Middlemist Red interjú

Idén tízéves a zenekar. Milyen érzés ilyen távlatból visszatekinteni az első évekre?

Deli Soma: Valójában azt kell, hogy mondjam, kicsit félelmetes belegondolni abba, hogy milyen gyorsan repült el ez az elmúlt évtized. Egy ideje amúgy is vannak problémáim az elmúlás elfogadásával, és bevallom őszintén, emiatt az első pár nagyon intenzív évre sokszor kicsit keserédesen gondolok vissza. Elképesztően sokat változtunk emberileg mindannyian ahhoz képest, hogy az akkori 19-20 éves fejünkkel mit gondoltunk, hozzáteszem, sok szempontból a javunkra. Viszont az a fajta mindenlébenkanál tenni akarás és motiváltság, ami akkoriban bennem volt, az évek során átalakult egy sokkal inkább kompromisszumképes, megfontolt döntésmechanizmussá.

Ürögdi Ábel: Kívánom mindenkinek, hogy hasonló élményekben legyen része a húszas évei derekán, mint amilyeneket mi éltünk át. Én személy szerint inkább büszkeséggel tekintek vissza az első évekre. Úgy érzem, bátran vágtunk bele mindenbe, és ha esetleg másképp is csinálhattunk volna bizonyos dolgokat, azt hiszem, mindvégig önmagunk tudtunk maradni a nagy felhajtás ellenére. Elsődleges szempontunk nem a siker hajhászása, hanem a korlátozások nélküli önmegvalósítás volt már akkor is.

Fotó: Komróczki Dia

Mennyire érzitek önazonosnak most, 2022-ben az első olyan nagy slágereiteket, amiknek köszönhetően megismert titeket az ország?

Deli Soma: 2012-ben elég más trendek határozták meg a hazai zeneipar mozgolódását. Sokkal kecsegtetőbbnek tűnt angolul szólni a közönséghez és a vágy a nemzetközi hírnévre szinte minden kezdő zenekarnak ott motoszkált a fejében. Zeneileg még mindig könnyedén azonosulok a korai, nagy visszhangot kapott dalainkkal, viszont pont az, hogy egy magyar dalt leszámítva idegen nyelven szólunk egy koncerten a közönségünkhöz, azt ma már inkább furcsának érzem, mint természetesnek.

Ürögdi Ábel: Úgy érzem, azok a számok bizonyos fokon az alapkövei a zenekar hangzásvilágának, és ha később be is jött az elektronika, szintetizátorok hada a megszólalásunkba, mégis mikor azokat a dalokat kezdjük el játszani, nem érzem, hogy ezek már nem mi lennénk vagy hogy idegenül hatnának, sőt ellenkezőleg. Somával abban egyetértek, hogy az angolul éneklés magyar közönségnek mára már más érzéseket vált ki belőlem is, mint 5-6 éve.

Ha visszatekintetek az elmúlt 10 évre, mi volt a három legfontosabb mérföldkő a zenekar életében?

Deli Soma: Én elsőkörben mindenképp az indexes dalversenyt, az első angol turnénkat, valamint az első teltházas koncertünket említeném az Akva Nagyhalljában.

Ürögdi Ábel: Az indexes verseny, az azt követő kisfilmmel. Ha a zenekar pályáján hatalmasat nem is lendített, de számomra a Vanishing Point fesztiválsorozatunk is egy olyan dolog, amit mindenképp megemlítenék. Harmadiknak pedig lehet én is az Akva Nagyhallt mondanám.

Az elmúlt 10 évben nem csak ti, de a bennetek körülvevő (zenei) világ is sokat változott. Most már egészen más stratégia mentén építkezik egy zenekar, mint ahogy anno ti tettétek. Mi a véleményetek erről, kivel szimpatizáltok közülük, és mit csinálnátok, ha most kezdenétek?

Deli Soma: Itt megint visszatérnék az angol nyelvű szövegek okozta szakadékra, ami így a zenekar és a közönség között kialakulhat. Szerintem jelenleg a legfontosabb feladata egy zenekarnak, hogy minél közvetlenebb kommunikációt tudjon kialakítani a hallgatóival. Az embereket sokkal kevésbé érdeklik manapság a zenekar által felhalmozott szakmai elismerések, mintsem az, hogy személyesen mennyi belátást engednek akár a privát szférájukba, vagy a produkció körüli munkálatokba. Hallgatóként sokkal inkább vágysz a valahova tartozás élményére, mint valaha.

Érdekes megfigyelni, hogyan formálódott egy A-listás popsztár kommunikációja az elmúlt egy-két évtized alatt, egyre inkább az emberközeliség lett a mérvadó, szemben az elérhetetlenséggel. A Carson Coma például zseniálisan felismerte ezt a lehetőséget, és pont egy olyan időszakban sikerült egy elképesztően összetartó online közösséggé formálni a rajongótáborát, amikor a Covid kapcsán mindenki az online térben kereste a szocializálódás lehetőségét.

Fotó: Komróczki Dia

Azon kevés bandák közé tartoztok, akik elmondhatják magukról, hogy most is az eredeti felállásban zenélnek. Mit gondoltok, mi ennek a titka? Mindig ilyen jól működött köztetek a kémia?

Ürögdi Ábel: Bármennyire giccsesen is hangzik, azt gondolom a zene szeretete, ami összetart, a közös hullámvölgyes múlt, amit ez a zenekar megélt az elmúlt 10 évben, és a potenciális jövő, amit tartogathat még a közös munka, nyilván azon kívül, hogy emberileg mennyire tiszteljük és szeretjük egymást.

A húszas éveinket töltöttük együtt, ami az egyik legmeghatározóbb időszak egy ember életében, és annyi inger ér az élet minden oldaláról, hogy hazugság lenne azt állítani, hogy mindig tökéletes kémia volt/van a zenekar tagjai között. Talán az természetesebb folyamat is, hogy vannak kilengések, de vissza tudunk egymáshoz találni.

Eddig három lemezetek jelent meg, amik közül a harmadik sok szempontból szakított a korábbi hangzásvilággal. Mi az a zenei világ, ami most leginkább foglalkoztat titeket?

Deli Soma: Egyre többször szóba kerül, hogy mennyire szeretjük a koncertek alkalmával a torzabb, egyszerűbb, agresszívabb részeket játszani. Amennyire élőben az egyik legnagyobb vonzereje szerintem a koncerteknek a sokszor már kicsit túl is feszített zúzda, érdekes, hogy ezt még nem próbáltuk kamatoztatni a lemezeken. Lehet, hogy valami hasonló irány következik majd.

Nem csak a MMR-ben tevékenykedtek, többetek más zenei formációkban is zenél. Mik ezek, és hol tartanak most?

Deli Soma: Soma (Nóvé Soma, ének/gitár – a Szerk.) az elmúlt években nagy menetben van több különböző projekttel is. A Mordái egyre népszerűbbé válik, a The Night Of The Vampire es a Samurai Drive pedig szintén szép sikereket ér el. Én 5 éve a zenélés mellet aktívan DJ-zem is itt-ott, pár éve például a Dürer kert egyik rezidense vagyok. Emellett egy jóideje dolgozom egy szóló anyagon, Sierra Delta néven, amit a nyár végén fogok véglegesíteni és még idén debütál.