Member of Group ›
Ne csak rombolj! Építs is!
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!

Ne csak rombolj! Építs is!

 

Kezdjük rögtön a tényekkel: RubyRider standot, installációt építettünk kiállítóként a Budapest Motor Fesztiválon, amire az expo szervezőitől alig 42 órát kaptunk, majd mindezt a rendezvény utolsó napjának végén 3 óra alatt le kellett rombolnunk.

RubyRider stand: építés után, rombolás előtt

RubyRider stand: építés után, rombolás előtt

Egykori tanárom és példaképem, Dr. Léderer András kedvenc intelme jutott eszmbe: Ne csak rombolj! Építs is! Azt gondolom, hogy igyekeztünk hűnek maradni a tanár úr hitvallásához, igaz, a sorrendet nem tartottuk, és még rombolásra is sor került.

Előzetesen többször egyeztettünk a Talmácsi Motorsporttal, tőlük béreltük a kiállítási területet, mégis a fesztivál kezdése előtt másfél nappal láthattuk először a helyszínt, a híres „A” pavilont és a többi kiállítót, akik már csaknem kész standokat díszítettek. Addigi elképzeléseinken, terveinken azonnal módosítottunk, a rendelkezésünkre álló 15db raklap új koncepciót kívánt, hisz a felajánlott syma stand építőelemeket visszautasítottuk.

RubyRider stand: 15db raklap

RubyRider stand: 15db raklap

“Fontos hogy a stand 72 órán keresztül a fesztivál idejére egy könnyen felismerhető mikroklímába, önálló, szeparált kontúrba zárja a Ruby sisakokat, az egyedi Vespát – “Dongót” – és a RubyRider Garázsból származó különféle kiegészítőket, a Spongyabob kendőről nem is beszélve.”

Gipszkarton kell, alu-profil, glettanyag és persze festék!!!

26 órával a nyitás előtt már túl voltunk a bevásárláson, beszereztük a szükséges alapanyagokat. Elkezdődött a munka, szerkezetépítés, csavarozás, méretre igazítás és csaknem 4 órányi glettelés, hogy a felület makulátlan legyen. Késő este, még 16 óránk maradt a péntek reggeli nyitásig, ekkor kezdtük keverni az első bödön festéket és még nyugodtak voltunk: biztosan lesz elegendő időnk többször is átkenni a felületeket. Nagyot tévedtünk, közvetlenül az első réteg felhordása utána a Hungexpo hangosbemondójából nyomasztó híreket kaptunk: a pavilonokat este 10 órakor lezárjuk, kérjük, hagyják el a területet.

RubyRider stand: építés közben

RubyRider stand: építés közben

Feszes tempót tartva, tervünk szerint reggelre befejeztük volna az installációt, és még csak eszünkbe sem jutott, hogy éjszaka nem engedik dolgozni az ember standépítő fiát. Hát nem tudják, hogy kész kell legyünk? Nekik ez nem fontos?

Kérdésünkre egyszerű és ellentmondást nem tűrő válasz érkezett a biztonsági őröktől: természetesen fontos, és másnap reggel 6 órától újra folytathatjuk a munkát, egyébként is fáradtnak látszunk, menjünk haza pihenni. Egy kiállításon való részvételnek a legfőbb előnye nem más, mint hogy lehetőséget ad portékáink és/vagy szolgáltatásaink bemutatására a nagyközönségnek, és remélhetőleg a “brand” is ismertté vagy ismertebbé lesz. A mi esetünkben a kiállításnak volt még egy közvetett előnye: be kellett fejezzük a sisakok tárolására szánt egyedi hordó építését!

A létfontosságú donga összeszerelése egy másik helyen, nevezetesen a RubyRider Garázsban zajlott, és mivel nem volt mit tennünk, az expo területét el kellett hagynunk, csatlakoztunk a kedvenc műhelyünkben tüsténkedő Ferikéhez és Sapkához, hogy az egyik, ha nem a legfontosabb standelemet befejezzük. Hajnali 5 óra, már nem csak úgy látszott, hogy fáradtak vagyunk, azok is voltunk, mégis büszkén álltunk az összeszerelt, felmatricázott hordó mellet, mely elkészült a megmérettetésre, csak ki kell bírnia a szállítást, és reggel 6 órára az expo kapujában lesz.

RubyRider Hordó: hajnali 5óra

RubyRider Hordó: hajnali 5óra

Újra az “A” pavilonban, minden szükséges elem a helyszínre került, festenünk, dekorálnunk kellett, és elhelyezni Dongót meg a Ruby sisakokat a “díszletben”. Fáradtságunkból, ernyedtségünkből az utolsó pár órában nem éreztünk semmit, egyszerűen spannolt a tudat; sikerrel zárni a 42 órát. Így is lett, befejeztük!!!

RubyRider Stand: építés után, rombolás előtt

RubyRider Stand: építés után, rombolás előtt

A rombolás és elpakolás 3 órája nem tartogatott meglepetéseket, könnyen, gyorsan, kíméletlenül tűntettük el építményünket.

S hogy mi történt az építés és a bontás között? Mit szólt Talmácsi Gábor a sisakjainkhoz? Hamarosan kiderül…

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A Phenom’enon magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független online kulturális portál.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás