A Churchill-tényező

2014-ben szédületesen jó könyvet írt Európa egyik legeredetibb politikusa, London kétszeres polgármestere, (lemondott brit külügyminiszter) Churchill halálának 50. évfordulója alkalmából.

Winston Churchill hét évtizedet (!) töltött el aktív politikusként, emellett arra is volt ideje, hogy – talán ez nem köztudott – többet írjon össze, mint Shakespeare és Dickens együttvéve. Azt talán (ma még) minden olvasó ember tudja, hogy önéletrajzáért elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. A szerző azon kívül, hogy minden forrást elolvasott, újságírói munkamódszereket is bevetett: elment Churchill szeretett dadájának sírjához, a verduni csatamezőre, a szobába, ahol a hős a blenheimi kastélyban 1874. november 30-án megszületett.

A történetet a szerző 1940. május 28-án kezdi mesélni, amikor Churchill és szűkebb kabinetje már harmadik napja azon vitatkozik, hogy tárgyaljanak-e Hitlerrel vagy sem. Jól tudjuk, hogy végül Churchill (kisebbségi) álláspontja győzedelmeskedett.

Innét tekintünk visszafelé a politikus gyermek- és fiatalkorára. Megismerkedünk fiatalon meghalt zsarnoki természetű apjával, akinek hiába akart megfelelni, valamint amerikai, szépasszony-anyjával, aki számtalan ágyba belefeküdt. Egyszer kifejezetten azért, hogy szépreményű fiát bejuttassa egy bizonyos ezredbe…

Külön-külön fejezet foglalkozik korai politikai karrierjével, ahogy kétszer is pártot váltott, titáni munkabírásával (miniszterként este hazament, bezabált, bepezsgőzött, este tízkor kezdett írni, oly módon, hogy nyomdakész mondatokat diktált váltott gép- és gyorsírónőknek, néha a fürdőkádból).

Külön fejezet szól szociális érzékenységéről, aztán arról, hogyan „találta fel a tankot”, hogyan használta mindenkinél tudatosabban az angol nyelvet, hogy tartotta a lelket az angolokban a második világháborúban, amikor sokáig fikarcnyi esély sem volt a győzelemre. Ehhez kellett például az a jéghideg könyörtelenség, amivel szétlövetett fél tucat francia hadihajót, megölve csaknem kétezer francia tengerészt.

Az is érdekes folyamat, ahogy Amerikát lassan és biztosan becsalogatja a háborúba. Jó néhányszor odautazott, sok beszédet mondott. Persze a döntő fordulat csak a japánok Pearl Harbor-i mészárlása után következett be. Így írta le, amit aznap este érzett:

„érzésekkel és érzetekkel átitatva és eltöltve mentem lefeküdni, és a megmentett, hálás ember álmát aludtam.”

Borzalmas, de őszinte mondatok. Kihagyhatatlan, nagy könyv – letehetetlenül érdekes, szenzációs olvasmány. Néha olyan belemenősen és érdesen fogalmaz, mint Ungváry Krisztián, többnyire olyan olvasmányos, mint Nyáry Krisztián, és tagadhatatlanul van benne valami olyan nyugodt, meggyőző erő, mint Romsics Ignác írásaiban.

A könyvben tucatnyi emlékezetes metafora olvasható. Az egyik legszebb példa:

„Pontosan azért volt része annyi óriási kudarcban – mert megkísérelte megváltoztatni a történelem folyását. Ő volt az az ember, aki széttörte a kabin ajtaját, és igyekezett átvenni a sérült gép fölött az irányítást. Ő volt az a jókora kiálló szög, amibe a Sors köpönyege beleakadt.”

(The Churchill Factor, 2014. Magyarul: Akadémiai Kiadó, 2015, fordította – egészen pazarul – Gázsity Mila, 436 oldal, ára 4800 Ft.)

A 2010-ben indult Vademecum Könyvklub tagjai a hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, Török András hírlevélíró választása szerint. A jelenleg 140 tagot számláló klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni itt lehet: info@summa-artium.hu, +36 1 318 3938

(Alapítása óta lelkes tagja vagyok magam is e klubnak. Mindenkinek ajánlom! Blogger42, a szerk.)