Bányász Anna interjú

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem friss MA diplomásának fotói egyfajta időutazásként hatnak, mégis ma már egyre inkább egy ideális jövő alternatívaként tartjuk számon az önfenntartó gazdaságot. Bányász Anna „Már a jövő sem a régi” című fotósorozata egy előre gyártott emlékalbumként (is) szolgál a művésznek, interjúnkban pedig a főszereplő teheneken kívül a nosztalgiáról, a gazdaságról és Anna munkafolyamatáról is beszélgettünk. 

Ismertetnéd a diplomamunkád témáját?

Nagyon ragaszkodó típus vagyok, akárhányszor témát kerestem magamnak Budapesten, vagy bármilyen feladatot kaptunk az egyetemen, mindig visszanyúltam a vidékhez, az otthonomhoz, Erdélyhez. Ennek a gondolata kezdett el foglalkozgatni, hogy miért van ez, illetve ezáltal a nosztalgiával kezdtem el foglalkozni, mely nagyon erősen az Erdélyben töltött gyerekkoromhoz köt.

Ezek nem is feltétlen konkrét emlékek, hanem inkább egy hangulat, ami nagyon megmaradt, hogy milyen volt itt a gyermekkorom az engem körülvett környezettel, állatokkal. Ezt a nosztalgiát próbáltam átültetni a jelenbe, mintha ezeket a nagyon erősen nosztalgiával töltött képeket magamnak készíteném a jövőbe, hogy így tudjak majd visszaemlékezni.

Mellékesen pedig az is célom, hogy a parasztságot bemutassam, és a képeimmel kiálljak amellett, hogy ez ne egy degradáló jelentést hordozzon magában, illetve, hogy lehessen egyfajta jövő alternatívaként kezelni a mezőgazdaságot vagy az önfenntartó gazdaságot. Ezeknek az ötvözéséből áll össze az anyag és elsősorban egy hangulatot ragad meg, amely vonzóvá is teheti ezt az életformát, de – kicsit szándékosan kerülve a zsánerfotónak és szociofotónak a jegyeit – nem rejti el a nehézségeit sem.

A fotósorozatod címe a Már a jövő sem a régi. Számodra mit jelent ez a cím?

Azért ezt adtam mert nehéz róla mesélni. De igazából a múlt-jelen kapcsolatot érzékelteti. Régen mindig optimistán tekintettek a jövőre, vegyük példának a kommunizmusból való kilépést. Azt gondolták. hogy majd, ha ennek és annak a rendszernek vége, akkor a jövő úgyis jobb lesz, most pedig azt halljuk, hogy egyre nehezebb lesz a megélhetés, kezdve a klímaváltozástól. Innen származik a gondolat, hogy már a jövőre sem gondolhatunk olyan optimistán, mint azt régen tettük. De ez nem egy pesszimista olvasat akar lenni, sokkal inkább tartom realistának. Én például abszolút pozitívan és reménykedve állok a jövőhöz, de látom reálisan, hogy hol vannak a korlátok. Visszatérni a természetbe, tehát bizonyos szempontból visszafejlődni – lehetne egy jobb fajta jövőalternatíva.

Honnan származik az ötlet, hogy a tehenek legyenek a képeid főszereplői?

A gazdaságunkat 7-8 éve kezdte édesapám, aki az előző munkájából kilépett, mert elege lett a mókuskerékből és így kezdett el tehenekkel foglalkozni, ezért tehenek a főszereplők mert teheneket tartunk. De minden tehénnek más személyisége van, igazi egyéniségek vannak köztük. Sokkal intelligensebb állatok, mint sokan gondolják róluk, van amelyik jön, ha a nevén szólítod.

Állatokat fotózol és sokat is vagy velük. A fényképeidet mennyire tudod velük tudatosan komponálni? Hogy néz ki nálad egy terepen történő, tehenekkel való munkafolyamat?  

A képi nyelv vagy a vizualitás is folyamatosan alakult ki, ha úgy vesszük akkor már négy éve folyamatosan fotózom őket, az utolsó két év lett nagyon tudatos, de igazából az elején én sem ilyen jellegű képeket csináltam. Azt szoktam mondani, hogy a munkamódszerem a folyamatos jelenlét, igyekszem mindenből kivenni a részemet a munkát illetően, a ganéhányástól kezdve a szénacsinálásig, a fejésig, és mindig elérhető távolságban volt egy fényképezőgép.

Azért is nagyon vegyes technikailag, mert vannak telefonos képek is. Persze volt mikor tudatosan mentem ki fotózni, de olyankor úgy se sikerült olyan kép, ami része lett az anyagnak véglegesen. De mikor benne voltam a folyamatban és történt valami hirtelen és gyorsan tudtam alkalmazkodni, akkor az működött. De ehhez kellett a folyamatos jelenlét. Ez elengedhetetlen, azért is, hogy ne nagyon ismételd magadat, hogy izgalmas legyen, hiszen a teheneket fotózom és az udvart, nincs túl sok lehetőség, muszáj megkapni mindig az izgalmasat.

Hogyan fogadják otthon Erdélyben, mikor munkaközben folyamatosan kamerával a kezedben dokumentálod vagy a teheneket vagy a helybélieket?

Világéletemben támogattak mindenben, soha nem volt ellenvetésük. A nagyapámmal, nagyszüleimmel vagyok rengeteget, tanulok is tőlük és egyben nagyon jó portréalanyok is. Kevés portré van, de azoknak ők a szereplői. Talán egy kivétellel csak családtagok szerepelnek a képeken, mert ha már csak a mi gazdaságunkat fotózom akkor igyekeztem személyessé tenni az egészet.

Van a sorozatban olyan fotó is, amely egy közel sem romantizált képe ennek az életformának, beleértve egy-egy felkavaróbbat – nyílt sebek, halál – is. Miért tartod fontosnak, hogy ilyen képek is szerepeljenek a sorozatban?

Fontosnak tartom, hogy ha már jövő alternatívaként vagy egyfajta lehetőségként beszélünk erről, akkor arról is beszélni kell, hogy ez nem csak egy idilli tehénsimogató meg málnaszedő akció, hanem emögött tényleg rengeteg munka van, és inkább a fizikai nehézségei és a szomorúság van túlnyomó részben benne. De márcsak a tehenek jólléte kárpótolja az embert. Ezt is tudatosan próbáltam belecsempészni és ezt is valahogy úgy, hogy vizuálisan annyira ne lógjon ki, például a sebeket egymásnak okozzák a tehenek, mert hierarchia van közöttük, és ha valamelyik sarokba szorul és gyengébb akkor kicsit odaszúrnak. Ez nekik nem fáj annyira, mégis látványos, és ezzel például jól lehet applikálni a sorozaton belül.

De úgy érzem muszáj a nehézségeiről is beszélni. A végleges sorozat 13 képből áll, egy ilyen kép van, ami erre utal, de ha valaki a bővebb válogatást nézi, vagy például az Instagramon, ahol nagyon aktívan posztolok főleg story-kat, akkor ott halott bociktól kezdve minden előfordul. Nekem ez kicsit olyan, mint egy online portfólió, ami lehet nem túl szakmai, de ott érzem azt, hogy a legjobban tudok kommunikálni a világgal és nemcsak egy bizonyos körrel, például a galeristákkal, hanem bárkivel.

Hogyan tovább, maradsz Erdélyben?

Igen, de kicsit arrébb fogok költözni, nem maradok itt az udvaron. De majd igyekszem sok időt tölteni itthon is. Igyekszem majd úgy csinálni, hogy ne veszítsem el a már kialakított kapcsolati rendszereimet Budapesten és megpróbálok aktív maradni ott is szakmailag. Majd kiderül, hogy ez hogy működik. A fotózás mellett életben tartanám a gazdálkodást és az állatokkal való munkát. Alkalmazott munkákat is szeretnék csinálni, úgy alakítani, hogy ne unjak bele semmibe. De ezt mindenképp folytatni fogom, ha nem is ennyire aktívan, de ameddig lesznek teheneink nem fogom abbahagyni a fotózásukat.

CV

Tanulmányok

2020-2022 – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, fotográfia MA
2016-2019 – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, fotográfia BA
2015-2016 – PreMome
2011-2015 – Nagy István Művészeti Középiskola

Ösztöndíjak:

 2022 – Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj

Egyéni kiállítás:

2022 – Már a jövő sem a régi, Foton Galéria, Budapest, Magyarország
2022 – Már a jövő sem a régi, Új Kriterion Galéria, Csíkszereda, Románia
2022 – Már a jövő sem a régi, Faur Zsófi Galéria, PANEL Contemporary, Budapest, Magyarország

Bányász Anna: Instagram

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!