Walk of Fame – avagy a „Pesti mese” 2/3

„A sztárnak mindig ragyogni kell. Legyen a közönsége számára egy elérhetetlen, távoli világ megszemélyesítője. Tudja elviselni azt, hogy sztár, az életben is, nemcsak a színpadon.” Délibáb, 1935. július 6.

Ahogy manapság, úgy a magyar film aranykorának nevezett időszakban is a sajtó nagymértékben hozzájárult sztárjainak „megszületésében”, a róluk kialakított kép, a kultusz fenntartásában. A sztárokról szóló híradások, pletykák középpontjában a XX. század első felében még egyértelműen a filmszínészek álltak.

A korszak néhány filmplakátja

A legjelentősebb folyóiratok (Színházi Élet, Délibáb, Sztár), a szociálpszichológiailag sokféle fogyasztói társadalom, a rádió, majd a néma és hangos filmek megjelenésével 1929 és 1936 között kialakulhatott a magyar sztárrendszer. A bulvárhírek, elsősorban persze a magánéleti botrányok alakították már akkoriban is a közönség véleményét. A kor neves kutatói, filmesztéták „az „ipari pletyka” által létrehozott, fokozott sajtófigyelemmel bíró, nagy piaci értéket képviselő, tömegeket megmozgatni képes, mesterséges modellekként aposztrofálták a sztárokat.

Az 1930-as években elsőként a férfisztárokat fedezik fel, és a körülöttük kialakult kultusz is gyorsabban terjed. Jávor Pál már az első magyar hangos film sztárjaként (A kék bálvány, 1931.) a becsületes duhaj, a temperamentumos sármőr, aki ha összetöri a mulató berendezését, másnap kifizeti a kár kamatait is. Páger Antal az erkölcsös férfi prototípusa, aki idővel maga erejéből küzdi fel magát. Ráday Imre a városi dandy, az örökifjú szerelmes csibész. Sárdy János a nótás kedvű, vidéki legény. Csortos Gyulát vígjátékaiban tragikomikuma, drámai szerepeiben pedig mély emberiessége tette sztárrá. Kabos Gyula az örök kisember, aki egy igazi pestihez méltón mindig kikerül a bajból. Latabár Kálmán táncoskomikusként Kabos menekülése után veszi át szerepét.

Jávor Pál, Karády Katalin és az 1939-es Halálos tavasz című film plakátja

A nők csak mellékszereplőként, egyfajta „kiegészítőként” szerepeltek, azonban az egyre előtérbe kerülő külső adottságok és a személyes vonzerő alapján a típusok, karakterek az ő esetükben is egyértelműen beazonosíthatók. Karády Katalin már első filmszerepével, a Halálos tavasszal 1939-ben megtestesíti a „film noir” veszedelmes szerelembe bonyolódó szexszimbólumát, megteremtve ezzel a megközelíthetetlen végzet asszonyát. Tolnay Klári a szolid nőiességet, a bájt jelenítette meg. Személyes kedvencem, Szeleczky Zita a törékeny kellem, a vadóc kislány. Muráti Lili az új kor makrancos és emancipált nőideálja. Turay Ida pedig a komika.

Az 1930-40-es években elsősorban a színésznők kaptak reklámszerződést, főleg a divat, szépségápolás és az autóipar területén.  Innentől datálható a filmsztár példaképként és reklámhordozóként való megjelenése. Egy jó névvel, kedves (olykor csábos) mosollyal mindent el lehetett adni. A szexuális kisugárzás előtérbe helyezése elsősorban amerikai mintára történt.

„Folytatása következik”