Member of Group ›
Kaszanyi Nóra
Kaszanyi Nóra a hazai tervezőgrafika egyik legizgalmasabb hangja: a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier kiállításának arculatával olyan vizuális rendszert alkotott, amelyben a fragmentált festményrészletek kortárs újraértelmezést kaptak.
A többszörös ArtHungry-díjas tervező munkáiban a történeti réteg és a kortárs minimalizmus találkozik, miközben a tipográfia atmoszférateremtő szerepet ölt magára. Az ArtHungry és a STANC csomagolásdesign díj veteránja beavatott minket tervezői gondolkodásának legmélyebb struktúráiba, ezenkívül azt is elárulta, hogy melyik ikonikus magyar terméknek adna legszívesebben új arculatot.
A tavalyi nyertes munkád egy olyan Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítás arculata volt, amely a biedermeier korszak polgári értékeit, a család, az otthon és az intimitás témaköreit helyezte fókuszba. Hogyan fordítottad le ezeket a társadalomtörténeti tartalmakat vizuális arculati elemekké?
A biedermeier számomra elsősorban egy nézőpontváltást jelentett: a nyilvános reprezentáció helyett a privát tér vált fontossá ekkor. A külvilág bizonytalanságára adott válasz az otthon, az emberi kapcsolatok, az intimitás felértékelésében jelent meg. Ezt grafikai értelemben úgy fordítottam le, hogy az arculat – amellett, hogy „kifelé kommunikál” – egyfajta bevonó, beljebb invitáló hatást keltsen. Egy olyan grafikai rendszer létrehozása volt a cél, amely nem távolságot tart, hanem közelebb engedi a nézőt, és egy személyesebb, csendesebb viszonyt alakít ki a tartalommal.
Biedermeier mindennapok
Ennek egyik fontos eszköze a kompozíció volt. A biedermeier festészet zárt és stabilabb képszerkezetét egy nyitottabb, fragmentáltabb grafikai rendszerbe ültettem át, ahol a képi és tipográfiai elemek nem hierarchikus rendben, hanem egyenrangú viszonyban jelennek meg. Fontos volt az is, hogy az arculat ne illusztrálja kifejezetten a korszakot, hanem inkább annak atmoszféráját közvetítse. Ezért redukált eszköztárral dolgoztam: visszafogott színpalettával, finom tipográfiai gesztusokkal és tudatosan kezelt üres terekkel. Ezek az üres terek nem hiányként, hanem „csendként” működnek – olyan vizuális szünetekként, amelyek az intimitás érzetét erősítik.
Milyen primer forrásokból, festményekből, grafikákból dolgoztál a tervezés során?
A tervezés során elsősorban biedermeier festmények részleteivel dolgoztam, de tudatosan nem a teljes kompozíciókat emeltem át, hanem azok fragmentumait. Különösen a kézgesztusok kezdtek el foglalkoztatni, mert ezek hordozzák a legközvetlenebb emberi jelentést: érintést, figyelmet, kapcsolódást. Amikor a kéz elszakad az eredeti kontextusától, egy univerzálisabb jelentést kap – már nem egy konkrét szereplőhöz tartozik, hanem az emberi jelenlét metaforájává válik. Ez segített abban, hogy az arculat egyszerre maradjon történeti és nagyon személyes.
Biedermeier mindennapok │ Fotó: Darab Zsuzsa, Szépművészeti Múzeum
Volt-e abban kihívás, hogy megtaláld az egyensúlyt a historizáló vizualitás és a kortárs múzeumi grafika elvárásai között? Mit jelent „kortárs módon” nyúlni egy historikus korszakhoz anélkül, hogy túl nosztalgikussá vagy múzeumiasan sterillé válna?
Igen, ez egy nagyon tudatos egyensúlykeresés volt. Fontos volt, hogy az arculat ne váljon nosztalgikussá vagy illusztratívvá. Ezért nem a korszak stiláris jegyeit vettem át, hanem annak emberi dimenzióját próbáltam kortárs grafikai eszközökkel megfogalmazni. A festményekből kiemelt részletek már nem az eredeti kontextusukban jelennek meg, hanem egy új, autonóm vizuális rendszer részeként. Ez a gesztus egyszerre őrzi meg a történeti réteget, és teszi lehetővé az újraértelmezést.
A nyertes pályamunkád egy egészen feminin, képzőművészetből inspirálódó vonalat képvisel, ami arra emlékeztetett, hogy korábban is foglalkoztál már a nőiesség grafikai megfogalmazásával a Gaia Display megalkotásánál. Tudnál egy kicsit mesélni az első betűtípusod tervezési folyamatáról?
A Gaia Display tervezése egy nagyon intuitív, személyes folyamat volt. Nem egy konkrét megrendelés hívta életre, hanem egy ösztönös alkotói kísérletként indult. Sok év után talán ez volt az első alkalom, amikor volt időm autonóm módon, külső, megrendelői elvárásoktól függetlenül szabadon kísérletezgetni egy személyes projekt mentén, köszönhetően az első covid lezárásnak és az ezzel együtt hirtelen jött szabadidőnek, lelassulásnak.
Gaia Display │ Fotó: Darab Zsuzsa
Először papíron, majd egy iPad-en kezdtem el kézi vázlatokat készíteni, viszont ekkor még nem volt célom, hogy egy teljes betűtípus jöjjön létre, inkább egy tipográfiai formajátékként tekintettem a folyamatra. Később ebből megosztottam néhány kezdetleges részletet a social média platformjaimon, ami meglepetésemre nagy elérést és pozitív fogadtatás kapott, így nem volt kérdés, hogy a kezdeti részleteket továbbgondolva egy teljes betűtípussá fejlesztem. A tervezés során elsősorban a vonalak ritmusa és kontrasztja érdekelt – az, hogy egy forma hogyan tud egyszerre törékeny és stabil lenni. Ez a kettősség számomra a nőiesség egyik alapélménye, és ez néhány későbbi grafikai munkámban is visszatérő motívummá, egy egyensúlyteremtő eszközzé vált.
Biedermeier mindennapok │ Fotó: Darab Zsuzsa
Bár alkalmazott grafikusként ezer arcot kell magadra öntened, arra lennék kíváncsi, hogy a szakmádon belül melyek azok a vizuális stílusok/irányok, amelyek a legközelebb állnak a szívedhez?
Valóban fontos, hogy grafikusként az ember különböző vizuális nyelvekhez tudjon alkalmazkodni, de közben mégis vannak olyan irányok, amelyek ösztönösen közelebb állnak hozzám. Leginkább az a grafikai megközelítés inspirál – vizuális stílustól függetlenül –, amely túllép a puszta esztétizáláson, és egy erős gondolati vagy konceptuális alapra épül, ami következetesen végigkövethető például egy arculat többi részén. Szeretem azokat a minimalista megoldásokat is, ahol egy nagyon egyszerű vagy rejtett formai geg adja a grafika esszenciáját és nem leuralni akarja a tartalmat, hanem finoman kísérni, a háttérből támogatni. Ezek mellett különösen közel áll hozzám a kísérleti tipográfia, ahol a betű nemcsak információhordozóként, hanem autonóm vizuális formaként is működik és atmoszférát teremt.
Biedermeier mindennapok │ Fotó: Darab Zsuzsa
Az első ArtHungry díjakat még Momés hallgatóként szerezted, 2019-ben és 2025-ben pedig tervezőgrafikai fődíjat nyertél, emellett az ArtHungry és a STANC díj zsűrijeként is kipróbáltad már magad. Mit adtak neked ezek az elismerések, mind pályázó, mind zsűri szempontból?
Amikor még hallgatóként kaptam az első elismeréseket, az leginkább abban erősített meg, hogy van helye annak a vizuális nyelvnek, amit ösztönösen keresek. Akkor ez egy fontos visszajelzés volt, mert az ember ilyenkor még nagyon formálódik, és sokat jelent, ha a munkái rezonálnak egy szakmai közegben. Később ezek a díjak a megerősítésen kívül abban is segítettek, hogy a munkáim szélesebb szakmai közegben is láthatóvá váltak, de emellett megrendelői oldalról is figyelmet és bizalmat hoztak.
A zsűrizés pedig egy különleges tapasztalat volt, mert teljesen más pozícióba helyezett grafikusként. Nagyon inspiráló látni, mennyire sokféleképpen gondolkodnak más tervezők, mennyire sokféleképpen lehet érvényes és erős egy grafikai munka. Ez engem is tudatosabbá tett abban, hogy mi az, ami számomra igazán fontos egy munkában. Ilyenkor az ember nemcsak értékel, hanem újra megvizsgálja a saját gyakorlatát is.
Biedermeier mindennapok │ Fotó: Darab Zsuzsa, Szépművészeti Múzeum
+1 Mivel a STANC kapcsán felmerült a csomagolástervezés témája: ha bármilyen klasszikus magyar terméknek adhatnál egy új dizájnt, mit választanál és miért?
Ezen már sokat gondolkodtam és mindig nagyon izgalmasnak tartom, amikor egy régóta ismert, ikonikus terméket újraértelmeznek, és kortárs szemlélettel nyúlnak hozzá.
Biedermeier mindennapok │ Fotó: Darab Zsuzsa
Ezek a tárgyak a kollektív emlékezetet részei, ezért a redesign nemcsak esztétikai kérdés, hanem egyfajta kulturális újrapozicionálás is. Ha egy ilyen terméket választhatnék, akkor az a „Téli fagyi” lenne, mert egyszerre játékos és nosztalgikus, erős vizuális és érzelmi emlékeket hordoz, viszont a jelenlegi formájában még sok lehetőséget rejt magában. Egy újragondolt csomagolás és magának a terméknek a megújítása lehetőséget adna arra, hogy megőrizze az eredeti karakterét, miközben egy új generáció számára is vizuálisan izgalmassá válna.
A BIedermeier mindennapok című projekt az ArtHungry felületén ›
|
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
|
Színész
|
|
Hegymászó
|
|
Head of Innovation
|
|
biztosítóalapító
|
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
|
Stylist
|
|
Lakberendező
|
|
Vitorlázó
|
|
Stylist
|
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
|
Az vagy, amit nézel.
|
|
Hegedűs Ágota
|
|
Grafikus, belsőépítész.
|
|
Creative Image Artist
|
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.