A New York-i cumgirl8 idén igazolt a 4AD kiadóhoz, legfrissebb dalukat pedig nem más ihlette, mint a magyar-olasz expornós-politukus-celeb, Cicciolina.
A csajokból álló bandát 2019-ben alapította Lida Fox (basszusgitár), Veronika Vilim (gitár), Chase Lombardo (dobok) és Avishag Rodrigues(gitár). A kvartett többnyire formabontó, zseniálisan kaotikus zenében utazik, melyhez a poszt-punk mellett többek között a Cocteau Twins, vagy épp Madonna munkásságából is merítenek ihletet.
A cicciolina tökéletes ízelítő ebből a stíluskavalkádból: egy négyperces track, amely megidézi a pornósztárból lett magyar származású politikus/celeb Staller Ilona, vagyis Cicciolina nyers és merész energiáit. A felvételhez Emmie America rendezésében videoklipet is forgattak, amely saját elmondásuk szerint egy óda példaképükhöz ezért a kisfilmben ők maguk is magukra öltötték a pornóceleb jellegzetes giccses imige-ét.
„Cicciolina egy olasz ikon, pornósztár és egykori politikus, akit a 90-es években választottak be a parlamentbe. Az emberi jogokért és a nukleáris fegyverek felszámolásáért emelte fel a hangját, ő is a »make sex not war« álláspontot képviselte. A nőiesség erejét arra használta, hogy megtrollkodja az ottani status quo-t, miközben belülről bomlasztotta azt. Úgy érezzük, hogy az ő eszméi alapul szolgálnak a cumgirl8 filozófiájának, amely a mindent felforgató változás, a béke és a sebezhetőségben rejlő erő köré csoportosul. Reméljük, hogy szereti majd ezt a dalunkat, mi nagyon szeretjük őt. Cicciolina egy cumgirl.”
– nyilatkozott a csapat a dalról.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.