A Sapka Művek névadó „művezetője” másodszor szervezte meg a Harley Davidson Open Road Fesztiválon a saját becenevével márkázott Custom Showt. Múlt évben 12 motort, ebben az évben pedig már 23 kétkerekű (hazai és külföldi) kinetikus szobrot járhatott körbe az idelátogató emberfia/lánya. Köztük az Európa Bajnok (!) Time Machine-t, illetve az EMAT kategóriagyőztes CaféRacer42-őt is. Ez utóbbi járművet (és persze alkotóját is) Nínó „Totalcar” Karottáék is lencsevégre kapták a közelmúltban. Érdemes megnézni az anyagot, Sapiról is sok új dolgot tudhattok meg, illetve a filmben előkerül a műhelyéből egy-két meglepetés is. Például kettő darab (!) NSU blokkal (!) rendelkező motor stb. FIGYELEM, SPOILER következik! A Mester kutyájának a reakciója a mikrofon deadcat-re pedig egyenesen parádés! (Ne felejtsétek el a hirdetést átugrani, jobb alul a HD gombot megnyomni és teljes képernyőre kinagyítani a felvételt!)
Múlt évben Sapi a következőt mondta a kiállításról a Pravda kihelyezett, alsóőrsi tudósítójának:
“Ez egy olyan kiállítás, amit inkább exkluzív shownak neveznék, nem versenynek mint az Emat-ot. Általam szépnek tartott motorok kerülnek kiállításra, dobogón elhelyezve, bevilágítva! Az igényesség nevében szeretném levezényelni az eseményt, ezen a területen is maximalista vagyok akárcsak a munkámban! 12 kiállított motor lesz, különböző kategóriákban, melyeket meglepetésnek szánok az érdeklődők számára, nem „szokványos” gépek lesznek!”
Miután Attilával (Dobai Attila, a Harley Davidson Budapest tulajdonosa) egy kellőképpen hideg sör mellett tisztáztuk, hogy egy gimnáziumba járnak a lányaink (J!), kattintottam párat a Sapka Művek Custom Show sátrában, hogy a B42 kíváncsi közönsége se maradjon ki az itt kiállított épített motorok látványának orgiájából. (A nagy felbontású képeket a Flickr albumunkban találjátok meg.) A szavazatok alapján (a papírformának megfelelően) a legszebb egyedi épített motor címet a sárga, „kígyós motor” hozta el.
P.S.
Ha múlt évről erre az évre (közel) duplájára nőtt az SMCS-n kiállított motorok száma, jövőre vajon 45-öt csodálhatunk meg? Remélem így lesz.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.