Szeptember végén egy 16 éves svéd tini szavai zengték be az ENSZ New York-i klímacsúcsát, majd járták körbe a teljes világhálót.
Az eddig még sosem látott lendületet nyert klímamozgalom szószólójává kikiáltott Greta Thunberg fűtött beszédét a címzett világvezetőkön kívül mindenki örömujjongással fogadta, és a monológ több zenészt is felszólalásra ösztönzött és/vagy művészileg inspirált. Az érzelmektől fűtött beszédből pillanatokon belül készült egy svéd metál feldolgozás (természetesen), ami valószínűleg már mindenkivel szembejött az interneteken az elmúlt hetekben, de nem rég egy másik kiváló kollaboráció is napvilágot látott: egy szemfüles zenei zseni Fatboy Slim Right Here Right Now című klasszikusával mosta össze Greta szavait, a végeredmény pedig egészen magától értetődő és természetes:
A zenei bravúrra maga Norman Cook aka Fayboy Slim is felfigyelt, aki pár napja egy koncertjén is bedobta az aktualizált mashupot a szettjébe, amit a közönség is kitörő örömmel fogadott.
A 16 éves aktivista mellett egyébként több zenész, köztük az ABBA Björn Ulveaus-a, a The 1975-ből ismert Matty Healy, és számtalan más celebritás felszólalt, amire nagy szükség is van, hiszen mindeközben az Amerikai Egyesült Államok elnöke Twitteren gúnyolódik ugyanezen a tinilányon.
Köszönjük, NME!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.