Member of Group ›
Legyetek jók, mert rossznak lenni sem jobb!
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Legyetek jók, mert rossznak lenni sem jobb!

Mondotta volt jobblétre szenderülő apám a végső szentenciára várakozóknak. Amúgy huszáros hetykeséggel ment el, lazán csibészesen, mintha csak rövid dolga volna odaát. Imponáló példát mutatva, hogyan kell elmenni.

Ez jutott eszembe múlt karácsonykor, miközben divatparancsnak engedelmeskedve versenyt jótékonykodott a világ. Jónak lenni, vagy jótékonykodni nem ugyanaz, bár tény, hogy jótékonykodni is jó, mert a jótékonyság gyakorlását kísérő katarzis egyfajta purgatóriumi tisztítótűz, megtisztul és megbékél tőle az ember lelke. Tehát a jótékonykodástól már önmagában jobbnak érezhetjük magunkat.

A Jónak lenni jó, közmédiák által szervezett akció is pont ezt sugallja. Az évek óta ismétlődő akció a médiák jóvoltából felettébb sikeresen támogat erre érdemes szervezeteket, alapítványokat, célcsoportokat. Idén a koraszülöttek szakszerű szállítására és ellátására specializálódott Peter Cerny Alapítvány érdemelte ki a támogatást.

Valóban méltók rá.

Eleddig tizennyolcezer bevetésen feltehetőleg több ezer életet mentettek meg, vagy sok ezer esetben akadályozták meg, hogy a koraszülött maradó fogyatékossággal élje túl az idejében nyújtott segítség hiányából fellépő komplikációkat. Lassan egy várost megtölthetnének azokkal, akik nekik köszönhetik az életüket. Az intézmény vezetője rádió interjújában szívszaggató történeteket mesél harmincéves gyakorlatában előforduló esetekről.

A Dénes feliratú mentőautó például Phák Edit adománya.

Fogalma sem volt arról, hogy van egy ilyen alapítvány, mielőtt meghalt. Végrendelete értelmében megtakarított pénzét egy koraszülöttek mentésére specializálódott szervezetre kívánta hagyni. Özvegye talált el a Cerny alapítványhoz miközben elhunyt felesége végakaratát sietett teljesíteni. Néztek is nagyot a munkatársak, amikor Phák úr megjelent és kérte, hogy szemrevételezhesse a mentőautókat.

Miután kellő képpen informálódott közölte, hogy harminc millió forintot kíván adományozni elhunyt hitvese kívánságának megfelelően az alapítványnak. Mint megtudták Phák Editnek 1956-ban koraszülése volt és gyors, hathatós beavatkozás hiányában gyermeke elhunyt. A hölgy Déneske elvesztését sosem volt képes feldolgozni.

Nekem ugyan kissé homályos, hogy az állami betegszállítás mindmáig miért nem specializálódott koraszülöttek szállítására is, miért kell Magyarországon koraszülötteknek szakszerű ellátás hiányában meghalnia, de hozzáteszem, hogy az egészségügyben nem csak ez homályos. Az életmentés minden állampolgárnak alanyi jogon jár.

Furcsa, hogy nálunk ez jótékonysági akció.

Én úgy tudom, hogy egy súlyos következménnyel járó elmulasztott segítségnyújtás is élet elleni bűncselekménynek számít és ez így is van jól. A koraszülöttek mentése esetében hivatkozhatunk mondjuk a pénzre, de ilyen alapon a szívinfarktusos betegeknek is meg kéne halniuk életmentő berendezések hiányában. Vagy talán úgy működik ez is mint a gasztronómia. Az étterem tulajdonos fukarkodik a pincér fizetésével, mondván az majd összejön a borravalóból. Minek költsön az állam a koraszülöttekre, gondoskodjanak azokról a jótékonykodók! Egy olyan világban, ahol az orvosok paraszolvenciából élnek, ezen még csodálkozni sem érdemes.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás