A huszonegyedik század eddig kétségtelen legzseniálisabb járműve, a Segway a jó tízéves pályafutása alatt alig volt képes tért hódítani. Jószerével megmaradt azon kuriózumnak, aminek az első pillanattól kezdve számít: talpunk alatt két kerék és az istenért sem borulunk fel, miközben a csodajárgány rendkívül egyszerűen, intuitív módon irányítható. A Segway-t elektromos motorok hajtják, miközben az önegyensúlyozást a jármű komputer agya végzi – a beépített giroszkópok és egyéb szenzorok segítségével másodpercenként több, mint százszor korrigálja a Segway pozícióját.
Ahol megjelenik, feltűnést kelt – még aki ismeri, az is megfordul utána – mert a kütyüből áradó igézet egyszerűen rabul ejti az embert. Amilyen hihetetlennek tűnik távolról nézve, olyan magától értetődően egyszerű, amikor rajta áll az ember, ha a gyorstalpalón átesve – ami úgy nagyjából két percig tart – már önállóan közlekedik az ördögmasinával. A kezdők egyetlen konzekvensen elkövetett hibája az első próbálkozásnál, hogy felszálláskor egyensúlyozni próbálnak a Segway-en, attól a kényszerképzettől vezérelve, hogy különben elesnek vele. A próbálkozók döntő többsége aztán másodpercek alatt belátja, hogy erre nincs szükség, mert a csodakerék ebben a diszciplínában jobb, mint egy kötéltáncos, s ha csak nem szenvedünk bizalmatlanság krónikus hiányában, nyugodtan rábízzuk magunkat.
Ettől a pillanattól kezdve már profiknak is érezhetjük magunkat, mert a szerkentyű kifejezetten az ember kinetikai adottságaira van rászabva. Ahhoz, hogy meginduljunk, a testsúlyunkat előre kell helyeznünk – a Segway-en is. Megállásnál ez fordítva van, a súlypontunkat hátra helyezzük – akár csak a Segway-en. Már nem is kell mondanom, hogy mitől fordul a masina jobbra vagy balra – természetesen súlyunk jobbra vagy balra helyezésétől (a kormánykonzolt magunkkal együtt mozdítjuk jobbra, vagy balra). Mintha csak mennénk, nem pedig gurulnánk. A Segway használatát megtanulni lényegesen könnyebb, mint a bicikliét.
Egy belvárost, vagy egy kiterjedt bevásárló központot Segway-en bejárni semmiség. Aki már járt egy nagy nemzetközi vásáron gyalog, tudja, hány kilométert kell ott megtenni, s még a hosszú fárasztó transzferről nem is beszéltem. Segway-jel ez is gyerekjáték. Számtalan előnye van ott, ahol más motorizált közlekedési eszközök nem jöhetnek számításba és egy kerékpár is körülményesnek mutatkozna. Tehát a Segway lefedi egy még lefedetlen területét a közlekedésnek. Szép és jó, de akkor miért nem terjed el igazán? Több van belőle kétségtelen, mint 2001-ben, debütálása évében. De nem annyi, amennyi a kiváló adottságok mellett indokolt lenne.
Valószínűleg két körülmény gátolja a csodakerék karrierjét. Egy: drága. Hogy miért drága? Mert keveset gyártanak belőle – igazi tömeggyártás esetén az ár a mai árnak csak töredéke lenne. Kettő: a hatóságok rugalmatlansága. Minden országban más szabály van érvényben a Segway használatával kapcsolatban. Míg egyes országokban előírt a rendszám, a jármű csak bizonyos utakon használható, másutt még a gyalogos zónákban, vagy akár a bevásárló központokban is közlekedhet. Nincsenek egységes szabályok, s programok még kevésbé, melyek nem csak pozitívan, kifejezetten támogatóan lépnének fel a közlekedés ezen, környezetbarát, energiatakarékos alternatívája mellett. Így aztán a határmezsgyére szorított csodakerék az egzotikus árak mellett megmarad annak, ami mindig is volt. Közlekedési egzotikum.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.