A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszéke, folytatva az elmúlt évek hagyományát, idén ősszel is megrendezi az animáció MA képzés zárásaként készült diplomafilmek premierjét. 2015. november 27-én kilenc fiatal alkotó munkáját tekinthetjük meg a budapesti Toldi mozi nagytermében.
A MOME animációs közössége a magyar animáció egyik meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma, ahonnan sorra kerülnek ki a világszerte jelentős szakmai és közönség sikereket elérő alkotások. Bucsi Réka 2014-ben a Berlinale versenyprogramjában debütáló diplomafilmje, aSymphony No. 42 az idei Oscar díj 10-es listájára is felkerült, míg Vácz Péter Nyuszi és Őz (2012) című alkotása több száz alkalommal szerepelt sikerrel a világ fesztiváljain, és vált meghatározó animáció filmes élményévé gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.
2014-ben készült el a MOME Anim első nemzetközi kooprodukciója, a Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála rendezte Limbo-Limbo Travel, mely ugyancsak indulhat a jövő évi Oscar versenyben. De a sor hosszan folytatható: Bertóti Attila Mesecímű diplomafilmje (2014) különleges humorával lopja be magát a fesztivál zsűrik és a gyermekek szívébe, míg Gelley Bálint Otthon (2012) című munkája klasszikusan drámai hangvételével hódít. Ringeisen Dávid és Ruska Lászkó rövidfilmje, a Paperworld (2013) a tanszék első olyan 3D diplomafilmje volt, melyet a SIGGRAPH fesztiválon díjaztak, és további sikereket ért el világszerte.
A MOME Anim életében fontos szerepet játszik az inkubációs tevékenység is, melynek keretében hazai és nemzetközi partnerek felkérésére, vagy a velük folytatott együttműködésekben valósulnak meg animációs projektek. Ezen a téren a legfrissebb siker Tamás Iván TV-sorozat projektje, aminek alapja 2013-as MOME Anim diplomamunkája, a Hogyan keletkezett a világ? című animációs rövidfilm. Az idei Cartoon Forumon, az animációs szakma egyik legjelentősebb pitching fórumán nagy sikerrel szerepelt projektet a MOME Anim gyártja, a Proton Cinemával mint koprodukciós partnerrel együttműködésben.
A KISKAKAS presents MOME Anim MA Premieren a következő alkotások láthatók:
Király Krisztián: A körömágyszaggató
Carlos Rufas Giribets: Machos
Kántor Péter: Ujj a ravaszon
Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt
Andrasev Nadja: A nyalintás nesze
Bárány Dániel: Házibuli
Kopasz Milán: Beyond
Tompa Borbála: Random Walks
Takács Anikó: Cosmic Jacuzzi
Premierinformációk
KISKAKAS presents MOME Anim MA Premier 2015
Toldi mozi, Nagyterem (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)
Jegyinformáció: toldimozi.hu. Az esemény Facebook oldala.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.