Hiszek a klasszikus értékekben

A hagyományos férfi öltözködést és ezáltal a  klasszikus eleganciát sokan azért tartják unalmasnak és hiányolják belőle a kreativitást, mert nem értik a lényegét.

Az ilyen stílusnak éppen az állandóság, az évtizedek alatt kialakult és elfogadott formavilág, a jól bevált és kipróbált részletek használata az alfája és az omegája. Éppen ez teszi a klasszikus öltözködést érdekessé, úgy megújulni, hogy mindig megfeleljünk a hagyományos értékeknek és önmagunk elvárásainak. Az apró részletek finomsága, a hagyományt rejtő elemek finom használata, az alapanyagok és minták újszerű és naprakész kombinálása teszi a klasszikust állandóvá, örökértékűvé, és megunhatatlanná.  Napjaink nem egy sztárolt tervezőjének kollekcióit végignézve, néha azt gondolom, hogy egy bábszínházi előadáson vagyok. Szerintem az igazi alkotás, a kreativitás komoly megmérettetése éppen az, ha hordható, de újszerűt képes valaki létrehozni.

Én a klasszikus értékek állandóságában, a kedvelt darabok átfogalmazásában és újszerű viselésében hiszek.

Aki valóban kreatív – sok ilyen tervező és márka van –  az ezeket a darabokat képes máshogyan megmutatni úgy alkotva mást, hogy a ruha még megfeleljen eredeti feledatának, azaz felvehető és viselhető legyen. A ruhatervezés nem képzőművészet, itt nem az alkotás nagyszerűsége az elsődleges, hanem a funkcionalitás, valahogy úgy mint a formatervezésnél. Egy autó amin nincs kerék az nem gurul, azaz nem autó, egy ruha amit nem lehet viselni, az nem ruha, csak egy ötlet!

Nevetségesnek tartom, amikor az ötlethiány és a „feltétlenül újat kell mutatni” kényszere, csípőig érő zakóba bújtatja a férfiakat, amikor az ingek már annyira leszűkítettek, hogy levegőt sem lehet bennük venni és amikor a farmeren több a lyuk és a szakítás mint az ép felület.

Szánalmas, amikor átfogalmazott női darabokba bújtatják a férfiakat, vagy amikor ülep alatt lógó dzsörzé nadrág, csipke ing és a selyem kaftán láttán zseniális ötletekről és alkotó kreativitásról írnak a kritikusok, majd munkájuk végeztével felöltik kék blézerüket, megigazítják ingjük félrecsúszott gallérját, és pontot ütnek az írás végére. Szerintem ezen  területen is az tekinthető kreatívnak, akinek ötleteit nem csak egy szűk „szakmai” kör, hanem azok is elfogadják akik a ruhákat viselik.

Érdemes végre mindazoknak felébredni, akik egy új valóságot képzeltek maguk köré, hogy a zakónak még évtizedek múlva is lesznek ujjai sőt zsebei is, hogy a nadrágnak jó ha két szára van, az ing pedig  amit nem lehet begombolni, az nem ing, legfeljebb egy arra emlékeztető valami. Nem érdemes azon búslakodni, hogy miért nem értik az emberek ezt az „új világot”, mert a válasz igen egyszerű, ez nem egy új világ, hanem egy önmagába forduló szakmai kör siránkozása  saját alkalmatlansága felett.

A jó stílus lényege az én felfogásomban nem más, mint a hagyományosan városinak tekintett ruhadarabok ízléses kombinálása a casual ruhadarabokkal az egyén ízlésének, testalkatának és életkorának megfelelően. A divat számomra nem más, mint egyfajta jelzésrendszer, a kor ötleteinek pillanatnyi felvillanása, aminek egyes ötleteit  érdemes átemelni az egyéni ruhatárba, de szem előtt kell tartani az aranyszabályt: a kevesebb mindig több!

A divatról írni pedig nem érdekes, mert amikor a sorokat fogalmazzuk a divat már változik is, hiszen lényege éppen abban van, hogy nem megfogható, egy pillanatban sem rögzíthető, állandóan változó!