Néznek a magyarok hazai filmeket?

Mivel még öt nappal a díjátadó után is mindenki Oscar lázban ég, ezért ma a hazai filmekről írok. Kezdjük egy provokatívnak tűnő, de (sajna) igaz kijelentéssel. A magyarok nem néznek magyar filmeket. Még (khm) Vajna András György bá’ (aka Andy Vajna) „áldásoselmúltnégyéve” sem változtatott jó irányban ezen a szomorú tényen. Az MNF vezír (aka producer) félmillió nézős filmeket vizionált felszálló szivarfüstjéből, (-től?) korábban. Azonban amíg 2011-ben még több mint 7% volt a honi filmek részesedése, addig 2014-ben a hazai nézők már csak 1,5%-a gondolta azt, hogy magyar filmre ül be. Ez azt jelenti, hogy tavaly kb. minden hetvenedik (!) néző vett csak magyar filmre jegyet. (Csehországban minden negyedik, Lengyelországban minden ötödik néző hazai filmet nézett meg ugyanebben az időszakban.) Sok más dologhoz hasonlóan nem értek a filmforgalmazáshoz sem (Filmalap támogatási rendszer, filmtörvény, marketing rendszer/budget, kópiák száma, CinemaCity dealek stb.), de ezek akkor is elgondolkodtató számok és tendenciák, különösen a környező országok sokkal jobb eredményeihez viszonyítva. Afelől nincs kétségem, hogy az összes fél (néző, filmgyártó, filmforgalmazó, MNF) egymásra mutogat, de a „ki-pukizott-mert-én-nem” szokott, felelősség teleportáló hozzáállás ebben a helyzetben sem segít.

Persze az is rémisztő csak-vígjáték-szerető kis hazánkban, hogy tavaly a csupa műanyag és tök hiteltelen Coming Outot (141.760 néző) és a B-O-R-Z-A-L-M-A-S Megdönteni Hajnal Tímeát (104.863 néző) nézték meg a legtöbben. Torrenten (nCore) már sokkal jobb a helyzet, hiszen ott az Isteni műszak hasított a legjobban. A tényleg remek, low-budget (7 millió forint + „szívességek”) diplomafilm, a VAN valami… című mozi az említett listavezetők nézőszámának kb. felét hozta csak. Igaz, jóval kevesebb helyen/kevesebbet vetítették mint a közönségfilmeket, hiszen sokkal nagyobb kockázatot vállaltak vele a businessmen döntnökök. (A legtöbb forgalmazó visszautasította.) Magyarán kevés helyre jutott el ez a film, de ott szerette a közönség. Azt ellenben, hogy a Filmalap által 350 millióval támogatott (teljes költségvetés 500M HUF) Délibáb című mozi rászolgált a nevére, a nézők érdektelensége bizonyította.

A miniszter félrelép (1997) 662.000-es és a Csinibaba (szintén ’97-es film) 502.000-es nézőszámai tehát messze vannak már, kérdés, hogy mivel lehet visszacsábítani a hazai filmekre a közönséget. (OK, ne legyünk teljesen igazságtalanok, nem volt még ekkora „zaj” abban az időben.) Mondjuk nekem tökmindegy, hogy mi az igazi konzumfilm receptje/modellje, amíg olyan klassz kortárs magyar filmeket nézhetek, mint (a teljesség igénye nélkül) az Utóélet, Kontroll, Bibliotheque Pascal, Rengeteg, Dealer, VAN valami…, Szabadesés, Liza a rókatündér, vagy a Fehér isten. Egyre kevésbé vannak Nincsenek már illúzióim, tudom, hogy a bonyolultabb szimbólumrendszerrel dolgozó filmeket (ahogy a világot is) „strapásabb” megérteni, ezért mindig is (egyre inkább?) szakadék lesz az ún. közönségfilmek és az ún. művészfilmek között. (Talán ezért van az is, hogy ritkán esik egybe a közönség és a kritikusok dicsérete.) Pedig régen még akciófilmek (pl. Dögkeselyű), sőt thrillerek (pl. Mielőtt befejezi röptét a denevér) is népszerűek voltak itthon. Persze az is igaz, hogy talán felesleges közönségfilm vs. szerzői film (művészfilm) kategóriákra tagolni a mozgóképeket, hiszen vannak ennél jobb besorolási módok is. (pl. jó/rossz film). Sőt egyes mozik még arra is képesek, hogy bár jók, mégis sok embernek tetszenek. Talán ez az igazi trouvaille…

Ne felejtkezzünk azonban meg a hálivúdi mozikról sem, ezért elrettentő bónusz tartalomként az Alien Tampon című (nem elírás!) stílusparódizáló német kisfilm, trailernek álcázott jeleneteivel kedveskedek Nektek, amihez képest még a Benny Hill sorozat, vagy az Eddie Murphy filmek is remeknek tűnhetnek.