Pintér Béla: Kaisers téfau Ungarn

Vannak olyan darabok, amelyeket időnként újra meg kell nézni.

„ENNYI!” – egyszó-vakkantaná dajcstomi egy brüsszeli téli fehér utca (nose candy) fölött lebegve magasan (high). Már csak azért is, hogy a pintéresen gazdag és szellemes narratíva-hagyma újabb rétegeit megfejthessük és rávetíthessük a bemutató óta már negyedik kétharmadot megélt kicsi, de nagyratörő NEMzetünkre. Nyilván ez a mára már kamaszkorba ért, neoprimitív, gúnyos, „antedatált” sci-fi kabaré is az időnként újranézendő PB előadások közé tartozik.

A történetben először 2011-ből 1881-be, majd egyenesen 1848-ba teleportálunk. Az EMBTRAG-hoz képest itt nem Lucifer, hanem egy „közepesen felkészült”, ideggyenge orvos balul elsült hipnózisa húzza meg az időgép ravasz ravaszát. Bemutatása, 2011 óta a valódi és őszinte hazaszeretetet eljátszó megélhetési, trikolor-szirupba mártott mimikri magyarkodás még nagyobb méreteket öltött. Persze a külföldieskedés is, de arról más PB előadások szólnak.

A külföldieskedés éppúgy, mint a magyarkodás, nálunk mindig a félműveltek és tudatlanok attitűdje volt.” Márai Sándor

Pintért még a kétezres évek elején kérték fel egy március 15-ei ünnepség megrendezésére. Ezen az előadáson is érezni, hogy pontosan tudja, hogy a valódi hazaszeret és az egészséges nemzettudat egyszerűnek tűnő, de valójában roppant árnyalt és bonyolult kérdések. (Markáns mozgósító ereje miatt persze minden regnáló, bornírt rezsim szeretné kisajátítani.) Az opportunista spin doktorok, szerte a világon, gyakran kuruzsolnak ezekkel az érzelem-pirulákkal, nyilván mindig a saját aktuális céljaik érdekében.

Persze a darab bemutatása óta egyre inkább felismerhető a mai vulgaro-rögvalóság és a korabeli K und K ironikus és karikatúraszerű metszete. A Sukorói Oroszlán (Gróf Baráznay Ignác) és a Császári Magyar Televízió (elfoglalása után: Magyar Nemzeti Élőkép Vibránc) jelenkori megfelelőjét talán nem is érdemes egyenként beazonosítgatni, a lájkvadász aktuálpolitizálás helyett árnyaltabb áthallásokkal, nagyobb léptékkel operál ebben a darabban is a mi Bélánk.

BTW: A schwechati csata nemzeti tévé közvetítése egészen fenomenális!

A bemutató dramaturgja Pintér jelenlegi élettársa, a darabban a „Sukorói Oroszlán” lányát, Amália grófnőt alakító Enyedi Éva volt. Eszményi(nek hitt) apját, az „Oroszlánt”, Thuróczy Szabolcs helyett eleinte még Mucsi Zoltán játszotta. (Thuróczy pedig a kezdetekben Kossuthot alakította, de később Adorjáni Bálint váltotta ezen a poszton. E szöveg címlapképén Kossuthként már Adorjáni, a videóban még Thuróczy látható.) Stefanovics Angéla és Szalontay Tünde (a két tévébemondó) szinte karikatúrafigurának tűnnek a császári/nemzeti tévé/vibránc szolgálatában. Stefanovics és karrierje végül, egy hős katona szeretőjeként egy brazil szappanoperában jut (f)el a csúcsra. Ahogy Pintérnél „lenni szokott”, most is jó ritmusban hullámzik a heterogén „fent/lent”. Petőfi/Kossuth villan fel a nemzeti panteonban. Igaz, Petőfit Arannyal keverik sokan, de legalább egy román (sic) pontosan tudja idézni…

Amúgy Pintérnek nyilvánvalóan nagy ziccer Petőfinek lenni, és nem is hibázik. Sőt!

Szóval hajrá Béla, hajrá Magyarország, hajrá MAGYAROK! Talpra magyar, dagadjon az a nemzethy kebel, de azért vigyázzatok a politikusokkal és az időutazás pillangó-hatásával!

A darab 2012-ben elnyerte a Színikritikusok díjának legjobb független színházi előadás címét.

Korábbi beszámolók Pintér Béla és társulatának előadásairól:

Anyaszemefénye
Marshal Fifty-Six
Parasztopera
Titkaink
Tündöklő középszer