Kb. két évvel ezelőtt olvastam először a StringBike újszerű, lánc nélküli, bovdenes hajtószerkezetéről. (Azt is írhattam volna, hogy forradalmi újítás, ahogy a fejlesztők az ilyen jellegű nóvumokat általában illetni szokták.) A történet közel húsz éve, a ’90-es évek elején indult, amikor három műszaki egyetemista a „láncos” helyett/mellett, nekiállt megalkotni egy tisztább kerékpár meghajtási módot.
StringBike
1994-ben a Kohlhéb Attila, Vonhauser Olivér és Kaboldy Attila triumvirátusból ez utóbbi úriembert Rácz Gábor váltotta fel, akivel már le is védték a szabadalmat. A nemzetközi díjak elnyerését követően a hármas nem tudta pénzre váltani a sikereket, ezért már csak (akkor már Dr.) Kohlhéb Úr húzta tovább az ívet. Ezután a projekt évtizedes Csipkerózsika álomba merült, majd 2010-ben a Schwinn Csepellel végre létrejött a várva várt együttműködés és a padovai kerékpárvásáron már tömegek lájkolták az újítást.
Írásom aktualitását az a tény adja, hogy Szőnyi Ferenc, hússzoros ironman bajnokunk egy ilyen hajtásrendszerű Schwinn-Csepel kerékpárral vág majd neki a Race Across America verseny közel 5000 kilométeres gyilkos távjának, melynek során a tapasztalt sportemberek Észak-Amerikát szelik át a nyugati partról a keleti partig. Ügyes marketing, mely segítségével remélhetőleg jobban a nemzetközi média fókuszába kerül majd ez a magyar találmány. Vasemberünkön mindenesetre nem fog múlni, hiszen 2010-ben kilencedik helyen kerékpározott be ezen az embert (és gépet) próbáló megmérettetésen.
StringBike
A hazai szabadalom lényege, hogy a hátsó kereket tulajdonképpen a kerékagy két oldalán elhelyezkedő dobra felcsavarodó húr-páros hajtja meg, amely kiváltja a szokott lánc-fogaskerék kombót. (Segítségként néhány analógia: fűnyíró berántás, csigás íj felhúzása „megvan”?) Pedál azért van a bringán, hiszen azokat mozgatva húzzuk fel, majd „tekerjük ki” a már említett „spárga-duót”. (Amelyek valójában a vízi sportokból már ismert polietilén Dyneema zsinórok.)
A hajtás jellegéből adódóan így nem csak haladás közben lehet váltani, hanem álló helyzetben is. További előnye a Sztringbájknak, hogy az asszimetrikus láncos hajtással szemben, egyenlő arányban terheli a bicikli mindkét oldalát, illetve az ünnepi pantallónk sem koszolódhat a tekerés közben, hiszen a műanyag rost szálakat nem kell zsírozni vagy olajozni.
Tehát sok érv szól e különleges bicó mellett. 600.000 pedig ellene. Forintban. Mindenesetre drukkoljunk együtt Ájronmen Ferencnek és a Stringbike ötletgazdáinak, hogy sikeres legyen a varázslat és a jövőben sok ilyen bicikli találjon gazdára. Akkor majd kedvezőbb áron is hozzá lehet jutni ehhez az unikális hajtásrendszerű kerékpárhoz. Ázsiában, Amerikában és (reméljük) itthon is.
A StringBike YouTube csatornáját itt találjátok.
StringBike
StringBike
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.