Pintér Béla: Gyévuska

(Sajnos) máig aktuális, több mint húszéves (!), megrendítő/komikus, banális/szép előadás ez, a második világháború ember/lélek/morál/társadalom roncsoló hatásáról.

Két évtizede persze más világ volt, olyannyira, hogy Pintér Béla és Társulata e hatodik darabját a Nemzeti Színházban mutat(6)ta be… (Aztán persze Szkéné, Trafó + vidéki, sőt külföldi helyszínek.) Sokáig nagy sikerrel játszották, aztán öt évet tetszhalott állapotban töltött, majd múlt év november 15-től ismét láthatja a nagyérdemű. (Mi is aznap néztük újra.) „Fekete-fehér” „film” ez a darab a negyvenes évekből. (Az előadás eredeti címe roncsolt kópia lett volna.) Távirati stílusban: egyesített nagynemzeti eufória, irredenta-revizionista hevület, faji felsőbbrendűség. Stop.

A Trianon-trauma persze, sok egyéb fontos ügyhöz hasonlóan, azóta sincs józan-értelmesen kibeszélve kis hazánkban.

A történet 1942-ben játszódik. A 8. Kinizsi Pál kerékpáros lövészezred várja a nagyember parancsát, hogy kivezénylik-e a frontra. Egy százados kitölti a dühét egy munkaszolgálatos zsidón, majd kideríti egyik hadnagyáról, hogy az is zsidó, és munkaszolgálatra szándékozik küldeni. Az ezredet végül a frontra küldik, de előtte kötelező részt venniük az ezredes(né) Gizella-bálján. A „bálon” az ezredes kábszeres lánya átlövi magát a túlvilágra, ezért az ezredes le akarja lövetni azt, akitől a lánya a morfiumot kapta. Az (eltitkolt) zsidó hadnagy felvállalja a tettet, hogy büszke magyar katonaként halhasson meg. A fronton az említett százados egy partizánnőben felismeri hadnagyát, és rögtön szerelmes lesz bele. A történet azzal ér véget, hogy a vörösök (mongol/tatár/szovjet mongol arcú katonák) áttörik a frontvonalat.

A zenei anyag pintéresen/darvasosan heterogén: katonaindulók, groteszk himnuszszerű irredenta énekek, „Pucciniba oltott” slágerek, operett, Karády dalok és József Attila („két keresztnevű kommunista firkász”) szövegek váltják egymást. (A Meseautó slágerének antiszemita verziója abszurd-morbidan humoros.) A nyolc fős zenekart Bencsik Pál vezényli, a zeneszerző Darvas Benedek.

A többszörösen megtekert irónia-kígyók úgy gabalyodik egymásba a színpadon, mint a szimultán módon elbeszélt cselekményszálak. Olyan is előfordul, amikor négy szálon fut párhuzamosan a cselekmény. (A jó rendezésnek köszönhetően azonban mindez könnyen követhető.) Pintérnél szokott módon nők férfit, férfiak női karaktert alakítanak. Felkay ezredes (Pintér Béla játsza) túlmozgásos, saját ének- és irodalomtudását messze túlbecsülő, antiszemita feleségét Tóth József játssza. Bár e szerep könnyen átfordulhatna olcsó, de népszerű ripacskodásba, szerencsénkre a mórikálás nem történik meg.

BTW: Gizella karaktere az egyik kedvencem volt az előadásban.

Nagy tudatossággal kicsiszolt, egységes monolit nekem mára ez az előadás. Az ének-beszéd, a monokróm minimáldíszlet, a megnyúlt, szürreális jelmezek, a magasított cipők, a kifestett arcok, a világítással jól támogatott árnyjáték egymást erősítve alakítják ki az előadás sajátságos és koherens atmoszféráját. Kíváncsi lettem a miskolci Ascher-féle verzióra…

Korábbi beszámolók Pintér Béla és társulatának előadásairól:

Anyaszemefénye
Kaisers TV Ungarn
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Titkaink
Tündöklő középszer