Össznépi felejtés

A jelen a király! Feloldódunk benne, hisz különben intenzitása elsodorna bennünket és megháborodnánk a brutálisan növekvő információmennyiség pushy agresszivitásától.

Jelenünk minden millimétere több szögből, módon és dimenzióban (a szó szoros és átvitt értelmében is) agyondokumentált. Már nem az a kérdés, hogy rendelkezésre áll-e az információ, hanem az, hogy igaz-e, valóban fontos-e és főképpen az, miként/hol találjuk meg a számunkra releváns biteket ÉS hiteles tartalmat. Nap mint nap tapasztalom, hogy menthetetlenül elvesztünk ebben a dzsungelben.

Az információdömping miatt egyre gyorsabban felejtünk.

Az „össznépi felejtésnek“ néhány éve már nemzetközi neve is van, találóan PRESENTISM-nek hívják e jelenséget. Régebben minden tisztességes csoda évekig (esetenként évezredekig…) tartott, később már csak három napig, napjainkban pedig valószínűleg egy, többtucat ember életét követelő bombamerénylet hírét is elsodorná Paris Hilton és Brad Pitt meghitt és a paparazzik által részletesen dokumentált románca. Persze csak akkor, ha ez a terrorcselekmény „kényelmesen“ messze zajlana a réveteg tévénéző kedvenc foteljétől, valamint a távirányítójába ügyesen integrált sörnyitójának élét/létét sem veszélyeztetné közvetlenül.

A mai kor embere szerte a világban gyakran találkozhat ténynek beállított feltételezésekkel és hírnek álcázott álinformációkkal. (Brit tudósok szerint…) A régmúlt emberéhez képest jóval intenzívebben és gyakrabban szembesülünk napi tevékenységünk során különböző üzenetekkel és friss impulzusokkal. Túl gyakran ahhoz, hogy mindegyikre a megfelelő intenzitással reagálni tudjunk. Agyunk automatikusan védekezik az információáradat ellen és vasszigorral szelektálja az üzeneteket.

A Google Books vállalkozás során folyamatosan tonnányi (már 2009 végén is több mint 10 millió!) könyvet szkennelnek be és alakítanak digitális karakterekké szövegfelismerő programokkal. Ebből a gigászi adatbázisból néhány éve kiszűrték, hogy az adott évet és eseményeit hányszor említik az alkotók és meddig teszik ezt.

A végeredmény persze (röviden) az lett, hogy egyre intenzívebben élik meg a jelent az emberek, sokszor utalva rá és ezután egyre gyorsabban felejtik el azt.