Domenico Starnone

Sodró cselekményű, érdekes, meglepetésekkel teli regény a Magyarországon eddig nem ismert, 1943-ban született olasz író tizenkettedik könyve. Az első részben a hetvenes évek elején járunk. Egy Nápolyban élő, megcsalt, elhagyott, kétgyerekes, Vanda nevű feleség monológját halljuk, aki foggal-körömmel küzd a házassága megmentéséért és a gyermekei boldogságáért. Aldo, a nála két évvel fiatalabb férje Rómába jár az egyetemre tanítani, ott összejött egy 18 éves diáklánnyal, akinek saját lakása van. Sajnos a második és a harmadik részről semmit nem árulhatok el anélkül, hogy le ne lőném a poénokat.

Csak annyit mondhatok, hogy ez a könyv soha nem látott eredetiséggel veséz ki egy házasságot, minden intézményesült párkapcsolatra érvényes módon.

Színpadra vagy inkább filmre kívánkozóan hiteles dialógusokkal, bámulatosan természetes belső monológokkal. Annyit azért el lehet mondani, hogy Aldót és Vandát évtizedek múlva is látjuk, megtudjuk, mi lett velük. Sőt, a két gyereket is, más-más módon elfuserált felnőttként, amikor arról beszélgetnek, hogy milyen elcseszett volt a gyerekkoruk. Nem meglepő módon kiderül: minden másképp volt.

Aki elmúlt már harminc, általában rájön, hogy a felnőtt élet gyakran annak a művészete, hogy az ember ki tudja választani a kisebbik rosszat. Ez a két nap alatt felfalható, bravúrosan és szórakoztatóan megírt könyv arról szól, hogy mi történik akkor, ha ez nem sikerül.De fél tucat további téma is terítékre kerül: az apaság, az áldozati szerep, a házastársi játszmák, az öregedés, a látszatok, meg a mindig újra és újra bebizonyosodó tény:

„mindenki tetszik, sőt kell valakinek”.

Vannak könyvek, amelyekből nem csak a lényeget, az atmoszférát, de apró történetmorzsákat is egy életre magunkkal viszünk. Mint a Huckleberry Finnből azt az epizódot, amikor egy idősebb hölgy leleplezi a magát lánynak tettető Huckot, vagy a Szerelem kolera idejénelső fejezeteiben szereplő szappan-történetet. Hát ebben a regényben is van egy ilyen: a cipőfűzés esete. Hány szögből, milyen mesterien aknázza ki az író!

Barna Imre nagyszerű magyar szöveggel ajándékozta meg a hazai olvasókat. A kiváló irodalmár egész felnőtt életét Umberto Eco és Bob Dylan bűvkörében élte le. A Római Magyar Intézet igazgatója is volt, aztán belekóstolhatott a cégvezetői munkába, sőt a kiadói egyesülés elnöke is volt egy ideig. Aztán meghalt Eco – és Bob Dylan Nobel-díjat kapott. Az előbbire igen, az utóbbira aligha számíthatott…

Starnone-t egyébként egy időben azzal gyanúsítottak meg, hogy ő a szerzője az Elena Ferrante néven közreadott könyveknek is. Azonban 2016-ban egy oknyomozó újságíró felmentette a „vád” alól, és tényekkel alaposan alátámasztva azt valószínűsítette, hogy felesége, a híres fordító a szerző.

Akárhogy is áll a dolog, Ferrantéval már jól el vagyunk látva. Több Starnone könyvet szeretnénk magyarul – ha lehet, megint csak Barna Imre magyar hangján.

(Lacci, 2016, magyarul Park Könyvkiadó, 2018. fordította Barna Imre, borító illusztráció Jonathan McHugh, 202 o. ára 2950 Ft.)

A 2010-ben indult Vademecum Könyvklub tagjai a hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, Török András hírlevélíró választása szerint. A jelenleg 140 tagot számláló klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni itt lehet: info@summa-artium.hu, +36 1 318 3938

(Alapítása óta lelkes tagja vagyok magam is e klubnak. Mindenkinek ajánlom! Blogger42, a szerkesztő.)