Blogger 42?

"B" mint Béla

„B”, mint Béla. És „42”, mert 42-ben születtem. Eddig értem. De mi az, hogy „logger”? Talán valamilyen szándékos kedveskedés, vagy fiatalos balhé, amit a fiúk, akik ezt az oldalt töltögetik, fontosnak tartanak – gondoltam, és miután alapos ember vagyok, utánanéztem a dolognak. Nem kellett sokáig keresgélni, hogy kiderüljön, hogy a logger egy pofonegyszerű, univerzális dolog, amit – úgy tűnik, rajtam kívül – mindenki használ: az ember csak ráirányítja a kamerát egy digitális mérőműszerre, majd beállítja, hogy milyen időközönként olvassa le az értéket és kalibrálás után máris készen van a számítógéphez kapcsolt egyedi műszere. Eddig világos, ugye?

Na, de milyen kamerát, milyen számítógépre, és mit mér egy ilyen műszer? Egyáltalán az élet melyik területéről beszélünk most? Világnézetről? Karrierről? Barátságról? Vagy a stílusról, ami köztudottan maga az ember? Talán főzésről, borokról, vagy úgy, összességében a kulináriáról? Nem tudom, és nem is hiszem, hogy ezeket a dolgokat bármilyen hipermodern kütyü, univerzális logger mérni, vagy értékelni tudná.

hál’ Istennek, nagyon különbözőek vagyunk

Mert hál’ Istennek, nagyon különbözőek vagyunk, és mindenki más mannával házal. Egyesek extravagáns magatartást hirdetnek, és közben belehalnának, ha kiderülne, hogy még mindig az anyjuknál laknak. Mások karórát vesznek fel a frakkhoz és nem isznak szürkebarátot, mert a pinot grigio a kedvencük. Vannak, akik csak az új, a felszínes barátságot keresik, mert rettegnek azoktól, akik még „azelőttről” ismerik őket. A legrosszabbak mégis a hiányzó edukáció hajótöröttjei, akik a lékeket pénzzel próbálják betömni.

Megannyi furcsa, a látszatra kihegyezett élet, testreszabott hibákkal és megmosolyogni való ellentmondással. Elnézve őket a Ludas Matyi című szocialista vicclap mottója jut az eszembe:

„nincs régi vicc, egy újszülöttnek minden vicc új!”

De jó is lenne néha újszülöttnek lenni és nagyot nevetni rajtuk. Csodás lenne nem ismerni sokak múltbeli vágyait és stílusát. Akkor talán be tudnánk fogadni mostani szlogenjeiket. Talán elhinnénk nekik, hogy nem az ízek a fontosak egy étkezésnél, hanem a trend: nem az, hogy mit, hanem, hogy hol eszünk. Hogy borászt kell innunk, nem bort. Hogy csak olyan helyekre járhatunk, ahol láthatunk Valakiket és ők is látnak minket. Sehen und gesehen werden – mondja cinikusan a német – és én lassan kezdek örülni annak, hogy ennyi idős vagyok. Végtére is a 69 az egyetlen igazán szexi szám az életünkben, nem igaz?..

Hát igen, nagyot változott a pesti világ, előnyére és hátrányára is. De az igazi probléma nem is a ténnyel, hanem a változások sebességével van. Mert ez az, ami néha követhetetlen. Legalábbis számomra.

Cafe Sperl

Nos, mit tesz az ilyen folyamatosan átmeneti helyzetben a magamfajta tradicionálisan élő ember? Megfigyel, próbál a saját értékrendje szerint élni és ösztönösen védekezik – értsd, menekül. Csakis azzal barátkozik, akiben kimondatlanul is meghallja a saját válaszait, és nem engedi be a „kötelező” trendeket az életében. Én például csak azokon a helyeken eszem, ahol már a bejáratnál összefolyik a nyál a számban, és a magányt keresem a világ különböző pontjain, számtalan utazásom közepette. Mert nem kényszerből, hanem zsigerből vagyok hedonista. Ha pedig pestiesen szólva végleg tele lesz a hócipőm a feltörekvők legújabb húzásaival, átrakom a székhelyemet két-három hétre Bécsbe, amelynek nemrég a világ sokadszorra is megszavazta a „legélhetőbb város” címet. Órákat üldögélek kedvenc kávéházamban, a Café Sperl-ben és évtizedek óta mindig ugyanabból a kávéból iszom a melange-t. Ezredszer bűvöl el választékával Európa legnagyobb piaca, a Naschmarkt, és jól esik igazi színházat látni a Josefstadt-ban.

Theater in der Josefstadt

Különc lennék? Lehet, de nem szándékosan. Vagy régimódi? Lehet, de ezzel sincs bajom, mert érzem, hogy Bécsben azzal a sebességgel változik minden, ahogy követni tudom. Ott nem kell senkinek megfelelnem, és már évtizedek óta csak azt teszem, ami örömöt okoz. Például kalandozom a foglalkozások között. Színész még elhivatottságból lesz az ember, de könyveket már azért ír, mert a mondanivaló visszatarthatatlanul kikívánkozik belőle. Szakácskönyvet pedig azért, mert egyszerre elege lesz abból a rengeteg ráoktrojált ízlésből, amely a gyomrát igyekszik befolyásolni. Feleségem végzettségét tekintve jogász és sem a szakmája, sem a kora nem predesztinálná őt a tradicionális kulinária szeretetére. Mégis amellett, hogy napközben szédítően magas sarkú cipőket hord, imád órákat matatni a konyhában, házikolbászos rakott krumplit csinálni, vagy eltenni egy provence-i narancslekvárt. A nemes anyagú kisestélyik mellett szereti a káposztás cvekedlit is, és egy emberpróbáló hegyre-futás után hegyeket tud megenni a nagyanyám-féle csúsztatott palacsintából. Azért még nagyon szerethető, mert nem iszik semmit, még kávét sem, csak ásványvizet. Mert így született és nem hajlandó kötelezően megváltozni. Meglepő, hogy úgy dobta a gép, hogy Bécs lett a kedvenc városa?

Naschmarkt

Apropos, gép. Basszus, mégiscsak jó dolog ez az univerzális logger…