A magyar film és a holokauszt

Nagyszerű, jelentős, vagy éppen szégyenletes történelmi eseményeinket filmeseink sorra  feldolgozzák. A kedden, hatvannyolc éve kezdetét vevő magyar holokausztot azonban átfogóan még sosem dolgozták fel. Sokan hozzányúltak már a témához, de csak érintőleg, vagy indirekt formában.

1944 április 16-án kezdődött – német nyomásra – a magyarországi zsidók deportálása. A nagyszabású akció a vidéki zsidók összeírásával és elszállításával indult az ország keleti megyéiben. A feladat végrehajtása a csendőrség bevonásával történt. A csendőrség, melyet amúgy sem a finomkodás jellemzett, korábban főleg a nemzetiségekkel szemben megszokott kemény fellépését itt most nyíltan gyakorolhatja. Túlkapásaival és brutalitásával ekkor alapozza meg végérvényesen „jó hírét“.

A berettyóújfalui zsidók bevagonírozásáról Konrád György regényében olvastam, és anyámtól hallottam, mert egy évben, egy városban születtek és egy iskolába jártak. Konrád, a prominens polgári ivadék, az akkori időket felülnézetből meséli, anyám a koldus szegény, árva gyermek, alulnézetéből. A két megvilágítás fénycsóváiban keletkező hologram olyan eleven képet mutat, hogy szinte benne érzem magam az eseményekben.

Magyarország március 19-én történt német megszállását követően megérkezett Budapestre az úgynevezett Sondereinsatzkommando, mely húsz tisztből és az őket kiszolgáló még kb. százötven emberből állt, élükön Adolf Eichmann-nal. A német megszállással egy időben, a zsidókat mindvégig megkímélő Kállay Miklós miniszterelnököt eltávolítják ugyan, s a nyíltan németbarát Sztójay Döme veszi át az ország irányítását, de Szálasi fasiszta rémuralmáig még hosszú út vezet.

A visszavonuló németeknek minden erejét a védekezés kötötte le és egy bukott háború kilátásával nem voltak negyvennégy közepén már abban a helyzetben, hogy egy ilyen nagyszabású akciót maguk kivitelezzenek. A történelmi tények, vélemények is azt igazolják, hogy a magyar hatóságok ügybuzgó, tevékeny hozzáállása nélkül esélytelen a majd hatszázezer magyar zsidó deportálása és kiirtása.

A valódi tettesek kevesen voltak – egy szemet hunyó belügyminiszter, két államtitkár, egy csendőr alezredes. Annál többen a véleményüket visszatartó, passzív politikusok, hivatalnokok, a parancsokat végrehajtók és részvétlen tömegek. De tény, hogy maguk a németek is meglepődtek a magyar „kollégák“ hatékonyságán, azon a jól szervezett akción, ami nélkül – saját bevallásuk szerint – nem lettek volna ura a helyzetnek. Öt hét leforgása alatt vagoníroztak be és gázosítottak el négyszázharmincezret a holokauszt közel hatszázezer magyar áldozatából. Ilyen szervezettség és hatékonyság példátlan az európai zsidók kiirtásának menetében.

Történelmünk e sötét fejezetét számos műalkotás érinti, de a magyar holokauszt lényegi kérdése megválaszolatlan maradt. A témát érintő, vagy kerülgető filmek tanúsága szerint mi inkább áldozatok vagyunk, mint tettesek, mindez csak történt velünk, de a történésbe mi nem igazán szólhattunk bele. Azt hiszem – legalábbis ami a filmes feldolgozásokat érinti – maguk a németek is jobban szembenéznek múltjukkal és átfogóbban tisztázták történelmi felelősségüket. Ez az a felelősségvállalás, ami minden más államra szinte felmentően hat, mondván a németek már magukra vállalták. Emiatt érezzük szükségtelennek mi is, hogy saját történelmi felelősségünket tisztázzuk. Mindazonáltal a német történelemben is hasonlóan néz ki a felelősség láncolat, mint a miénkben. Kevés kulcspozícióban ülő valódi tettes, sok elvakult, megszállott követő, még több cinikus haszonleső és a passzív, ignoráló tömegek. Anyósomnak például, aki német és már felnőtt lányként élte át a háborút, fogalma sem volt haláltáborokról, zsidó irtásról.

Ördögi játék és szervezés ez, melynek végső konzekvenciája a hatmillió zsidó kiirtása, amiért valójában nem is tudni ki a felelős. Mintha mindenki csak a kényszernek engedett volna, mintha mindenki csak parancsra tette volna mindazt, amit tett. Hitler pedig – minden antiszemitizmusa mellett – soha sem adott utasítást egyetlen zsidó meggyilkolására sem.

A háború után a holokauszt téma Atlantiszként merül alá a kollektív apátia tengerében, hogy onnan negyven-ötven évvel később törjön felszínre. Aztán felfrissül az emlékezet és egy sor új keletű műalkotás lát napvilágot, vagy olyan holokauszttal kapcsolatos művek, amik addig nem jelentek meg. Ez Magyarországon sincs másképp. De egy átfogó, a magyar holokauszt mélyére ásó film még várat magára.

Említsünk meg – természetesen a teljesség igénye nélkül – néhány alkotást, ami említést tesz a magyarországi zsidók kiirtásáról. Karinthy Ferenc regényéből 1955-ben forgatott Budapesti tavasz egyik központi figurája, Jutka, a bújtatott zsidó lány a Duna parton végzi – nyilasok gyilkolják meg. Kertész Imre Nobel díjas regényéből készült Sorstalanság – bár a holokauszt a téma – nem igazán a magyar viszonyokkal foglalkozik, még ha a regényben elő is fordulnak kínos utalások. A német-magyar koprodukcióban forgatott Szomorú vasárnapban is egyedül a németek a gonoszak.

Az 1983-ban forgatott a Jób lázadása című csodálatos film meghatározó konfliktusa a zsidóüldözés, de azon túl, hogy a Tisza menti fiktív kis faluban a zsidókat a csendőrök gyűjtik össze, itt sem a történelmi leleplezés áll az előtérben. A filmre talán kevesen emlékeznek, pedig Oscar-díjra is jelölték. Besöpört egy csomó díjat és mind a kritika, mind pedig a közönség osztatlan elismerését vívta ki.

Még nagyobb volumenű alkotás Szabó István Napfény íze című alkotása, melynek legfőbb érdeme, hogy híven ábrázolja, hogyan megy át lassan a Monarchia Magyarországának asszimilációs időkben tanúsított toleranciája, kulturális sokrétűsége, egy kirekesztő és antiszemita fasiszta diktatúrába.

Az Auschwitz-Birkenau-i haláltábor az emberiség traumatikus szégyenének egyik máig is látogatható, szomorú emléke. A szenvedéssel bevetett, véráztatta föld ma virágzó rét – békés, majdhogynem idillikus, akár a temetők. Nem véletlen. Auschwitz-Birkenau a valaha látott, legnagyobb magyar temető. Négyszázharmincezer nyughatatlan lélek vár ott közös sírban a történelmi miértek megválaszolására, hányattatásuk és oktalan haláluk végső felelősségének tisztázására.