A Stylus, mint íróeszköz

Egy blog oldal arculatának és koncepciójának, szerzői írásmódjának, illetve egy konkrét bejegyzésnek is jó ha van saját, megkülönböztethetően jellemző stílusa. Mitöbbsőtráadásul, a görög eredetű stílus szó eredeti jelentése is íróeszköz volt. Szóval jó téma erről írni e helyütt.

Az eredeti jelentést érhetjük tetten a modern érintőképernyős eszközökhöz használt, stylus-nak aposztrofált „ceruzák” elnevezésében is. Már a PDA-k „tollait” is így nevezték el azok a csavaros agyú marketinges Turpi úrfik, akik azóta sem tétlenkednek a retina display és az intelligens mosópor jellegű kreatív szófordulatok fürge kitalálásában. 

Élve a demokrácia adta szabadsággal, a nép (démosz) minden egyes tagja uralkodhat (kratein), illetve rendelkezhet saját „íróeszköze” felett.

A végeredmény egyik végpontja a verbális és/vagy digitális és/vagy kulináris és/vagy esztétikai (stb.) analfabéta, a másik végpontja pedig a biztos kezű, (átvitt értelemben is) jó tollú, „stílusosan eklektikus” ember. Aki ráadásul általában nem más tollával ékeskedik. Ugyanis nincs szüksége az egyszerű és praktikus, de kétségkívül szolgai plagizálásra. Sok helyről merít ugyan (modelling, benchmarking?), gyakran fárasztóan mélyre is, de a szintézis eredménye mindig valami üdítően újszerű, stílusértékű dolog.

Az elmúlt években szerdai napokon bemutatott művészek stílusában is jól megfér egymás mellett az antik és a hipermodern, a szigorú indusztriális látványelemek remekül harmonizálnak (avagy izgalmas kontrasztot adnak) a rusztikus stílusjegyekkel.

A stílus válogatás (szavak, tárgyak, „outlook” között), döntések sorozata (életmód, partner, morál), valamint készség-képesség-jártasság (tanulmányok, szorgalom, intuíció) és beállítottság (érzékenység, nyitottság), illetve mindezen inspirációk szintézise. 

Szóval érdemes időnként újrahegyezni fürgén azt a stylust, mert nem csak a ceruza, hanem annak lusta használója is könnyen „hozzátompulhat” a renyhék langyos táborához, akik számára csak egy (s)íróeszköz a stylus.