Az ember akkor hagyta először igazán rajta a nyomát a világon, amikor alkotni kezdett.
Ugyan a barlangrajzoktól már nagy utat járt be ez az ősi igény, technológiai és társadalmi szempontból is, de manapság mintha újra a kezdetekhez, annak természetes eszközeihez, alapanyagaihoz nyúlna vissza sok alkotó, hogy javítson az élhető környezeten. Erre a kihívásra adott innovatív választ a pHen csapata, amikor megalkották a természetes káposzta festékkel készített tintájukat, aminek útját azóta számos szakmai díj, bemutató és workshop esemény övezi.

Nagy örömmel osztjuk meg veletek a hírt, hogy a Bäse Budapest megtisztelő felkérést kapott a pHen csapatától, hogy kis kreatívipari „szentélyünk” fogadja be a pHen műalkotását, az említett természetes káposzta festékkel készített, Fluid című festményt. Ennek apropóján a pHen egy kibővített tárlattal és az unikális pHen festékhez tervezett különleges toll bemutatásával készül a jeles eseményre.
A Fluid című festményről
A természetben semmi sem állandó, minden az örök változásról szól. Nem tudjuk, hogy mire készül, de egy biztos: ha hagyjuk kibontakozni és nem akarjuk mindenáron irányítani vagy elnyomni, mindig csodákkal lep meg. Ez a festmény is a folytonos változást ragadja meg, dinamikus és absztrakt módon mutatja be a természet apró és elsöprő változásait. Különlegessége, hogy a festék maga is természetadta: a káposztából készült anyag maga is változik, amely savak és lúgok hatására más és más színekben jelenik meg a vásznon: egy pigment forrás, számtalan szín. Hogy mi lesz belőle 50, 100 vagy 200 év múlva? Lehet, hogy még itt fog állni előttünk, de a festmény egy új arcát fogja mutatni vagy éppen valami teljesen más, mert ha a természetnek visszaadjuk, mindig valami új születik belőle.

A pHen célja a fenntartható alkotásra ösztönzés és az oktatás. Az említett toll újratölthető, lebomló anyagokból készül és természetes tintája van (pl. lilakáposzta). Izgalmas jelenség, hogy alkotói a tollban ugyan egy pigment forrást használtak, de savakkal és lúgokkal meg tudják változtatni a színét, ráadásul mindezt a tollon belül. Ez a folyamat kémiai reakciók által történik, ami a művészeknek egy új, izgalmas alkotói folyamatot kínál, valamint játékos tanulásra ösztönzi a felhasználókat.
A csapat számára fontos, hogy mindenki számára elérhető legyen ez az eszköz és fenntartható alkotásra, továbbá tanulásra ösztönözzön, ezért open-source verziója is elérhető lesz a közösség számára. A pHen 2024-ben indult a MOME-n három csapattaggal: Nagy Csongor Boldizsár, Somogyvári Szonja és Gulya Nóra. Már 2024-ben nagy sikere volt a csapatnak, megnyerték New Yorkban a Biodesign Challengen az Outstanding Art Awardot.

Ez a dicsőség azzal járt, hogy megnyithatták első önálló kiállításukat 2025 júniusában Brooklynban a BioBAT Art Spaceben. Eközben részt vettek nemzetközi konferenciákon (pl. Future Materials Conference) és kiállításokon (pl. Next Gen Design: Belgrade Skopje, Barcelona, Vienna) mint kiállítók és előadók, illetve több workshopot tartottak külföldön és Budapesten is.



|
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
|
Színész
|
|
Hegymászó
|
|
Head of Innovation
|
|
biztosítóalapító
|
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
|
Stylist
|
|
Lakberendező
|
|
Vitorlázó
|
|
Stylist
|
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
|
Az vagy, amit nézel.
|
|
Hegedűs Ágota
|
|
Grafikus, belsőépítész.
|
|
Creative Image Artist
|
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.