Tove Ditlevsen : Gyerekkor

Régen olvastam ennyire megindító regényes memoárt. Egy sok évtizede halott írónő száz évvel ezelőtt megélt gyerekévei peregnek előttünk, de nem ám a kedélyes, vendégszerető, biciklis utakkal sűrűn vonalazott dán fővárosban (amelyet a nyelvújítás korában magyarul megpróbáltak Kappanhágó néven emlegetni), hanem egy szegény, ellenséges, munkanélküliségtől és betegségektől sújtott, a külön utakat súlyosan szankcionáló kisvárosban, ahol a miniszterelnök sokszor, a királyi ház azonban egyetlen egyszer sem fordul elő. Egy olyan városban játszódik a cselekmény, ahol az elnyomás elől csak megjátszással lehet valamelyest menekülni. Tove tehát hülyének tetteti magát és verseket ír, amit még hisztérikus, változékony kedélyű anyja és az üzemben megfáradt, megértő apja előtt is titokban tart.

Mélységes és öröknek ígérkező magányát nem tudja oldani sem a váratlanul feltűnő barátnő, sem négy évvel idősebb, szakmunkás-tanuló bátyja. Csak a könyvek képesek segíteni rajta, különösen a versek. A koravén Tovét tizennégy éves korában versei miatt beajánlják egy napilap irodalmi szerkesztőjéhez. A szakállas bácsi azonban nem közölheti e (képzelt) szerelemmel csordultig telt verseket, hiszen ő a gyerekrovat vezetője – oda nem valók. Jöjjön vissza néhány év múlva, veti oda kedvesen. A bámulatosan szikár könyvecske nagy részét a kislány agyalása teszi ki. Kisebb részben viszont az élet felnőttes, romantikus értelmezése, ami talán még érdekesebb.

A könyv legelején a gyerekkorról elmélkedik a szerző. Nincs ez másképp a végén sem:

„(…) a gyerekkorom is véget ért. Lehámlanak az utolsó maradványai is, akár a leégett bőr, és alatta egy esetlen, lehetetlen felnőtt rajzolódik ki. A verseskönyvemet olvasom, miközben az éjszaka lassan elvonul az ablak előtt, és anélkül, hogy tudnám, gyerekkorom csendben az emlékezetem mélyére hull, a lélek könyvtárába, ahonnan majd életem végéig merítem a tudást és a tapasztalatot.”

Felejthetetlenül szép könyv, méltó szövegű és küllemű magyar kiadásban. Tove Ditlevsen (1917-1976) első verseit tizenkét évesen, Koppenhága munkásnegyedében írta. A múlt századi dán irodalom egyik legeredetibb hangja, a ma olyan divatos skandináv autofikció fontos előfutára lett. A Koppenhága trilógia Ifjúkor című második kötete máris kapható.

(Barndom, 1967, első magyar kiadás: 2023. Fordította Kertész Judit. Borítóterv: Győrfi Judit. 130 o., ára 4999 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 16 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)