Nápolyi Modern Art

Többször nekifutottam már, kevés örömet hozott. Távol érzem magamtól az olyan esztétikát, amit meg kell magyaráznom és kutatnom kell.  Számos alkalommal próbáltam lelki kapcsolatba kerülni kortárs alkotássokkal, de sajnos a legtöbb esetben hiányzott a kapocs a műtárgy és köztem.

Pár éve Nápolyban jártam, ahol a piszok, az emberi nemtörődömség, a rendetlenség, a jelen kor tapintható szegénysége és a múlt nyomasztó öröksége egyfajta hálója veszi körbe az utazót. Pompás paloták között járva szemét felhalmozva minden sarkon, mobiltelefonok és fürdőszobai szerelvény árusok áradata minden lépésnél, miközben a világ legjobb, művészi szinten alkotó ing- és öltönyszabói is itt alkotnak a kopott és megviselt, egykor pompás életről tanúskodó paloták hűvös termeiben.

A remekbe szabott és hegygerincre épült színes házsorok mellett a hetvenes évek már lepusztult szürke betonkockái vágják félbe a szemlélődő lelkét, megsózva pár meglepően eredeti bár eltúlzott méretű, a fasiszta időkben épült monstrumával.  Mocsok, kiábrándult szegénység, megfáradt pompa és mély istenfélés, keresztet vető bűnözők és selymesen gazdag ristretto, ezek mind a nápolyi valóságok, éppen úgy, mint Capri és Ischia a luxus szigetei, ahol a nyári szezonban minden apró teraszra esik átlagban egy ismert arc vagy egy orosz milliárdos. Ez adja a dél zamatát, az élet valósága, a párhuzamos lét szélsőséges ellentétei, Attolini kézzel varrott zakói és a nyomortanyák a város körül. Nápoly egyik patinás helyén a Dante nevét viselő ovális formájú tér egyik épületén három műre lettem figyelmes. Három vasból torzult formátumra, melyek egy sarki palota első emeletének három tágas ablakát díszítették.

Három egykori redőny, amit a szél, a párás tengeri levegő és az idő érdekes mementóvá formált. Ez a három eltorzult forma nekem maga a nápolyi élet, az itteni lét abszurd jelképei. Míg a közeli Pompei egy pillanat alatt dermedt örök álomra, ezeket a vaslapokat viszont az évtizedek szelei, esői és viharai formálták, hogy elnyerjék formájukat, kiteljesedhessen bennük egyfajta dráma, a valóság művészete. Arra gondoltam, ha egy jó nevű és felkapott kortárs művész készíthette volna őket, akkor most megmondók mesélnének nekünk kifejező értékükről és mély gondolati drámájukról, melyet a csavart elemek éles törései plasztikusan kiemelnek.