Member of Group ›
A Hygge hamarosan öt érzékszervet kényeztet! Akár egyszerre!
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

A Hygge hamarosan öt érzékszervet kényeztet! Akár egyszerre!

 

Ahogy tíz nappal ezelőtt ígértem, ma bemutatjuk a Route42 házavató-házibulijáról készült filmet. Ezúton köszönöm ismét a 42BIT szakembereinek, hogy az általuk készített remek fotók mellett, mától mozgóképek formájában is megmutathatjuk ország-világnak, hogy milyen volt a hangulat a garázsavatónkon. Motorjaink, filmjeink, sőt a mindezen szenvedélyeinknek helyt adó Hygge Központ is ugyanabból a szárnyaló hevületből született, ráadásul hasonló céllal, hiszen majd’ minden tevékenységünknek, a köréje „kristálynövekedés szerűen szerveződő” közösség ad igazán értelmet.

Azért pedig, hogy a minket felkeresők összes érzékszervét a legmagasabb szinten és komplex módon tudjuk kiszolgálni, az esztétikai, akusztikus és vizuális élményeken túl, hamarosan izgalmas kulináris túrákra is tervezzük elcsábítani látogatóinkat! Július közepén ugyanis az ország egyik legsikeresebb új hullámos (Third Wave) coffee shop csapatával megnyitjuk a Föld nevű bolygó első BeoPlay kávézóját, ahol a 90 éves Bang & Olufsen cég fiatalos sub-brandjének kegytárgyai között lehet majd elfogyasztani a profi baristák által kreált különleges italokat.

Budapest a századforduló után a második nagy kávékorszakát éli. Ugyan ma már nem palotaszerű kávéházakban szerveződik az irodalom és a sajtó, hanem jellemzően jóval kisebb, de hasonlóan igényes terekben készül a „fekete” (vagy „lapos fehér”), hiszünk abban, hogy a kávébab „eredeti”, összetett ízének megtalálása, új, komplex és izgalmas kulináris kalandokra csábít. A professzionális kávékészítés, mint minden egyszerűnek tűnő, de valójában összetett folyamat, az állandóan változó alapanyagok és technológiák kiválasztásából, együtt hatásából, illetve értő használatából épül fel.

Mindez azonban valójában nem érdekes, csak felesleges „szájtépés”. A lényeg az íz! Nálam pl. minden abban a pillanatban dőlt el, amikor kb. négy-öt éve, a kapszulás „ristrettóhoz” szokott ízlelőbimbóim és receptoraim, először kaptak itthon sokkot egy valódi, odáig csak Olaszhonban ízlelt ristrettótól. Végre nem csak Itáliában lehet jó kávét inni, gondoltam akkor! Szóval június elejétől várjuk Mr. Clooneyt a 42-es vágánynál a Hyggében. Szeretettel! Már ha valóban jó kávét akar inni. (Ha jön, kap egy vadiúj BeoPlay A1-et. Karira.)

Hasznos linkek

Flickr albumTotalbike cikkPiñata akció

Korábbi cikkek

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art