Ki jobb, a gazdag, vagy a szegény?

Nem is azért kérdezem, mert én keresek e kérdésre választ, hanem, mert az emberiség nagyobbik része szeretné tudni. De ha egyáltalán meg is kísérelnénk ezt az abszurd kérdést megválaszolni, először is tisztázni illene, hogy ki a gazdag és ki szegény.

Nos, talán meglepően hangzik, de a mi szélességi körünk alatt már nem igazán él szegény ember, legfeljebb elvétve.

Vannak ugyan szegénységi statisztikák, szegénységi szint, ami alatt valaki már szegénynek számít, de ez pusztán a társadalmi rétegződés feltérképezésére szolgál. Szegény az, aki nem válogathat az ételek közt, aki éhezik. Minden más megközelítés egy akaratlagos, vagy viszonylagos megközelítés. Akik nálunk a szegénységszint alatt élnek, némelyik afrikai országban gazdagnak számítanának.

A gazdag fogalma még nehezebben közelíthető meg.

Gazdag általában az, akit gazdagnak tartanak, függetlenül attól, hogy ő magát annak tartja-e. Nyilvánvalóan minél jobban eltávolodik valaki az átlagos jóléttől, minél szédítőbbek az átlag ember számára körülményei, annál gazdagabb besorolást nyer, de az is biztos, hogy olyan gazdag még nem született, akinél ne lenne még gazdagabb. Ezért sem jó túlzott mértékben a pénzt hajtani, mert minduntalan ki vagy téve a veszélynek, hogy vadonatúj jachtoddal dicsőségesen futsz be egy kikötőbe, s frusztráltan kötsz ki egy sokkal nagyobb és fényűzőbb hajó árnyékában.

S most még csak anyagi dolgokról beszéltünk, pedig a szegény-gazdag jelzőt lelki értelemben is használjuk.

A lelkileg gazdag ember érzékeny, cizellált lelkű, művelt és magas EQ-val rendelkezik. A lelki szegények ezzel szemben nem feszegetik az univerzum titkait, nekik az élet egy talány, de lelkük szűziessége a romlatlanság bájos aurájával óvja őket a nagy földi intrikáktól, s ráadásul még övék is a mennyek országa. Hogy bonyolítsuk kicsit a dolgot, vannak gazdag lelki szegények, s szegény lelkiekben gazdagok, avagy gazdag szegények és szegény gazdagok. És vannak boldogtalan gazdagok és boldog szegények. Persze egyazon logika mentén boldog gazdagok és boldogtalan szegények is.

Ebből mindjárt az is kiderül, hogy a gazdagság és boldogság nem kényszer-korreláció.

A szegények sokszor hangoztatják – talán egy csöppet a címadó kérdést megválaszolandó – ha nekik sok pénzük lenne, ők bizony adnának mindenkinek, elosztogatnák a rászorultak közt. Hát pont ezért nincs nekik, mert aki elszórja – teljesen mindegy mire – annak nincs pénze. A gazdag attól gazdag, hogy a pénzt jobban becsüli, mint amit kap érte – ergo kevesebbet ad ki, mint amennyit keres. Elosztani egyszer lehet a pénzt a szegények közt, aztán már nincs mit elosztogatni.

A közjót felelősséggel és tartósan támogatni már nehezebb.

A gazdag ezzel szemben – jó esetben – nagyobb társadalmi felelősséget vállal, mert pénze a nemzetgazdaság része, amiből mindenki kisebb-nagyobb mértékben profitál. Ilyen értelemben teljesen mindegy – persze nem az államnak – hogy feketén fizet embereket, vagy fehéren, mert a pénze így is, úgy is mások megélhetésének forrásává válik. Ha a gazdag dőzsöl, még több pénz folyik a gazdaságba, tehát még jó is, ha költekezik, s pénzét nem párnájába varrja, mert az – bármennyire erényes dolog is a takarékosság – inkább recessziót idéz elő. Hiába, a gazdagok erényei mások, mint a szegényeké.

De gazdagnak lenni sem könnyű.

Legyen bár terhes gazdagnak lenni, én semmi pénzért sem lennék szegény. Nem, mert a szegénységnek nincs romantikája – az talán több van, mint a gazdagságnak, hanem, mert az élet egy vesszőfutás, s ha már feláll az ember a rajtnál, jó eredményt szeretne elérni. A rajtnál még egy az ideológia, a célban már különböző. Nyerni, nyerni, ha beledöglünk is – mondják az élmezőnyben, jó eredményt elérni – tartják sokan a középmezőnyben, nem a győzelem, a részvétel a fontos – hangoztatják a sereghajtók. Tehát a mentális értelemben különbözőképpen determinált emberek közös jegye, hogy mindegyiknek igaza van.

A verseny sok síkon zajlik. A közjót szolgálni, maradandót alkotni, másokért áldozatot vállalni, a világot előre vinni, mind, mind önmegvalósítási lehetőségek, s ezek erkölcsi értelemben nem maradnak le a pénz hajhászása mögött, pedig még kiemelkedő teljesítmények sem garantálják helyből a gazdagságot. Talán ez az oka, hogy a bohém lelkű írók, akik többségükben még egy nagy élet jussán is ritkán jutnak el dőzsölő jólétig, inkább a szegényekkel szolidárisak. Tőlük a legtöbb romantikus gondolat. Hogy a szegény ember legféltettebb kincse a tisztesség, ami a gazdagság legfőbb akadálya, mert ugye a gazdagodáshoz a tisztességgel kell kompromisszumot kötni. Nekik a gazdagok – ha nem is mind egyformán – legalább is gyanúsak, s legtöbbjük kisebb-nagyobb mértékben kompromittált. Az irodalom a szerelem mellett a gazdag-szegény relációról terjeszti a legtöbb hazugságot.

A pénz nyomtatott szabadság és élni csak szabadon jó.

De hány szuverén emberrel lehetne példálózni, akiknek soha egy fillérük nem volt, mégis szabadnak és függetlennek tűntek és annak is érezték magukat. Persze ehhez több bátorság kell! Tehát a pénz-szabadság korreláció is csak részben igaz. Körüljárhatjuk a témát ahányszor csak akarjuk, de nem vergődünk zöldágra, mert a pénz, szabadság, függetlenség és boldogság nem állnak kényszerkapcsolatban egymással. Marad tehát a kérdések kérdésének megválaszolása. Ki jobb? Na ki?

Függetlenül anyagi helyzetétől az, aki létének lehetőségeit és korlátait felismerve maximumot képes kihozni magából és körülményeiből.

Rossz a gazdag, ha hivalkodó, arrogáns vagy önző, és jó, ha ráébred, hogy gazdagnak lenni egy küldetés. Cserébe, hogy többet megengedhet magának, több felelősséget is vállal kevésbé tehetős embertársaiért, s tudja, hogy a magántulajdon szentsége etikailag akkor megalapozott, ha az egyben a közjót szolgálja.

Rossz a szegény, ha szerény lehetőségeiért az életet hibáztatja, azt tartja igazságtalannak, ha a méltóságát próbálja pénzre váltani. Jó, ha sorsát elfogadja, kesergés és panasz helyett inkább változtat azon, amin képes. Ha tud nevetni, szeretni, örülni annak, aminek lehet, tudván, hogy az élet legszebb dolgai, még ma sem kerülnek semmibe. És amikor az embernek nincs sok veszteni valója, talán mindezekre még inkább képes.