő

Április 24-én vette kezdetét a 150 hazai és külföldi kortárs művészt felvonultató, független kortárs művészeti eseménysorozat, az OFF-Biennále Budapest. Az öt hét alatt több mint száz program valósul meg, rengeteg közreműködőt megmozgatva, a főváros legalább száz helyszínén. Az OFF azonban nem csak Budapesten aktív, Debrecen, Esztergom, Miskolc, Pécs és Szombathely, mellett külföldi városokban – New Yorkban Párizsban, sőt Sao Paoloban – is futnak az OFF-szatelitporgramjai. A számos budapesti helyszín között nem csupán galériák szerepelnek, de magánlakás, üzlethelyiség, parkoló, elhagyott épület, szórakozóhely és fodrászüzlet, valamint különféle közterek és parkok is, de helyszínné válik a pesti rakpart, sőt a Kelenföldi Erőmű is helyet biztosít egy művészeti programnak.

 A csaknem száz közreműködő magyar művész között ott van Maurer Dóra és Csörgő Attila, az ismert és elismert Kis Varsó csoport, Németh Hajnal, Kokesch Ádám és Csákány István is. Az első OFF egyik legismertebb művésze a New York-i MOMA-t is megjárt román Dan Perjovschi, aki egy hatalmas belvárosi kirakat üvegfelületén hozza létre helyspecifikus művét.

OFF-strip

 Az OFF kurátorai által kezdeményezett Használd a fejed!/Check Your Head! részeként valósul meg Sugár János Tűz a múzeumban című projektje, amelynek lángját a biennále öt hete alatt végig önkéntesek őrzik. A Société Réaliste francia-magyar művészcsoport az ENSZ 193 tagországának himnuszaiból szintetizált „egyetemes himnuszt” mutatja be az Eleven Emlékműnél, a Szabadság téren. Az Izolátor című csoportos kiállítás a termékeny elzártság állapotával foglalkozik a Krisztina körúti, üresen álló Postapalotában, a Mérlegállásban című lakáskiállítás pedig a kivándorlás jelenségét vizsgálja. A Sound as Space hangművészeti projekt a városi tereket próbálja meg a hangokon keresztül megragadni. A Gazdálkodj OFF-osan! életnagyságú társasjátékban szemlélteti a kortárs művészek, a piac és a megélhetés problémáit.

 A tájékozódást a teljes programot részletesen bemutató kétnyelvű honlap mellett szinte az összes eseményt felvonultató Facebook oldal segíti. A szervezők egy ingyenesen hozzáférhető térképes tájékoztatót is kiadnak, amely 120 terjesztési ponton – kulturális intézetekben és szórakozóhelyeken – érhető el. Az eligazodást egy mobil applikáció, az Artlocator is támogatja, s egy saját Tumblr oldal helyezi kontextusba az OFF eseményeit, felelevenítve az elmúlt évtizedek hazai művészeti történéseit. Az OFF teljes nyitva tartása alatt működik az OFFice, amely találkahelyszínként és pop-up központként egyaránt működik a Henszlmann Imre utca 9-ben.

Maurer_Dora_IXEK

Maurer Dóra: IXEK

Az OFF-Biennále 2013 őszén még csupán egy tucatnyi művészeti szakember ügye volt, a megnyitóig azonban többszázan csatlakoztak: művészek, kurátorok, kulturális intézmények, támogatók, s majd száz önkéntes vesz részt a szervezésben és a lebonyolításban. Az OFF egy eddig Magyarországon ki nem próbált modell szerint valósult meg. Közpénzt nem vesz igénybe, ehelyett együttműködéseket alakított ki a kortárs művészeti szakma különböző szereplői között. Kereskedelmi galériák, non-profit helyszínek, művészcsoportok, civil szervezetek, magántámogatók, gyűjtők és kultúrára nyitott önkéntesek szerveződtek hálózatba, hogy megmutassák a hazai közönségnek: a kortárs művészet nem kevesek kiváltsága, hanem mindannyiunk életéhez hozzászóló, izgalmas és elgondolkodtató művészeti gyakorlatok összessége.

Az OFF-Biennále Budapest programjainak zöme ingyenesen látogatható.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás