Április 10-én érkezik a HOLDUDVAR hiphop formáció STEVE JOXLER című új albuma.
Legutóbbi dalgyűjteményük 2019-ben jelent meg ATM címmel. 2018-as megalapítása óta a kollektíva rengeteg eseményt megélt: mixtape debütálást, Kikeltetőt, Dürer Kert koncertet, világjárványt, alapítótagok távozását, megannyi változást és alkotói folyamatot. Mindezekről az élményekről, zenei impulzusokról, barátság és csapatmunka összhangjáról mesélt Signo (Pintér Kristóf), Peety (Magyar Péter) és Efkilenc (Kondor Tamás).
5 éve alakult meg a HOLDUDVAR és tényleg holdfázis szerűen változott a csapat összetétele is, Dzsúdló és Lil Frakk azóta szólistaként futottak be. De érdekelne, hogyan állt össze legelőször a formáció és hogyan a mostani, talán végső, összetétel?
Signo: Nagyon sokan voltunk, a STEVE JOXLER-en nyolcan dolgoztunk. Kezdetben 14-en indultunk, az eredeti felállásból ma is aktív; Efkilenc, 1301, Déé, Peety, Vargas – vele találtuk ki a HOLDUDVAR-t –, Jambush, MAJRÉ és én. Korábban egy K’pZavar nevű formációban dolgoztunk együtt Déé-vel. Velünk indult még Lil Frakk, D.koms – producer, DJ –, Szarvas, Dzsúdló, Carbon B – videós, rapper – és Gyé.
Mondhatni a felére redukálódott a csapat. Mi okozta ezt a sok változást az elmúlt években?
Peety: Ebből a 14 emberből majdnem mindenki rappelt az első lemezen amellett, hogy hangszeren játszott, producerként dolgozott. Vannak, akik már nem foglalkoznak zenével, és van, aki másféle zenét csinál. Például Gyé, aki Vargas-szal volt a 2SÉG-ben, már csak instrumentális, „zencore” (micro-house, downtempo) zenét csinál, nem motiválja, hogy reppeljen, szövegeket írjon vagy nagyobb csapatban dolgozzon.
Efkilenc: Igen, mindnyájunk érdeklődése sokfelé ment el. A másik meg Dzsúdló és Lil Frakk esete, akiknek egyszerűen akkora felhajtóerejük lett szólóban, hogy nem fért bele, hogy még egy zenekarban is teljes gőzzel dolgozzanak.
Signo: Szeretném hozzátenni, hogy az sem segített, hogy amikor a zenekar elkezdett beindulni, jött a Covid. Így egymással se találkoztunk, online pedig nehéz úgy együtt dolgozni, ahogy mi együtt dolgoztunk; leülünk, középen van egy JBL, megmutatjuk, mit írtunk, beszélgetünk meg vibeolunk. Ezt távmunkában nem lehetett csinálni.
Volt bennetek bármilyen negatív érzés azzal kapcsolatban, hogy a többiek, Lil Frakk és Dzsúdló, hamarabb befutottak szólóban? Egyébként tartjátok még a kapcsolatot az eredeti csapattagokkal?
Signo: Mindenkivel jóban vagyunk. Nem sérült egyáltalán a barátságunk.
Peety: Szerintem most, hogy csak nyolcan vagyunk, már mindenki nagyon jóban van mindenkivel. Van, akivel csak pár ember maradt kapcsolatban, van, akivel még mindig sokat találkozunk. Az utolsó 1-2 évben volt igazán intenzív a munka az új lemezen – addig is többen dolgoztunk rajta, de mostanra vált egyértelművé, ki mekkora részt tud vállalni a közös munkában. Miután letisztáztuk ezeket, egyszerűbbek lettek a zenekari dinamikák. És közben nagyon örülünk mindenki önálló sikereinek is, Dzsúdló koncerteken például gyakran láthatók hangosan síró HOLDUDVAR tagok.
Volt még egy nagyobb 2 éves kihagyásotok is. 2020-2022 között. Ez volt az bizonyos letisztázási időszak? Miért váratott magára az új dal?
Efkilenc: 2020 elejét még a régi Dürerben indítottuk, ahova eladtunk minden jegyet, és tényleg nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy azt a bulit már úgy kellett megcsinálnunk, hogy nem számoltunk Lil Frakk-kal meg Dzsúdlóval. Ami nagyon egyszerű technikai szempontokból is nehéz volt, hiszen Lil Frakk volt az egyik leghiperaktívabb, legenergikusabb emberünk a színpadon, Dzsúdló tudta elénekelni a refréneket. Ilyen alapvető strukturális problémákkal kellett szembesülni, de ezeket tök jól meg tudtuk ugrani, óriási sikerélmény volt. Úgy nézett ki, hogy készülnek a dalok, van 3-4 koncert a tavaszi szezonban (A38, TRIP hajó). Két héttel a koncert után jöttek a lezárások, ez mindenki motivációját elvette, az egész lendületet félbevágta. Közben, ahogy halogat az ember projekteket, van olyan dal, ami túl réginek tűnik, vagy változnak az elképzeléseink, így nagyon sok zene a fiókban maradt. Az új zenék nem készültek olyan tempóban, hogy egy konzisztens release ciklust el tudjunk indítani. Úgyhogy meg kellett várni, amíg összeszedtük magunkat, megcsináltunk annyi zenét, hogy érdemes legyen visszatérni, mert mindjárt készen van az album, amit felvezetnek majd ezek az új dalok.
Viszont végül idén 2023-ban érkezik az új album, a STEVE JOXLER. Miért húzódott el ennyire a folyamat?
Signo: Mindegyikünk dolgozik, mindegyikünknek vannak kötelességei, nem várhattuk el mindenkitől, hogy ugyanúgy végig tudja tolni. Én egészen felháborítónak tartom, hogy két lemez között egy két éves szünet sok időnek számít. Egy albumot összerakni nem olyan, mint összerakni 12 számot. Azt gondolom, hogy ez az óriási nyomás, ami mostanában jellemzi a zeneipart, a minőség rovására megy. Szerintem egy albumnak egyben kell működnie, érdemes közvetítenie egy víziót. Ez azért nem egy féléves munka, és olyan nyomást a helyez a nálunk egyébként professzionálisabb zenészekre is, ami szerintem kibírhatatlan. Fél év alatt koncertezz, mert muszáj megélned valamiből, és közben egy teljes kreatív víziót tárj elénk. Ez kvázi lehetetlen.
Peety: Ami még ezt a hiátust magyarázhatja, hogy az első mixtape-et tényleg egy alkotótábor alatt csináltuk meg, majdnem minden felvétellel együtt. Az nagyon nagy fun volt, megírni egy csomó dalt, felvenni, utána gyorsan elkészülni, kirakni a közönségnek. Viszont utána sokat vitáztunk róla, hogy ezt csináljuk-e tovább, hogy jól érezzük magunkat és közben csinálunk dalokat, vagy megpróbáljuk kicsit komolyabban venni. Úgy láttuk, van potenciál ebben, érdemes kicsit átgondoltabban csinálni, szerkeszteni, válogatni. Azt akartuk, hogy minden tagunk maradéktalanul azonosulhasson a dalokkal, a számok pedig albumkoncepcióba illeszkedjenek, ez meg sokkal több időt igényel, mint a korábbi munkafolyamatunk.
Nyolcan dolgoztatok az albumon, hogy tud ennyi nézőpont és vélemény megférni egymás mellett?
Efkilenc: Borzasztó nehezen. Nyilván nagyon sok figyelmet és megértést igényel. Egyrészt az is fontos, hogy mindenkinek a személyes ízlése érvényesülhessen, másfelől nem lehet érzelmi kérdést csinálni abból, melyik dal végzi az albumon és melyik nem. Mindenkinek úgy kell kezelnie, hogy ez egy közös munka, és a saját személyes ambícióit nem itt kell kiélnie, hanem van egy magasabb érvényű koncepció, amelynek alárendeljük magunkat. Szerintem ebben mind egyetértünk. Nagyon sokat segít az is, hogy sokan már középiskolából ismerik egymást. Én a fiúk többségét a HOLDUDVAR révén ismertem meg, de már én is ötödik éve vagyok ebben a társaságban, szóval az ízlésünk is összecsiszolódott. Elég organikusan alakul, hogy hasonló dolgok tetszenek nekünk, sok időt töltünk együtt, együtt hallgatunk zenét, írunk dalokat. Most már elég jól összeállt, mit képvisel a HOLDUDVAR hangzásban, megszólalásmódban. Már nem tapogatózunk, tudjuk, hogy mit akarunk csinálni.
Signo: Persze voltak konfliktusok, hát 19-21 évesek voltunk, amikor ezt az egészet elkezdtük. Én például eléggé katalizátora voltam ezeknek a feszültségeknek. De azért idővel megnyugszik az ember, megtanul olyan kommunikációs sémákat, amivel nem szít feszültséget. Szerintem ez mindenkire igaz, aki nagyon csendes volt, megtanulta kifejezni magát, aki meg nagyon ugatós volt, megtanult nem bunkó módon beszélni a másikkal.
Efkilenc: Tök érdekes látni, hogy az eddigi környezetemben egyáltalán nem így működtek a dolgok. A HOLDUDVAR olyan társaság lett, ahol a „mental health awareness” iszonyúan alap dolog, igyekszünk odafigyelni, ki hogy van, hogyan szól a másikhoz, mi hogyan csapódik le. Azért a férfi közösségeknek általában nem ez a megszokott működési sémája. Emiatt is működünk jól, mert már nem csak zenekartársak vagyunk, akiknek van egy közös ambíciója, hanem minden aktív tag nagyon közeli barátságban van egymással.
Van egy „beosztás” arra, hogy ki miért felel?
Efkilenc: 1301 intézi az operatív feladatokat, ő kicsit a projektmenedzser, baszogatja az embereket, hogy haladjanak a dolgok. Ezt a feladatot kiosztottuk neki, az a dolga, hogy szigorú legyen. A produceri munkákat én meg a Déé csináljuk, és mindenki reppel. Az is kialakult az ATM-hez képest, hogy az egyes emszík karakterei, amik kirajzolódnak a dalokból, már elég jól elkülönülnek. Nem szoktuk előre eltervezni, hogy a dalokban kinek mi a szerepe, de amikor én producerként elkezdek összerakni egy számot, akkor sokszor van olyan ötletem, hogy „na, itt egy nyolc sorban Marci nagyon jó lesz.” Akkor azt a részt úgy csinálom, hogy neki jól álljon, kicsit egymás keze alá dolgozunk.
Signo: Az eddigi „kamara-koncerteken”, amikor teljes létszámban voltunk a színpadon, nekem az rajzolódott ki, hogy aki többet rappel, az valahol frontember is. De nincsenek szilárd szerepek. Vannak, akiknek a színpad második otthon, vannak, akiknek inkább tanult dolog, hogyan kell viselkedni a színpadon. A színpadi jelenlétünk egy házibuli sneak peek, a lényeg, hogy mindenki jól érzi magát. 1301 elég sokat kommunikál a közönséggel, én elég sokat táncolok, vannak ilyen megfigyelhető, de inkább organikus, mint átgondolt dolgok.
Peety: Az utóbbi időben nem volt külön DJ-nk, most Efkilenc nagyon jól érzi magát, hogy nem kell annyira előtérben lennie, nyomkodhatja a szemplert, aztán néha mosolyogva rappel nagyokat. Vannak, akik nem nagyon szeretnek szerepelni, Jambush-t vagy Vargas-t sorolnám ide. De aztán odaállnak és mégis kurva nagyokat reppelnek, az meg azért nyűgözi le a közönséget. Nincs egy idealizált HOLDUDVAR színpadkép, hála az égnek elég vegyesek vagyunk ahhoz, hogy ez izgi legyen és jól is mutasson.
Milyen zenei inspirációkból építkeztetek? Említették korábban a UK garage, groove hatást, de ezenfelül milyen alkotók, stílusok hatottak rátok? Megfér egymás mellett az a sok impulzus, ami titeket egyénenként ér?
Peety: Szerintem pont az a jó, hogy mindenki hozza a sajátját. Persze van, amit mindannyian szeretünk, most nem tudnék olyat mondani a HOLDUDVARból, aki ne szeretné a brit munkásosztály hiphop-ot. Emellett mindig, amikor összeülünk, van egy zenehallgatós kör, amikor mindenki megmutatja, mi tetszik neki, mi inspirálja. Sokszor ezek is hatással vannak az aznap este készülő zenére. Alapvetően nagyon máshonnan jöttünk a hiphop-on belül. De van egy közös nyitottság a zenére, mindenki tudja, hogy a másiknak jó az ízlése, nem véletlenül hallgatja azt, amit – így egymás ízlését, inspirációit is formáljuk.
Signo: Óriási szerencse, hogy a két legnagyobb zenei mindenevő Déé meg Efkilenc, a két producerünk. Én elég régóta rajta vagyok ezen a brit dance vonalon, garage, house meg hasonlók. Ha viszek egy új zenét, ami eddig nem volt, azért nagyon sokan mondják, hogy „Ez hülyeség!”, de Efkilenc meg Déé hajlanak meglátni benne a jó dolgokat, általában elsőre. Emiatt formálódik ennyire organikusan a stílusunk, mert a két legmeghatározóbb embere a zenekar hangzásának nagyon sok mindent szeret kipróbálni mint alkotó.
Efkilenc: Engem tényleg az foglalkoztat, hogy ha a zenekarnak kínálok dalötleteket, akkor azok egyszerre legyenek érdekesek is, meg valahol komfortosak is mindenkinek. Azért is emeltem ki a UK garage-et, mert olyan tempót-lüktetést ad, amit nem hallasz mástól Magyarországon, és véletlenül az összes barátom kurva jól tud rá reppelni. Amit egyébként mostanában flesselek, egész más, mint ahogy ez a HOLDUDVAR album megszólal, lassú Alchemist beatek, ritkás dobok, stb., szóval szöges ellentét. Szerintem az is érdekes, hogy amikor mutat nekem egy UK bass hangzást például Kristóf, megpróbálom levonni a tanulságokat, mitől tetszik ez neki, mit lehet faszán integrálni a zenénkbe. A Déé-nek és nekem is van egy produceri hangzásvilágunk, ami bővülget újabb és újabb elemekkel a közös munka révén.
Tehát máshogy hallgattok zenét, ha a Holdudvarhoz inspirálótok, és máshogy magánszemélyként?
Signo: Én személy szerint egyáltalán nem.
Peety: Néha, ha újdonságokat találunk, eszünkbe jut, hogy de jó lesz megmutatni a többieknek, a producereknek. A másik oldala ennek, hogy én például nagyon sok drill-t hallgatok, ami megint csak elég messze áll a közös hangzásunktól. Vannak elemei, amiket át lehet venni, de ha lemegyünk Balatonakarattyára alkotni, akkor valószínű nem fogunk annyi drill-t hallgatni.
Efkilenc: Ezzel együtt teljesen benne van a pakliban, hogy a következő HOLDUDVAR szám, amit az album után kiadunk, az egy teljesen oldschool 90 BPM-es reppzene lesz, vagy akár drill beatre készül. Szóval sosem lehet tudni.
És ha most összeülnétek, milyen előadót mutatnátok meg a többieknek, akit éppen hallgattok?
Efkilenc: Van egy Dessireé nevű lány, aki elektronikus, rnb-s cuccokat csinál. A Heat című számát hallgatom amióta kijött, kb. naponta ötvenszer. Szívesen csinálnék ilyesmit.
Signo: Mostanában nagyon sok jungle-t hallgatok, nekem most az új kedvenc előadom Nia Archives, egy jungle DJ lány.
Peety: Amit most mutattam egy-két HOLDUDVAR tagnak és nagyon ráflesseltek, az a MightyMacFluff Mitzubishi című száma, igazi jó klubzenés hangzása van, ügyes megoldások vannak benne.
Mik a nagyra törő tervek 2023-ban? Lemezbemutató koncert is tervben van?
Signo: Április 26-án a Dürer Kertben játszunk, előtte 10-én jön ki az album, amivel együtt érkezik egy klip a GÓLEM című számhoz. Én szeretnék még később klippeket forgatni és nagyon örülnék, ha minél többet tudnánk koncertezni.
Efkilenc: Idén is lesz zenekaros alkotótábor, csinálunk új dalokat. Meglátjuk, hogyan tovább, leginkább azon múlik, milyen a fogadtatás. A HOLDUDVAR tagok szóló projektjeire is érdemes lesz odafigyelni. Én igyekszem közösséget szervezni, lesznek bulik, közös munkák a pesti underground legcsodásabb embereivel.
Peety: Én arra vagyok kíváncsi, milyen lesz úgy zenét csinálni, hogy dolgoztunk bő 3 évet egy lemezen, ami már a saját útjára lett bocsájtva. Milyen lesz úgy alkotni, hogy nincsen semmilyen koncepciónk. Sokat dolgoztunk nagyon célzottan, kvázi megvolt az album, de még kellett egy-egy átvezető vagy ilyesmi apróság, megoldandó feladat. Most nincs ilyen, hanem: „Na srácok, milyen zenét szeretnétek csinálni?” Valahogy így. Ezt már nagyon várom.
A STEVE JOXLER lemezbemutatója április 26-án lesz a Dürer Kertben.
Holdudvar Facebook | Instagram
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.