Bolygónk helyzete siralmas, minden okunk meglenne nap mint nap takaró alá bújva sírni, de próbáljunk inkább arra a pár jó dologra koncentrálni, melyek napsugárként hatolnak át a sötét felhőkön és melegítik fel lelkünket.
A mai jó dolog például legyen az, hogy az ABBA harminc év után új zenét fog kiadni. Benny Andersson, a zenekar oszlopos tagja egy az ABBATalk nevű nemhivatalos rajongói Twitter-oldalon közzétett interjúban erősítette meg, hogy a banda már dolgozik a régen megígért új zenéken, és miután a riporterek sarokba szorították, diplomatikusan egy valószínűleg szeptemberi megjelenést is beígért.
„Nem szabad ígéreteket tenni, de ha rajtam múlna, szeptemberben érkezne az új zene. Ezt a döntést azonban nem tudom egyedül meghozni, de ez a célkitűzésünk.”
A svéd zenekar még 2018-ban látott neki az új anyag felvételének, de a megjelenést azóta is halasztgatják, így nem tudni, mennyire lehet hinni a nemrégiben elhangzott új ígéretnek. Nagyjából ezidőtájt, 2018-ban jelentették be azt is, hogy az új számokat egy ABBA-hologram turnén lehet majd hallani „élőben”, de a futurisztikus projektből azóta sem lett semmi.
De miért ne lehetne 2020 az az év, amikor minden ABBA-álom valóra válik?
Köszönjük, Consequence of Sound!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
Az vagy, amit nézel. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.