A híres Colony Club
Avagy miről is írhatnék másról, mint a lakberendezésről…
Egészen a századfordulóig a háziasszonyok megelégedtek a saját lakásaik berendezésével, míg 1905-ben Amerikában Elsie de Wolfe újra nem írta a történelmet azzal, hogy profi dekoratőrré nevezte ki magát. Amikor két évvel később megnyitott az általa tervezett Colony Club, a belső terek kialakításával egyik napról a másikra megalapozta a hírnevét.
Elsöprő sikereket ért el az által, hogy felhagyott a korra jellemző nehéz, férfias hangulattal, és finom nőies stílust választott festett vászonnal, könnyű függönyökkel, világos falakkal. Az első modern kori lakberendező egész életét átszőtte a stílus. New Yorkban és Párizsban is az egyik leghíresebb társasági nő volt. Az enteriőrök mellett saját magára is odafigyelt, egészségesen élt, rendszeresen tornázott, azt viselte, ami legjobban illik neki függetlenül a divattól, mégis úgy jellemezték, mint „a legjobban öltözött hölgy a Földön”. Könyve jelent meg és folyamatosan publikált a korabeli magazinokban. Szakmai hitvallása: „Megyek, és mindent gyönyörűvé teszek magam körül. Ez lesz az életem!”
Angliában Syrie Maugham tevékenykedett hasonló intenzitással. Miután tönkrement a házassága Somerset Maugham-mel, érdeklődése a lakberendezés felé fordult. Az 1920-as években a viktoriánus kor lengte be az angol lakásbelsőket, és míg mások csak foltokban használták a fehér színt, ő a hírnevét egy monokróm „fehér szobával” alapozta meg.
A fehér és a bézs árnyalataira festette a falakat, bútorokat, csillogó tükröződő felületeket használt, fehér selymet, szatént, bársonyt, még a liliomok is fehérek voltak az üveg vázában. Létrehozott egy ultra-elegáns világot, amely egyedi volt és nagy visszhangot keltett. Előkelő hercegek tartották a szalonban magánbeszélgetéseiket, volt filmforgatás helyszínéül választották, és Cecil Beaton is gyakran használta híres fényképei háttereként. Syrie értett ahhoz hogyan teremtsen a belső terekben hollywoodi csillogást vagy időtlen eleganciát. Hamarosan nemzetközi ügyfélkörrel rendelkezett, London, New York, Chicago arisztokratái, az amerikai „high society” és Hollywood csillagai köszönhetik neki a pazar enteriőröket. Bár a „fehér szalon” tette híressé, a későbbiekben szívesen dolgozott a színekkel, szerette a hagyományos eleganciát és a modern stílust.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.