A livermore-i villanykörte

A livermore-i tűzőrségen Kalifornia államban 111 éve szinte megszakítás nélkül világít egy villanykörte. A körtét anno még szájjal fújták, az izzószál pedig valamilyen növényi rostanyag elszenesítésével készült. A lámpa borostyános fénnyel világol és négy Watt teljesítményt ad le. A világítótest immáron turistalátványosságnak számít, saját weboldallal rendelkezik  és tiszteletére a városban évente születésnapi partit rendeznek. Ez a nagy lelkesedés azonban nem csupán egy villanykörtének szól, mely valamennyi, vele egy korban született embert túlélt. A körte egyfajta szimbólummá vált.

Edison korában a villanykörték sorozatgyártásánál a legnagyobb kihívásnak maga az izzó szál számított, mert nehéz volt olyan anyagot találni, mely a használat során tartósnak bizonyul. Az izzószálak utáni további kutatás vezetett el aztán a volfrámból készült spirális izzószálakig, melyek máig uralják a piacot. A szénszálnál nagyságrendekkel tartósabb volfrám villanykörték egyike sem büszkélkedhet azonban a livermor-i körte életkorával. Vajon miért?

Nos, a világ legnagyobb villanykörte gyártó cégei már a húszas években kartellba tömörültek, avval a céllal, hogy a villanykörték élettartamát világszerte ezer óra időtartam alá nyomják. Évekig küzdöttek és súlyos büntetéseket szabtak ki egymásnak, de végül elérték céljukat. Azóta az egész glóbuszunkon és minden szakágban meghonosult a körte-kartell szisztémája. A jelenséget planned obsolescence, azaz tervezett elavulásnak hívják.

Korunk egyik legnagyobb kérdése, hogy a földön jelenleg uralkodó ökonómiai szisztéma, mennyi ideig tartható még fenn. Gazdaságunk messzemenően a növekedésre épül, mert az új és az egymással állandó konkurencia harcot vívó hagyományos cégek profitéhsége okán a termelésnek állandóan növekedni kell. A növekvő termelés piac után kiált. Telített piacok mellett azonban a vásárlási kedv gyorsan elapadna.

Hogy ez ne fordulhasson elő, arról a gazdaság gondoskodik. A kereskedelem azt a látszatot kelti mindig új, technológiailag és optikailag továbbfejlesztett termékek kínálatával, hogy a régiek – ha még használhatok is – már reménytelenül elavultak, a gyártó pedig tudatosan korlátozza termékeinek élettartamát. És már meg is érkeztünk a tervezett elavulás gazdasági fogalmához, mely a fogyasztói társadalom alapjait vetette meg.

A szinte tudatformáló manipulációval kínált fogyasztási cikkek az emberekben vágyakat gerjesztenek és vásárlásra sarkalnak. Olyan termékeket „kívánunk“ és vásárolunk meg, amire nincs is szükségünk. A vásárláshoz pénz kell, de pénzzel csak akkor rendelkezünk, ha a termelésben direkt, vagy indirekt formában mi is részt veszünk. Ha súlyozottabban veszünk részt a termelésben, több pénzünk lesz elkölteni, mint másoknak. A modern társadalom – végső soron – a költekezési szokások mentén rétegződik.

Ez az ördögi kör úgy tűnik az egész világot hatalmába keríti, mert a globalizáció egységteremtő világgazdasága a földkerekségen még fellelhető gazdasági szubkultúrákat végleg kiszorítja. Másrészt a globalizáció ahhoz is hozzájárul, hogy a világban ezidáig uralkodó hatalmas életszínvonal különbségek lassan kiegyenlítődnek, mert a legelmaradottabb országok is esélyt kaphatnak egy lassú felzárkózásra.

Mindazonáltal a világszerte exponenciálisan növekvő ipari tevékenység és termelés mellett fokozott veszélynek vagyunk kitéve, hogy a föld természeti tartalékai idő előtt kimerülnek és, hogy a természet helyrehozhatatlan károkat szenved. A fejlődés zsákutcába tévedt. Szükségünk van a növekedésre, hogy a jólétet földünkön biztosítani lehessen, de ugyanakkor meg kell állítanunk, vagy legalábbis fékeznünk kell, hogy a világ esztelen növekedésébe bele ne pusztuljon.

Az első komoly figyelmeztető jelnek, hogy a gazdaság kisiklással fenyeget, a tervszerű elévülés stratégiáját tekinthetjük. Vele egy időben ünnepelhettük a fogyasztói társadalom születését. Azóta konzumra vagyunk kárhoztatva és a technológiai fejlődés átvette az irányítást felettünk. A gazdasági szükségszerűségek egyre inkább kijelölik személyes mozgásterünket és befolyásolják akaratunkat.

A pusztán szeméthegyeket növelő termelés stratégiája, földünk kirablása, a természet feláldozása, bolygónk energia háztartásának felborítása árán, enyhén szólva megkérdőjelezhető. Ez az elhibázott gazdasági koncepció azonban a „jólét“ záloga. A világ ma még nem ismer olyan ökonómiai alternatívát, mely képviselhetetlen áldozatok nélkül a csapdából kivezetne. Tudjuk ugyan, hogy zsákutcába tévedtünk, de arról csak találgatni tudunk, hogy a zsákutca végén vajon mi vár ránk.

Livermore polgárai, akik évről-évre összegyűlnek, hogy becses kincsük, a tűzőrség máig működő villanykörtéjének születésnapját egy utcai ünnep keretében megünnepeljék, arra a melengetően nosztalgikus korra emlékeznek, amikor az emberek még hinni tudtak a minőségben, s magukat nem elhibázott fogyasztási szokásaik szégyenletes szeméthegyeivel vették körül.