Member of Group ›
Péterfy Bori új videója
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Péterfy Bori új videója

Lehet, hogy csak egy álom az elmúlt év?

Majdnem pontosan egy éve indult az első lezárás Magyarországon. A Péterfy Bori & Love Band tavaly nyáron megjelent, Szikra című hetedik stúdióalbuma ennek az első időszaknak a csodavárását, elszigeteltségét és az izoláció ellen való lázadást fogalmazta dalokba. Most viszont a lemez egyik legszemélyesebb kötődésű dalához, a már közönségkedvenccé vált Lula Lunához készített klipet, melyet Veres Balázs rendezett.

Fotó: Merényi Dávid

Péterfy Bori (akivel tavaly szeptemberben készítettünk egy nagyobb interjút) így emlékszik vissza a dal születésére:

„Mikor Tövisházi Ambrus elküldte a szám zenéjét, teljesen a hatása alá kerültem. Napokig hallgattam megállás nélkül, és mintha egy filmet néztem volna, úgy peregtek előttem egy őrült teliholdas éjszaka képei, és így nem volt nehéz megírni a szövegét. Aztán pedig fantasztikus élmény volt a vészjóslóan üres pesti éjszakában forgatni. A hatalmas, kihalt szállóban a stábon kívül csak a recepción voltak páran. Szürreális volt, amikor az ablakon kinéztem, a máskor zsúfolt téren egyszerűen nem volt senki. Sehol nem volt senki, csak a telihold. Lula egyébként az én másik nevem, a másik énem. A bátyám nevezett el így, amikor megszülettem, és a családban azóta is mindenki így hív.”

A klipről (amely a terézvárosi önkormányzat tavalyi pályázata segítségével valósult meg), így nyilatkozott a rendező, Veres Balázs:

„A Lula Luna különleges dal. A feszes, vészjósló ritmus és Bori énekhangja izgalmas hangulatot teremtenek. A filmben a számkivetettséget, a pszichedelikus hangulatot és az impulzív elme éjszakáját gyúrtuk össze. Bori koreográfiájában Magyar Éva volt a segítségünkre. A film operatőre Győri Márk, látványtervezője Ács Alíz, vágója Kovács Dávid.”

A tavaly digitálisan és CD-n megjelent Szikra 2021 márciusától már vinylen is előrendelhető a zenekar webshopjában.

Iamyank

2021. április. 17.

YZZO

2021. április. 10.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás