Member of Group ›
Gengszterosztag
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Gengszterosztag

 

Gangster Squad

Látványos mozi nagy színészekkel (és füsttel), de visszafogott lendülettel (lánggal). Majdnem film. Nyilvánvaló kliséi inkább gyengítik, mint erősítik. A múltkori bejegyzésemben már taglalt Hollywood-sablonokból építkezik és ez nem válik előnyére.

Minek kellett egy olyan remek színészt, mint Sean Penn, önmaga karikatúrájává fuserálni azzal a fura maszkkal? (Az a műorr…) A kezdő jelenetben az is kiderül, hogy Madonna ex-férje „jó karban van” a mai napig. Konkrétan „le van szálkásodva”, de rendesen.

Visszatérve a filmes modulokra, értem én, hogy napjaink (nem csak amerikai) nézőinek biztonságosan érthető modulok kellenek, de azért a patika mérlegen adagolt lövés- és robbanásszámot generáló forgatókönyv író software magabiztos működésébe időnként (óvatosan) „bele kellene nyúlni”.

Itt azonban az okos program, számottevő emberi beavatkozás nélkül „köpte ki” a vonalzóval rajzolt végterméket. (A film atmoszférája ennek ellenére jó hangulatú.) A jó rendőrök összeállnak egy titkos csapattá a fő gonosz ellen. A team a szokott módon sokszínű. Kőkemény Tough Guy vezető (Josh Brolin), kütyüvarázsló alacsony arc (Giovanni Ribisi), tapasztalt öreg róka (Robert Patrick) és persze egy afro-amerikai, valamint latin  fickó is erősíti az eleinte szerencsétlenkedő, majd diadalt arató osztagot, akiből páran sajnos a végén drámaian elhaláloznak. Van még a Maffiafőnök (Sean Penn) macája, akibe a csapat egy tagja első látásra beleszeret, hogy aztán hamar viszonzást nyerhessen a plátóinak kevéssé nevezhető vonzalma.

Nagy liblingem, Ryan Gossling e sármos szépfiú szerepét a szokott visszafogott, biztos eszközökkel hozza. Finom munka! Itt emlékezzünk meg róla, hogy még a Drive (Gázt!) kőkemény, szótlan (de nem sótlan) arcát is milyen érzékeny játékkal vezette elénk. Isten vattacukorba csomagolt igazságosztó kalapácsa volt. Az biza! Ráadásul a Gengszterosztag tagjaként újra „régi” kedvesét (Emma Stone) vadíthatja. Hol egy mondattal, hol csak azzal, ahogy cigarettázik. Mert még ezt is úgy teszi, ahogy kevesen a filmvásznon. Well done Mr. Gossling!

http://www.youtube.com/watch?v=CZNII6lEzIs

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art