Az idő vasfoga

Bevezetésként egy kis történelem: A milwaukee-i Harley Davidson cég a ma dúló világválság múlt századi megfelelőjének idején készítette el ezt a modelljét. A típust 1930-tól 1936-ig gyártották, két különböző űrméretben. 1930-’34-ig 1200 cm3, majd az utolsó két évben 1340 köbcentivel rukkoltak elő. Ez volt a vállalat első oldaltszelepelt motorja. Az újítás igencsak érett már, hiszen a vetélytársak már korábban váltottak a vegyes vezérlésről. Olyannyira belejöttek az újításokba, hogy szinte évente változtattak a külsőségeken is, melyek közül a legszembetűnőbb az 1930-ban először alkalmazott, rövid életű dupla lámpa, de emellett változott a blokk és hengeröntvény, a hengerfej. 1935-’36-ban változik a sárvédők íve, mélyebben a kerék mellé behajlanak, és 1936-ban a korábbi három sebességet négyre növelték.

A szóban forgó VL-t motorkerékpáros körökben jól ismert Művész Zoli restaurálta, aki nem bízott semmit a véletlenre és nem volt hajlandó kompromisszumokra sem. A motorra, pontosabban annak fotójára egyik szigetszentmiklósi börze alkalmával lelt rá. Némi alkudozás következett Jack-kel, majd az egyénire, ám nem stílustisztára alakított motor Zolihoz került, ahol a hibafeltárás során kiderült bizony szükség lesz még egy motorra.

Hat év alatt négyféle kipufogó volt a motoron, míg sikerült ráakadni egy angol restaurátorra, Steve Slocombe-ra, aki VL-ekre specializálódott. Az ő könyvének segítségével derült fény a pontos technikai adatokra, típuskülönbségekre, és szert tett robbantott ábrákra is a rengeteg fotó mellett.

Első lépésként a vázat és az első villát kellett kiegyengetni az utólagos, elnagyolt hegesztéseket finomítani, ahol szükséges volt kivágni. A hengerekben olyan jól megbújó autó dugattyúk voltak, hogy a felső holtpontot nem is érték el, és körülbelül ezer köbcentire vissza volt hüvelyezve. Dugattyúcsere, majd a blokkon szükséges gépmunkákat pedig a veterán Harley Davidson tulajdonosok között igényes munkáiról jól ismert Csík József végezte. Alkatrészeket sem lehetett otthonról, a meleg szobából megrendelni, vagy a járműboltba betérve megvásárolni, így Zoli a németországi Veterama-t háromszor látogatta meg alkatrész beszerzés okán, és a Lodz-i börzét is megjárta egyszer. Mindezek ellenére még mindig maradtak alkatrészek amiket nem sikerült beszerezni, így azokat kénytelen volt utólag legyártatni.

Az építés legfontosabb szempontja, természetesen a precizitás mellett, az 1930-as évjárat típustisztasága volt. Ennek érdekében a későbbi évjáratú VL-ekről való alkatrészek sem kerülhették el sorsukat, a cserét. A pontosságot, valamint az eredetiségre való törekvést jellemzi, a kábelek vászonborításának a színe is, mely megegyezik a korabeli kapcsolási-rajz színeivel. Hosszas nyomozás után kiderült, hogy nem csak olajzöld színben készült ez a típus, hanem tíz dollár felár megfizetése ellenében voltak más, választható színkombinációk is. Így lett az eredeti színkód szerinti elegáns bordó-vajszín fényezés.

A felújítás másfél évig tartott, és úgy tűnik megérte a belefektetett energia és pénz, mert az elkészült motorkerékpár egyöntetű pozitív visszajelzést kapott a veterán motorokkal foglalkozók körében, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az őszi Oldtimer Show-n elért Nagydíj.