A párizsi Notre-Dame

Ha a világ együttérző polgárainak könnyeit összegyűjthetnénk, az bizonyára elég lenne a lángok megfékezésére. A látvány torokszorongató, én sem vagyok képes a könnyzacskóim felett uralkodni.

Mi történt, hogy lehetséges ez?

– kérdezi mindenki. A hatóságok sietve közlik, a tűz keletkezésében a szándékosság ki van zárva. A katasztrófa oka vagy baleset, vagy emberi mulasztás. Más kérdés, ha a tűz merénylet, vagy terrortámadás következménye lett volna, feltehetőleg azt sem hoznák nyilvánosságra, mert a következmények beláthatatlanok. A találgatások már így is elindultak, a gyanú nem csupán beárnyékolja, jócskán meg is terheli a más vallásúakkal való együttélést.

Márpedig, ha a halálos döfés a franciák szívébe talál, elszabadulnak az amúgy is túlon-túl felkavart indulatok. Valószínűleg nincs hatalom, ami a népharagot meg tudja fékezni. Ezt a hatalom képviselői nagyon jól tudják. Mint ahogy azt is tudják, hogy a nagy politika már régen nem az egyre kiábrándultabb, politikai csömörben élő kisemberek dolgaival foglalkozik.

Miközben a politika csak nehezen kibogozható érdekeket képvisel, gondja van arra is, hogy programját valahogy lenyomja a nép torkán. Nekik a tragédia kapóra jön, hogy magukat népszerűsíthessék. Macron elnök mindent megígér, milliárdosok egymásra licitálnak a nép kegyéiért, ki mennyivel támogatja a nagy ügyet, a Notre-Dame restaurálását.

Repkednek az euró százmilliók.

Adományokból, felajánlásokból már az első napon több összegyűlt, mint amennyibe a történelmi épület renoválása kerül. Természetesen azok sem restek, akikre legalábbis a közvélemény sötét árnyat vet. A legnagyobb muszlim vallásközösség nem késlekedik a kommünikével: A katedrális a kereszténység jelképe, a katolikus vallás szent helye, Párizs ékköve, Franciaország történelmének szíve és a világörökség része. Együtt érzünk franciaországi testvéreinkkel.

A Notre-Dame a gótikus építészet kimagasló és egyik legkorábbi alkotása. A stílus maga is a nyugati frank birodalomban, mai értelemben Franciaországban keletkezik és a gótika erényei a középkori katedrálisokban csúcsosodnak ki. A templom építése 1163-ban kezdődik, végleges formáját 1345-ben nyeri el.

Képzeljük el a középkori technológiák adta technikai lehetőségek mellett azt a teremtő erőt és alkotó szellemet, ami szükségeltetett egy ehhez fogható remekmű létrejöttéhez! Egy ilyen „projekt” nem csupán magas kulturális szintet feltételez, maga is kultúra teremtő jelentőséggel bír, hiszen az építkezés már önmagában egy kilenc emberöltön átívelő infrastruktúrát hoz létre, annak minden vonzatával. Egy nagyszabású építkezés helyi fellendülést hoz, konjunktúrát teremt.

Párizs úgyszólván a katedrális köré épült, a város szíve mindvégig a Notre-Dame.

Megérthetjük, hogy a franciák nemzeti ügyüknek tekintik és most a nemzeti gyász fekete fátyla terül fővárosukra. Ilyen körülmények közt nem kellene nagy szikra, hogy lángra lobbanjon a nemzet. Így is közszájon forog, mindenki arról sustorog, hogy az a tető vajon mitől gyulladhatott ki. Egy nemzeti szentély felújítása a legnagyobb elővigyázatosság mellett folyik. Ráadásul a tűz munkaidő után este hét órakor keletkezett.

No, de nem akarok beállni az összeesküvés elméletet szövögetők közé. A tűz vélt, vagy valódi okát valószínűleg ráfogják majd valamire, de véletlenül sem arra, mert az beláthatatlan következményekkel járna.

Veszélyes dolog ma nemzeti ügyekkel kufárkodni, a nemzet szellemét felébreszteni. Párizs világváros, a négy legfontosabb városok egyike és a francia politikusok a párizsiaktól világpolgári gondolkodást és viselkedést várnak el.  A Notre-Dame égése azonban olyan érzelmeket hoz felszínre a párizsi világpolgárokban, amitől ráébrednek, hogy ők azért mégiscsak franciák.

Párizsban hatalmas indulatok feszülhetnek most egymásnak.