Altató

„Az emlékiratokat általában az utókornak írják, a regényeket elsősorban a mának. Ez a regény családi vonatkozású naplók, levelezések, önéletrajzok, interjúk, tanulmányok, néprajzi, prózai és lírai művek segítségével és felhasználásával készült, de vázát két nagyobb lélegzetvételű írás, Jékely Márta és Schéfer Ida emlékirata adja. Bár elsősorban a múltnak készült, jó szívvel ajánlom az utókornak is.”

Ezzel a magyarázattal kezdődik ez a magával ragadó, szép, tanulságos könyv, amit a még mindig fiatalnak számító író sok éven át írt a saját családjáról, pontosabban annak nőtagjairól, még pontosabban az Áprily-Jékely-Mészáros család nőtagjainak nyomorúságáról.

A Vademecum már sok memoárért lelkesedett, köztük a leginkább talán Vajda Miklós, Romain Gary és Ámosz Oz könyveiért. Hát akkor kiválóságban és érzékletességben itt egy negyedik.

A primitív közhely szerint mindenki tud egy könyvet írni – a saját életéről. A ma 37 éves író meg is írta ezt a bizonyos könyvet, amely közönségsikert igen, kritikai sikert nemigen hozott neki. Azt is lehetne mondani, hogy a családjáról mindenki tud egy második könyvet írni. Persze kevés családban születik olyan emlékirat, pláne kettő, amely ilyen kiemelkedő nyersanyaga lehet a legalább száz évet ügyesen és érzékletesen átölelő könyvnek. Márpedig Gerlóczynak akkora szerencséje volt, hogy nagyanyja és dédanyja is hagyott hátra terjedelmes emlékiratot.

Gerlóczy Márton – Kocsis Judit fotója

Amikor Vajda Miklós memoárját dicsértük, akkor bátorkodtunk leírni ezt a mondatot:

„egy memoárban minden a szerkezet”

(ami nem zárja ki persze az egyenes idővonalú, egyenletes tempójú, zseniális memoár lehetőségét sem, ld. a fent említett Gary és Oz esetét).

Hanem Gerlóczy istenkísértő módon különleges, magát próbára tévő szerkezettel kísérletezett. Nagyanyja, Jékely Márta 26 éves korában, a II. világháború után kezdi a történetet, amikor már sok mindent megélt, három imádott személyt vesztett el. Egy rejtélyes narrátor hang mesél róla, akinek kilétét csak a regény vége felé fejtjük meg. Innét aztán a regényidő hátrál, a dédanya, Schéfer Ida fiatal, majd gyerekkorába, majd a dédapa, Áprily (született Jékely) Lajos német nyelvű gyerekkorába. (A regény egy pontján, valamikor a 19. század második felébe ugrunk, a szerző ükanyja, Ziegler Berta gyerekkorába.)

A könyvben az is megejtő, hogy mindig előbb látjuk a tönkrement, szenvedő asszonyokat, csak azután egykori fiatal, virágzó személyüket. És annak ellenére krimihez illő izgatottsággal figyeljük, merrefelé alakul az életük. Ezek a vonzó, sok mindenre, nem csak a gyerekszülésre- és nevelésre termett asszonyok, kivétel nélkül mind alávetették magukat tehetséges férjüknek, akik élték életüket és hol kisebb, hol nagyobb lelkifurdalással csalták meg vagy csak hanyagolták el őket.

Mindeközben mázsás súllyal nehezedik mindenkire a szörnyű magyar történelem. Erdély egy része visszacsatolásának családi visszfénye különösen szívszorító történet-betét. E könyv olvasása közben néha azt éreztem: lehet, hogy MÉGIS a magyar történelem a legszörnyűbb? (Aztán szinte erőszakkal magam elé idéztem a lengyel, az örmény, a kurd, az ukrán nép, a Baltikum szenvedéseit, és elszégyelltem magam – nagyon is van a magyar kálváriához hasonlítható. És különben sincs ilyen versenyszám!)

A Mikecs Anna – Altató megejtő, de minden eddigitől eltérő, szerelmi vallomás Erdélyhez, ahonnét ez a különlegesen tehetséges család jön. Pontosabban ahonnét kényszerűen távozniuk kellett. Azért olyan jó olvasni ezt a könyvet, mert a két emlékirat ízei, fényei, tényei minduntalan felbukkannak, de egyáltalán nem lógnak ki az egységes szövegből.

Sokáig nem értjük a címet. Egyáltalán, ki ez a Mikecs Anna? Már félszáz névnél tartunk, de ez egyáltalán nem volt köztük… A végén aztán egy jó nagy csavarral megtudjuk, hogy dehogyisnem… Már a legelső fejezet is az ő hangján beszélt, aztán vissza-visszatért, mint narrátor. A könyv Áprily Lajos 40 részes, hatalmas versével fejeződik be: Annának hívták. Ahogy letettem a könyvet, nagy kedv ébredt bennem Áprily költészetében elmerülni. Mennyire eltűnt a köztudatból! (Még Illyésnél is sokkal jobban.)

A könyv megérdemelte volna a nagyobb kritikai sikert, de érdekes módon nem került be se az Aegon, se a Libri díj tízes listájába. Pedig egyszerre olvasmányos és újító, eredeti szerkezete jellegzetesen 21. századi. De hát a kortárs irodalom útjai kifürkészhetetlenek. Mindenesetre érdemes elolvasni, méghozzá éppen nyáron. Sok szép nyarat idéz fel a szerző női felmenőinek gyerekkorából. Amikor még maradandóan boldogok voltak. Amikor még minden lehetett volna belőlük.

(Scolar, 2017, szerkesztette Veres Mária, a borító kép Kaz Kameshima fotója alapján készült, 446 o., ára 3950 Ft.)

A 2010-ben indult Vademecum Könyvklub tagjai a hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, Török András hírlevélíró választása szerint. A jelenleg 140 tagot számláló klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni itt lehet: info@summa-artium.hu, +36 1 318 3938

(Alapítása óta lelkes tagja vagyok magam is e klubnak. Mindenkinek ajánlom! Blogger42, a szerk.)